Info-Társadalomtudomány 25. (1993)

Pataki Ferenc: Előítélet, idegengyűlölet, tolerancia szociálpszichológiai szempontból

gyakoriak a zárt, tekintélyelvű, az egyéni szabadságot korlátozó intézmények­ben. Elegendő Törless növendék világára utalni Musil regényében, vagy fel­idézni a hadseregekben dívó brutalitásokat. Ha egy társadalomban szüntelenül jelen van az idegenség és a „törzsökös­­ség” állandó feszegetése, a kirekesztés és a befogadás lehetőségének szün­telen ébrentartása, mindig előáll a diszkrimináció esélye: az ilyen vagy olyan társadalmi, etnikai vagy hiedelmi csoporthoz tartozókkal (cigányok, zsidók, homoszexuálisok, „vörösök”, szomszéd etnikumok stb.) szembeni gyűlölet provokálása, így állhat elő az a jelenség, amelyet Erikson „pseudo specia­­tion”-nek, vagyis látszólagos (vagy inkább szimbolikus) fajképzésnek nevez. Ilyenkor a másfajta csoportok tagjait úgy szemlélik és kezelik, mintha más „fajhoz” (pszeudofajhoz) tartoznának. Ezért azután velük szemben köny­­nyebben függeszthetők fel a verbális és a nyílt agresszió szokásos kulturális tilalmai - ennek minden messzemenő, a gázkamrákig és a Gulagig ható kö­vetkezményével. Azok a felfogások, amelyek arra hajlanak, hogy az agressziót elsősorban tanult, nem pedig ösztönjellegű magatartásformának tekintsék, termé­szetesen nem az emberi „életvilágban” megfigyelhető agressziótömeg tényét vitatják. Figyelmüket azonban főképpen azokra a szituatív és pszichodina­­mikai tényezőkre irányítják, amelyek felelőssé tehetők a helyzeti agresszív megnyilvánulásokért vagy a személyiség szerkezetébe beépült agresszív-intole­ráns hajlamért. Ennek megfelelően hol a személyiségtípus jellemzőinek vizsgálatára, hol pedig a társadalmi-kulturális tényezőkre (nevelési szokások, szubkultúrák normatív rendje, hagyomány- és szokásrendszerek, tipikus érzelmi reakció­minták, mint pl. a bosszúérzet legitimitása) teszik a hangsúlyt. Ebben az összefüggésben különösen az Adorno és munkatársai által végzett nevezetes vizsgálat érdemel figyelmet a tekintélyelvű személyiségről (erről részleteseb­ben lásd e számban Ranschburg Jenő tanulmányát), valamint az ún. fruszt­ráció-agresszió hipotézis, amelyet jó félszázada fogalmazott meg Miller és Dollard. Feltevésük szerint az emberi törekvések, célkitűzések és szándékok - be­leértve az ember szabad és szuverén önmeghatározását is - meghiúsulása és kudarca, a gátoltság és korlátozás, valamely diszkriminatív állapot gerjeszti fel azokat az impulzusokat, amelyek agresszív megnyilvánulásokhoz vezetnek mind a szűkebb, személyes világban, mind a társadalmi tömegmozgásokban. Ezek mintegy elterelik, kanalizálják a felhalmozódott frusztrációs indulato­kat. Erre szolgál a bűnbak, a rossz helyzet okaként megnevezett „idegen”, a másfajta vagy ellenségesnek vélt és nyilvánított társadalmi csoport. Bármiként legyen is, bármilyen álláspontot alakítson is ki a modern tudo­mány az emberi agresszió természetéről, kétségtelennek vélhető, hogy az előítéletesség és környezete, beleértve az idegengyűlöletet is, mindig ag­resszív-romboló indulatokat rejt magában, sőt egyenesen azok célzatos fel­idézésén és mozgósításán nyugszik. A tudomány válasza természetesen mély­

Next