Folklór Archívum 15. (1983)
II. Természetfölötti lények
3, hogy az ura nagyon rossz ember vót, ivott is, meg meggyilkolt egy embert. A bíróságon nem ismerte be, akkor azt mondták neki, hogy elhiszik, ha a felesége megesküszik, hogy az ura egész éjjel otthon vót mellette az ágyban. Nem akart megesküdni, mert nem vót igaz, de az ura megfenyegette, hogy itt is megöli, ha meg nem teszi, meg is verték, a lányával együtt, így megesküdött, azóta tébolodott meg. De ha nem vót rajta az óra, jól el lehetett vele beszélgetésőzni. Utána, hogy megesküdött, az ura meg a lánya elkergették a háztól, útjukban vót, mert az ura a lányukat élte. Télen a napamékkal átelleni házba fogadták be, egy kis szalmás házba, de nagyon beteg vót már akkor, meg is halt hamar. Aztán mindég hazajárt, nem tudott nyugodni. Az öreg Peti Juli meg nagyon félt, az lakott abban a kis házban, nagyon panaszkodott. Többen mentek oda megnézni, hogy igaz-e. Azt mondták, igaz vót. Tizenegykor járt, de csak a Peti Juli látta, a többiek csak hallották, nyílt az ajtó, jártkált a szobában, és fogdosta a kis dolgait. A Jó Böske néni azt mondta, hogy majd ő elzavart. Elment este a Peti Julihoz, amint gyütt a kísértet, mindjárt azzal kezdte, hogy: „Minden jótét lélek az urat dicséri!”, erre az meg azt mondi: „Én is dicsérném, ha lehetne!” azt háromszor, többet aztán nem gyütt. (Markóc, Kovács Péterné, 1893.) Gyermekéhez hazajáró anya 105. Arról is meséltek: Hát te mondtad, hogy a Krlezsák néni mesélte, hogy meghalt az édesanyjuk a gyerekeknek, aztán eltemették, és visszajárt szoptatni a gyerekeket. A házba. Visszajött. Minden este hazajött a gyerekekhez, és reggel elment. Hát ilyesmiket meséltek. Én mondtam a Krlezsák néninek, hogy ez lehetetlen. De ez így van! Ez a Krlezsák néni nagyon öreg asszony vót, és ők ott laktak, és ilyesmiket mesélt. De nagyon sok mindent, de mi elfelejtettük. A, mondtam, ez babona. Már nagyon régen meghalt. (Vajszló, Váczi Mária, 1902.) 106. Ilyen gyerekforma voltam, akkor Hiricsben laktunk. Volt ott egy asszony, már 9 gyereke volt, azt megen állapotos volt, mondta az urának, hogy szerezzen pénzt, elcsináltati, mert sok a gyerek. El is csináltatta, de meg is halt. A legkisebb lánya, az Irmike még alig volt két éves, de olyan eszes kislány volt, hamar tudott beszélni, no. Mindig szépen meg volt fésülve. Kérdezték tőle, hogy: Ki fésül meg? — ez mindig azt mondta, hogy az édesanyám. — Kérdezték az asszony urát, hogy hazajár-e a felesége, az meg azt mondta, hogy ő nem látta még, de az igaz, hogy amikor az óra az éjfelet üti, mindég kinyílik az ajtó, de ő nem lát senkit, a kislány meg reggelre meg van fésülve. (Drávacsehi, László József, 1898.) 107. Hát akkor azt is megmondom, ha nevetséges is, amikor én hazagyüttem 1919-ben fogságba, és akkor megnősültem, és az anyósom meghalt, az apósom meg Bogdásán vót, mint éjjeliőr. És azt mondtam az apósomnak, ne álljon ki egész éjjel őrnek, éjfél előtt én leszek kinn, éjfél után meg megy ki, és tizenkét órakor váltottunk egymást. És aztán, mikor az apósom kiment, én lefeküdtem — a temető mellett laktunk akkor — így hanyatt az ágyon az ajtóval szembe. És az ajtó zárval vót, mer az apósom után bezártam. És ahogyan én feküdtem, nyílott az ajtó, ki gyütt be.