Kritika 4. (1975)
1975 / 2. szám - Kulin Ferenc: Százötven éve született Jókai Mór
z tály álláspontját. Sőtér szerint, »ha Jókait kizárólag a középnemesség érdekeinek szószólójaként tekintjük, nem érthetjük meg bírálatát ugyanerről az osztályról«. Ez semmiképpen sem tartható állítás. A középnemességből kikerült, az önkényuralmat kiszolgáló hivatalnokokat elítélték a középnemesség hivatalos politikus vezetői is (Deák, Nyáry és mások), éppen azért, mert az önkényuralommal szembeni behódolás szembenállóit a középnemesség egészének érdekével és magatartásával, melyet akkor a passzív ellenállás politikája határozott meg. Aki tehát elítéli e magatartás megszegőit, ezt éppen a középnemesi osztály álláspontjához való hűség alapján, középnemesi osztályálláspontból teheti.” (Megjegyzések J. M. politikai szerepéhez a kiegyezést követő években. Történelmi Szemle, 1958. 1-2.) CSABAI TIBOR: (Kossuth) „[...] figyelemmel kíséri Jókai politikai szerepléseit. Kivágja a Nemzetből Jókai 1884-ben [... ] tartott választási kortesbeszédének befejező részét, azokat a sorokat, melyek Bosznia és Hercegovina okkupációját teljesen az Andrássyféle külpolitika soviniszta érvelésével szentesítik és üdvözlik. Ehhez az idézethez Kossuth az újságkivágás margóján lakonikus rövidséggel a következőt jegyzi meg: »Jókai eszeveszett hóbortjai Boszniáról«.” .[... ] Jókai nem sokkal később, 1885-ben a hazafiság fogalmát is revideálja. A bécsi magyar egylet lakomáján mondott német nyelvű beszédében kijelenti, hogy neki két hazája van: a »szűkebb hazája« — Magyarország, a »tágabb hazája« pedig — Ausztria— Magyarország, az összbirodalom. Kossuth felfigyel erre a különös nyilatkozatra, s amint alkalma nyílik rá, tiltakozik a hazaszeretet emez új, Habsburg-színezetű, lojalitástól csepegő értelmezése ellen: »bizony rossz szolgálatot tesznek a hatalomnak azok a simulékony opportunisták, akik a ,szűkebb’ haza mellé egy ,tágabb’ hazát is festve azon ábrándba ringatják bele a hatalmat, hogy a magyar már beleélte magát e két hazának szeretetébe. A magyar csak egy hazát ismer.«” (Kossuth Lajos és az irodalom, Gondolat, 1961.) NÉMETH G. BÉLA: „[...] A nemzeties szabadelvűség világrendező, világjavító erejében és a kettős monarchia szükségszerűségében és fényes jövőjében szinte gyermeki hittel hitt. Az uralkodóházhoz mély bizalom, némely tagjaihoz baráti viszony fűzte. E hit és e bizalom beivódását a magyar középrétegekbe regényeivel egyenlő módon szolgálta kései publicisztikája. Ő lett tehát a magyar közönség Közép-Európát illető nemzeti és társadalmi illuzionizmusának, ábrándhiedelmeinek egyik fő kimunkálója és megerősítője.” (Türelmetlen és késlekedő félszázad, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969.) A kortársak szemében GYULAI PÁL: „[...] Bizonyára Jókai jó hazafi és szereti a hazáját, de még jobban a népszerűséget. Ha Robespierre-ről méltán mondhatták, hogy a szabadság rabszolgája, Jókairól is elmondhatni, hogy a népszerűség rabszolgája. Ez nála ösztön és számítás egyszersmind, egyik a másikra visszahatva annyira összeolvadt, hogy maga is alig tudja megkülönböztetni. Nem a meggyőződés és elvek embere, hanem a benyomások és hangulatoké, de mindig arrafelé