Folklór Archívum 5. (1976)

Kovács Soma: Kalotaszegi népi gyógymódok

tó fel, vagy pálinkás ronggyal, vagy tört fokhagymával kezelték a sebet. Ha a marás he­lyén nagy lyuk volt, úgy Nyárszón egy egész babszemmel, Sztánán egy hosszában ketté­hasított babszemmel tömték el a seb nyílását s csak ezután következett a bekötés. Orvos­hoz csak a legritkább esetekben fordultak s a leginkább csak akkor, ha meg voltak győ­ződve, hogy a kutya, amely megmarta az embert, veszett volt, de még ilyenkor is meg­próbálkoztak az orvoslással. Tüzes vassal próbálták kiégetni a fogak helyét. Ma azonban minden ilyen esetben sietve fordulnak az orvoshoz. Látásgyengeség és vakság Az itt élő emberek rendkívül félnek a különböző szembetegségektől. Azt tartják, hogy gyógyításuk a legnehezebb és a legkényesebb. Ijedten fordulnak a falu gyógyító embereihez, asszonyaihoz és könnyen beleegyeznek a legelképesztőbb eljárások alkalma­zásába, kipróbálásába is. Ha valakinek a szemevilága meggyengül, tavasszal szőlőmetszéskor felfogja a szőlő­vesszőből kicsepegő nedvet s abba belemártva névtelen ujját azzal többször megmossa. Ha a látás meggyengülését nem tavasszal, hanem nyáron, ősszel vagy télen észleli, ugyan­ezt a műveletet kell hogy elvégezze saját nyálával. Sztánán a szürke hályog ellen több merész eljárást alkalmaznak. A pontosság ked­véért meg kell mondjuk, hogy ezeket az eljárásokat az állatokon, főleg a szarvasmarhá­kon próbálták ki előzőleg többször s csak ezután végszükség esetén alkalmazták csak embereken s állításuk szerint teljes sikerrel. Miben áll az eljárás? A tyúkzúza belső felé­ről lehúzott érdes hártyát jól megszárítják és apróra megtörik. Cukrot, sót és állatok ese­tén, de a merészebb emberek esetében is üveget törnek nagyon apróra, amelyet a legfi­nomabb szitán átszitálnak, majd összekeverik és egy csövön át a beteg szemébe fújnak. Állításuk szerint az összetört cukor, és só kristályok valamint az üvegpor levágják a há­lyogot a szemről. A cukrot a szomszédos falvakban is felhasználják erre a célra. A beteg szemét egy­szerűen csak cukros vízzel borogatják vagy pedig tojássárgájában finomra cukrot dörzsöl­nek el és ezt a keveréket reggelenkint a szembe teszik. Ugyanezen a vidéken írósvajat is szoktak az ellenkező fülbe tenni: ha a bal szem beteg, a jobb fülbe és fordítva. Azt tart­ják, hogy a vaj átszívódva a szembe leolvasztja a hályogot a szemről. Igen érdekes szürkehályog eltávolító eljárásról is tudnak. Megfőzik a fekete tyúk tojását keményre, a tojáshéjat gondosan eltávolítják, hosszában kettévágják, a sár­gáját pedig kiveszik mindkét félből. Az egyik fehérjét megtöltik cukorporral, a másikat viszont apróra tört szegfűszeggel. Ezután a két tojásfelet összeborítják, beteszik egy tö­rülköző sarkába vagy egy vászondarabba, majd a vászondarabot mind közelebb és köze­lebb fogják és mind erősebben szorítják mindaddig, míg fekete cseppek nem csepegnek belőle a vásznon keresztül. A cseppeket gondosan felfogják, mert naponta kétszer ebből csepegtetnek a beteg szembe kb. egy hétig folytatva ezt a műveletet a beteg visszanyeri szemevilágát. Az elbeszélő állítja, hogy ő maga csinálta meg ezt az édesanyjának Dombi Istvánnénak, akinek haláláig (85 éves koráig) négyszer húzták le ezzel a módszerrel a kb. kétévenkint visszanövő szürkehályogot, míg a negyedik alkalmazás után véglegesen el­tűnt a hályog.

Next