Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, 1837. január-július (2. évfolyam, 1-51. szám)

1837-05-13 / 38. szám

303 falra, ha az bölcsen és szilárdon van alapítva, a’ legnagyobb zseni férfiak fogják magokat elszánni, elkészíteni, kik most semmi ösztöntől nem ingereltetvén, kijárt iskoláik után semmit nem látnak, mire magukat készítsék . Ez mind egymástól és a’ haza jóllététől elválhatlan, ha hazánkban törhetetlen morális erőt, hazafiúságot, ’s honszeretet akarunk ápolni mert hazáját csak úgy szereti minden ember, ha az mindenféle hasznos intézvényekkel virágzik, — az üres kopársághoz, ’s szigorú mostohasághoz bizony semmi nem köti az embert, ’s ha jó az ellenség, és az többet ígér, úgy örömest eladja hazáját is az éhes haló nyomorgó nép. Azon kell tehát lennünk, hogy hazánkat paradicsom mustrája után képezzük, mind erkölcsileg, mind anyagilag; ’s ez okáért a’ faültetést, és különösen minden heverő földnek beültetést szigorú törvények által is kellene divatoztatni, nem csak azon haszonért, hogy a’ népnek téli ínségén segítsünk; és a’ trágyát többé el ne égessük, mert külömben földeinkből is csak hamar kifogyunk; hanem azon gyönyörűségért is, hogy egész hazánk tele lévén faültetésekkel kevélykedő majorokkal, ’s parkokkal, valamerre a’ szem lát, valamerre az utas indűl, mindenütt bájoló, vonszó, ’s lekötő ingert találjon. — Mi gyönyör van a’ kopár pusztaságon? sőt itt a’ nyár tikkasztóbb, mert árnyékok és zephirek által nem enyhül, sőt még a’ felhők kerülik a’ fátlan vidéket; a’ tél pedig zordonabb, mert a’ kegyetlen szelek szabadon süvöltnek a’kopasz térségen. Fa ültetvény nélkül szomorú és árva a’ föld színe, ’s midőn más nemzetek kereskedést űznek nem mondom a’ gyümölcsfákkal, de a’ csupa füzvesszőből kötött fasina kévékkel is: mi, ha valahol hirtelen fasnna kellene nagy mennyiségben, tán az egész országban nem volnánk képesek elegendőt előállítani , holott ez minden határban fő dolog. Ha a’ Duna, Tisza, ’s egyébb vizeink és mocsaraink szabályozásához akarunk kezdeni, a’ fűz ültetvényeket jó korán meg kell tenni, mert sok dolog van, melynek alapját 50 — 60 esztendővel is elébb meg kell tenni, mint ahoz kezdenénk, mert különben az létre nem kap. A’ nép erkölcsére legtöbbet tesznek a’ szellemi nevelők, úgymint az oskola mesterek, a’ lelki atyák, a’jó könyvek és folyóírások. Ez okáért a’ tanítókat kellene gazdagon alapítani még a’ legszegényebb helységben is, ha tőlök fontos kötelességet kívánunk; — a’ folyóírásokat pedig ingyen küldözni legalább minden helység házához, hogy az olvasást valahára megszokják, megkedveljék, és szellemi szükségeik közé számlálják. De talán azt kérdi valaki, hogy ezekre, ’s ezekhez hasonló számtalan intézvényekre, hol veszünk elegendő pénzt ? Ezen pénzt ugyan fel lehetne róni magára az adózó nép adójára is, mely az által csak 5—6 garassal se növekednék többre házanként, hiszen a’ népnek saját boldogsága forog kérdésben, csak hogy ő arról maga tíz annyi költséggel sem tudna oly bölcsen intézkedni, mint a’ hozzá értő bölcs kormányzó test, és a’ tudósok írásai; de ha épen a’ nép nyakába nem rovatnának is az efféle költségek, van a’ hazában annyi heverő forrás, melyek ha illendően megragadtatnának, iszonyú kincs forrásivá válhatnának. — Emlitsem-e a’ temérdek haszontalan heverő földet, a’ rész osztály miatt elpazérlott utakat, csucskákat, melyek minden határban nagy bőséggel találtatnak ? — emlitsem-e a’ kipusztitott erdőket, a’ kopár legelőket, a’ haszontalan foltokat, a’ temérdek folyó homok telkeket, melyek a’ mellett, hogy semmi legkisebb hasznot nem hajtanak, még a’szomszéd jó földet is hova tovább elborítják, mely kincs forrás volna ezeket mind fa özönnel beültetni, ’s onnét is gazdag hasznot húzni, hol eddig nem csak semmi haszon, de temérdek kár forrása uralkodott! Említsem-e a’ temérdek mocsárokat, nádasokat, a’ vizáradás alatt lévő megmérhetlen legjobb földeket? melyek nem csak első esztendőben tüstént kifizetnék a’ rájok fordított költséget; de még a’ hazának is óriási örökös kincs forrásokat nyitnának! De talán azt mondja valaki, hogy mindezekhez ismét pénz kell, — oly tárgy, melynek épen legnagyobb díjával vagyunk? — Hogy pénzünk óriási vállalatokra, mint az angoloknál, és amerikaiaknál, elegendő nincs: ezen axióma csak addig lesz igaz, valamit se értől