hajlik, amelyről a népszerűség szele fúj. (Jókai, mint hírlapíró, Budapesti Szemle, 1875.) Jókai kitűnő elbeszélő, és stylista, csak kár, hogy aránylag kevés elbeszélni valója van. Fantáziája nem az alapos műveltség és világismeret forrásából merít. [... ] A valóság iránt kevés érzéke van, a költészet lényegét nem annyira a valóság eszményítésében keresi, mint inkább meghamisításában vagy túlzásában egész a képtelenségig. [... ] Szerencsésen kezdett meséjét vagy alakjait hamar elrontja, mintha nem tűrné a természetest, az igaz emberit, csak ördögökben, angyalok és csodákban tennék kedve s a költészet célját a képtelenségek elhitetésében keresné. [... ] Az út, melyen Jókai annyi öntetszéssel s nagy tömeg tapsai közt jár, nem az igaz művészeté. Nemcsak a gyümölcsnek, hanem a költeménynek is meg kell érni, a gyorsaság még nem termékenység, s amire kevés időt és gondot fordít a költő, azt se idő, nem kíméli, s gond nem virrasztja.” (Jókai legújabb művei, Budapesti Szemle, 1869.) ZILAHY KÁROLY: „[...] hol keressük azon, minden irányba érezhető nagy hatás magyarázatát, mely Jókainak életben és irodalomban osztályrésze lett? Hol lappang kulcsa azon titoknak, mely a Magyar nabob országosan kegyelt, sőt bálványozott íróját a közönségnél a népszerűségnek azelőtt ismeretlen fokára ragadta, s számára az irodalomban a siker és fény által egyképp csábított utánzók seregének diadalmenetét teremtette, hogy neve az irodalomtörténetben mindig ragyogó betűkkel maradjon följegyezve?! A megoldás abban rejlik, hogy Jókai géniusza a regényben, mint Petőfié a dalban, egy általa fölfedezett külön világot nyitott, s hangban, felfogásban gyökeresen nemzeti álláspontra helyezkedve, a valódi magyar regény alapítójává vált. Mert senkinek sem juthat ugyan eszébe Fáy, Eötvös, Kemény, sőt Jósika és mások ábrázolási hűségét elvitatni, azonban Jókaihoz mérve ezek legtalálóbb rajza sem több a nemzeti élet tükörbe szedett visszfényénél. Ellenben Jókai nemhogy érzi a magyar életet, de vele él, beléolvadva mozog, s annak elemei ecsetje alatt nemcsak megjelennek, hanem meg is elevenednek. Ez képezi költői egyéniségének fő jellemvonását [...]” (Magyar koszorúsok albuma, 1863.) PÉTERFY JENŐ: „[...] Jókai hőseinek nincsen saját törvényök; mindenben alkalmazkodnak a költőhöz; engednek intésinek, mint közlegény a káplárjának; az ő ötletei nekik — parancs. [...] Jókai pszichológiájának említett hibáit nagy részben megmagyarázza az író azon sajátossága, hogy fő gondját a regény meséjére, annak kalandosságára s élénk kiszínezésére fordítja; alakjai bánják, ha nem oly kalandosak, mint szerzőjük képzelme! Jókainál elsősorban a roman des aventures áll s nem a roman des caractéres. [... ] Regényei fejlődését inkább kötetszám szerint mérhetjük, s újabban rendesen a hatodik kötet jelöli a vég kezdetét. Miért nem a harmadik vagy tizenkettedik? — Ki tudja? Valószínűleg, mert hat — több a háromnál; a hetediktől pedig már elijedne az olvasó. Szabad-e itt a gyakorlati emberre is utalnom? A vates mellett egy kissé az augurra, a divatos íróra, aki tudja, hogy hat kötet úgy elkel, mint három?” (Jókai Mór, 1881. P. J. Váll. Műv. MKI. 1962.) A Jókai-jubileum és a nemzeti díszkiadás története „[...] 