Barna Ferdinánd: Kalevala, a finnek nemzeti eposza (1871)

Előszó

MA.GY. AKM)Wu^. .....■ "­ I NY VT ARA I E­LŐSZÓ. Mily nagy fontosságot nem helyeznek még oly európai művelt népek is a népmondák, regék és minden ilynemű néphagyományok össze­gyűjtésére, melyek a sors azon kivételes kedvezményében részesültek, hogy atyáikról rájok írott emlékek maradtak, felelősleges tán említe­nem is; tudja azt mindenki, a­ki csak a hozzánk legközelebbi szomszéd német nemzet irodalomtörténelmében széttekintett. Mennyivel nagyobb mérvben kell tehát ennek állani oly népekről, me­lyekre az őskorból ily népköltési emlékek nem maradtak, — nem mintha ilyes­mivel nem bírtak volna, mert őskorban, a népek boldog ifjusága korszaká­ban nemzet ilyesek nélkül nem volt, hanem egyszerűen azért, mert mostoha körülmények közbejötte miatt elvesztek, akár voltak azok írás által meg­őrizve, akár pedig mert elvesztek, mielőtt még írásba tétethettek volna. S valóban, midőn az irodalom férfiai, ott a­hol ez még lehetséges, a mondái hagyományok összegyűjtésére vállalkoznak, nem is tesznek egyebet, mint utólag teljesítik azt, a­mit más szerencsésebb körülmények között élt népek egyik vagy másik fia a múltban e részben teljesített, s ha jól sikerülnek, sok tekintetben pótolják is a nyelvemlékeket. Az újabb korban két nevezetes­­ely gyűjtés történt: ezek egyike az a „Kalevala" vagy­is a szuomi nép egy részének ajkain egész nap­jainkig fenmaradt ősrégi énekek, többek által gyűjtve, összefüggő egész­­szé azonban a gyűjtők legtevékenyebbike, a gyűjtések újból megindí­tója, s végrehajtója, Lönnrot, Illés által szerkesztve; másika az észt ősi, de csak töredékesen meglévő népénekek, önálló egészszé a meglévő !*

Next