Czeke Marianne (szerk.): Brunszvik Teréz grófnő naplói és feljegyzései - Magyarország újabbkori történetének forrásai. Levelezések (Budapest, 1938)
Korompai gróf Brunszvik Teréz élete 1775 (születése) és 1814 közt
XXXIV Bevezetés a zánkban” (1868) című, Brunszvik Teréz életművét részletesen tárgyaló munkájában e párhuzamosságot már a címben is érezteti. Brunszvik Teréz életének és személyiségének jellemzésében mi sem hívhatjuk fel hatásosabban a figyelmet működésének fontosságára, mint úgy, ha teljes meggyőződéssel csatlakozunk Brunszvik Teréz kortársainak eme megállapításához, amely a „legnagyobb magyar" és a „legnagyobb magyar honleány" működésében és a naplókban is teljes egészében igazolást nyer. Helyesen mutat rá Kacskovics a két nagy hazafi külső életkörülményeinek sok tekintetben való megegyezésére és arra, hogy mind a kettő az egyesülésben és a nevelésben ismerte fel a haladás eszközeit. Csakhogy Széchenyi felülről óhajtotta nevelni a népet, a felsőbb osztályokon át az alsóbbakat, s a felnőtteken át a gyermekeket, míg Brunszvik Teréz legalulról, az ismeretszerzési kort megelőzően, a kisdedektől akart kiindulni s erről a széles alapról felfelé haladni. Azaz mint Rapos látja, Széchenyi az anyagi fejlődést, az indusztrializmust indította meg, és így közvetlenül rakta le alapjait annak a Magyarországnak, amely csak „lesz" —, Brunszvik Teréz pedig az indusztrializmus nyomában járó, a fajt és erkölcsöt fenyegető veszedelmeket igyekezett a közneveléssel tompítani, hogy így a gyermek testi és lelki erejét edzze és növelje, az öröklésből eredő testi vagy lelki hibákat ellensúlyozza, a gyermek érdekeit szem előtt tartva, azt a társadalom érdekeinek megfelelő életmódra alkalmassá tegye. Hasonlattal élve: Valamint Széchenyi István megépítette nemcsak a tényleges hidat, amely a hazának szívét alkotó két várost összekötötte — hanem megalkotta azt a szellemi hidat is, amelyen át Európa műveltsége, tudománya, fejlettebb államélete utat talált a hazába — azonképen Brunszvik Teréz, a zseniálisan megszerkesztett, merészen lebegő alkotmány számára a pillérek, a talpkövek megerősítésén fáradozott, a nemzet igazi támaszán, amely Széchenyi által oly nagyra tartott Berzsenyink szavai szerint: a tiszta erkölcs. S midőn ezen, talán külsőségeknek ható egyezések mellett visszatérünk a már említett, a naplókban jelentkező szellemi és lelki egyezésekre, nem mellőzhetjük egyúttal annak a megállapítását sem, hogy a két hazafi nemzet-, illetve embernevelési törekvéseikben is közös talajból indult Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz c. ódájából.