1893. március tizedikén tanácskozott először a programkészítő bizottság, amely eképp tervezte az ünnepet: 1. A nemzet alapítványt tesz, melynek kamatait Jókai kapja életfogytáig. 2. Felépül a jubileum napjára a Költők Háza, elsőbben is a Jókai-ereklyék számára. 3. A bizottság kiad egy Jókai-albumot, a jubilánsra vonatkozó adatokkal, költeményekkel és rajzokkal. 4. Megjelenik az ünnep ötletéből fényképgyűjtemény azokról a vidékekről, ahol Jókai élt. 5. Népszerű füzetekben a bizottság kiadja Jókai több munkáját és életrajzát. 6. A jubileum napját ünnepi ülés és körmenet teszi emlékezetessé. A körmenetben résztvevő nők virágot szórnak a költő lába elé. Az ünnep estén díszelőadás lesz a színházakban, a Vigadóban pedig Jókai regényalakjait mutatják be legjobb művészeink tablotaikban. Ez volt az első konkrét tervezet; a végrehajtó bizottság el is fogadta azzal az indítvánnyal együtt, hogy egy ötszáz tagból álló nagybizottság vezesse ezután az országos mozgalmat. Jókai első vezércikke az Életképekben Április kilencedikén alakult meg az ünneprendező nagybizottság s az választotta meg a tisztikart [...]”* „A Jókai-jubileum alkalmával érkezett üdvözleteknek, díszokleveleknek és ajándékoknak jegyzéke: — Ő Felsége legmagasabb elismerése és jó kívánata, aláírásával és miniszteri ellenjegyzéssel, a hivatalos lapban közzétéve. — Ö Felsége, a királyné üdvözlő távirata. — ö Felsége, Stefánia özvegy trónörökösnő üdvözlő levele. — Ö Felsége, József főherceg üdvözlő levele. — ö Felsége, Sándor király által küldött Szent Száva rend nagykeresztje. — Ö Felsége, Coburg Ferdinánd fejedelem üdvözlő távirata.” (Jókai-album, 1894.) SCHÖPFLIN ALADÁR: „[...] Sokféle emberi, esztétikai és társadalmi inkompatibilitás magyarázza meg (Gyulainak) Jókaival szemben elfoglalt álláspontját, de egyúttal figyelmeztet arra is, hogy az a kép, melyet Jókairól rajzol, ha nagy részben megfelel is a valóságnak, sok tekintetben korrektúrára szorul, s irodalmunk legnagyobb igazságtalanságainak egyike volna, ha legnagyobb regényírónk képe teljesen úgy menne át a hagyományba, ahogy Gyulai megrajzolta.” (Gyulai Pál posztumusz könyve, Nyugat, 1913.) BEÖTHY ZSOLT: ,,[...] A görög bölcs fenséges álmain kívül bizonyára sehol sem volt a költőnek olyan ébresztő, védő, fenntartó, sőt irányzó feladata a nemzeti életben, mint minálunk magyaroknál. Jókai megváltó költőjének sok neve volt, de egy szíve és egy célja. Az elsőnek neve talán Bessenyei György, az utolsóé, ki még hatalmas erővel és sikerrel vett részt nemzetünk megmentésének és újjáalkotásának küzdelmeiben és munkájában, a máig utolsónak neve minden esetre: Jókai Mór.” (J. M. emlékezete, 1905. Magyar Könyvtár 427.) A Jókait olvasó Ady Endre „[...] A Jókai Magyarországa elmúlt, talán nem is volt, de Jókai-alakok ma is élnek. Gyönyörű fenomén, nagyszerű tünet ez: a zseni emberfölöttiségének bizonyítéka. Magyarországból a szellemtelen cinizmus és korrupció klasszikus országa lett. De Jókai géniusza még itt is, ott is fönntart egy kis oázist. Emberek élnek közöttünk, akik Jókai által és szerint élnek, aranyködben. Az örök magyar romantika, az áldott cifra, hazudozó életszépség nem halt meg.” ________________ KRITIKA