Vajthó László (szerk.): Kazinczy világa - Magyar irodalmi ritkaságok 10. (1931)
Magyar Pantheon. Csokonai Vitéz Mihály
mélyben, hanem más nyelven is mondatnék!) — Debrecennek tetszeni veszedelmes dolog! Első jelentésemben (Magyar Kurír, 1805. febr. XV. sz.) képét festettem volt Csokonainak, s a Debrecenen kívül lakók azt ítélték felőle, hogy sem igazabb, sem kedvezőbb képét nem festhettem. Debrecen ellenben ott is döfést talált. Nagy megbántása volt az az ő szemében a meghaltnak, hogy felőle azt mondottam, hogy az ő affectált és nem affectált misanthropiájából aszerint sugárzott ki mindig az emberek igaz szeretete, mint affectált cynismusából az aesthetikai lélek, s azok, akik ismerik azt az írót, akinek charakterét ezen szavaim festik s így értik célzásomat, s azok, akik tudják, hogy a szegény Csokonai, mint sok más szeretetreméltó, de magokat nem kények szerint érző ifjaink, ezt az igazság és természet emberét tette volt ideálul magának, el fogják-e hihetni, hogy ezáltal a Debrecen szeretetre legméltóbb fiainak nehezteléseket vontam magamra !... Mit vesztett a hazai literatura Csokonainak korai halála által, kevés ember érzi inkább nálamnál; kevés sajnálja ezt jobban Hálámnál, hacsak úgy tekintem is, mint embert. Ismertem én a szeretetreméltó, noha nem hibátlan ifjúnak egész becsét, s szerettem szívesen. De némely tisztelője csak azt tartja igazságos becsülőjének, aki őtet vakon csodálja. Eszméljünk fel butaságunkból; nincs kínos érzés, mint amit a pirító magasztalás