Kritika 23. (1994)

1994 / 9. szám - Gombár Csaba: Micsoda tíz év! Lengyel László könyveiről

19 GOMBÁR CSABA: Micsoda tíz év! Lengyel László könyveiről 1537 számozott oldal. Lengyel László tíz év alatt hét kötetet adott közre. Nézzük sorban! 1985. Vállalkozás, állam, társadalom. Len­gyel László, Csillag Istvánnal közösen, a Közgaz­dasági és Jogi Kiadónál jelenteti meg első kötetét. A kemény borítónak ronda szürke-barna színe van. 18 oldal hiányzik a könyvből. A vállalati szerveze­ti formák történeti és logikai elemzését tartalmaz­za. A szöveg is szürke és fárasztó. Sorban megis­merkedhetünk az angol, amerikai, olasz, szovjet, jugoszláv és magyar vállalati formációkkal, az ál­lam és a vállalkozó, az állampolgár, a fogyasztó, a lakosság, valamint közösségeik, szervezeteik tár­sadalmi feltételt képező szerepével. Angol, fran­cia, olasz, orosz szakirodalom. Több száz lábjegy­zet. Két jogászból lett közgazda disszertációja. Sok okosság és kellő unalom. De a Jogtudományi Intézetben valóságos vita kerekedett a kéziratról. Sárközy Tamás elnéző mosollyal elnökölt. Enge­dékenyen szót adott a „filozófusoknak” is, ahogy ő nevezte a szakmán kívülieket. Később Lengyel László felölti érettségire vásárolt sötét ruháját, hogy a Pénzügyminisztérium „Tacitus”-termében celebrált kandidátusi védésnek a maga részéről megadja a módját. A szerzők ugyanis a minisztéri­um Pénzügykutatási Intézetének munkatársai. Meglett a kandidátusi cím. Megjelent a disszer­táció. Ki lehet pipálni. A könyv nem keltett jelen­tős visszhangot. Azóta se hallottam róla. Mehe­tünk tovább. Bár ma olvasva mégis van egy para­dox érdekessége. A VI. fejezet, ami miatt a könyv íródott, az akkori magyar kisvállalkozási formák­kal foglalkozik. Kisvállalat, kisszövetkezet, válla­lati gazdasági munkaközösség. Ezek magukban is kicsik, de a taglalt koncepcionális történelmi ke­retben szánalmasra törpülnek. De mégis, 1981-től ezek a már elfeledett szervezeti téblábolások szá­zezreket késztettek kalkulációra, jogi tájékozódás­ra, önszerveződésre. Az 1989 körüli változások látszólag minden akkor fontosnak tetsző mocor­­gást maguk alá temettek, de a mai sikerekben és kudarcokban tetten érhetők az akkori tapasztala­tok. A kisvállalkozások és kisszükségletek akkori kicsinységét mostani kisszerűségeink közepette sincs okunk lemosolyogni. A mai, földön kúszó pártpolitikák sem tették még szárnyasévá a vállal­kozásokat Pannóniában. Igaz, nagyobbak lettek és rútabbak, de a könyvben vázolt koncepció fényé­ben nem kevésbé vergődőek. E könyv nem önálló kötete Lengyel Lászlónak. De a nemzetközi kitekintés és tájékozódás írásai­nak azóta is jellegzetes sajátja. Különösen az az Olaszország iránti érdeklődés. Többnyire csak Vá­sárhelyi Miklós és ő az, akik fontosnak tartják tár­sadalmi viszonyainkat az olaszországival össze­vetni, és időről időre emlékeztetnek bennünket az olaszországi történések olyan kínos vonásaira, amelyekből kényelmetlenül ismerünk államunkra, vállalkozásainkra és magunkra. 1989. Végkifejlet. Szűcs Jenő emlékének ajánl­va. Ez is a fenti kiadónál jelent meg, egy ígéretes és szebb küllemű sorozatban. Ez már önálló kötet. Nagyívű vállalkozás. „Egy rendszer végkifejleté­ben ismerhető meg leginkább.” A szocializmusko­ri Magyarország gazdasági és politikai rendszeré­ről van szó, amint „egy modernizációs zsákutca utolsó házaihoz érkezett”. Az időzítés tökéletes. Nagyívű vállalkozás - mondtuk. A szerző négy elméleti modell keretében egymásra vonatkoztatja hazai közgazdászok, szociológusok, történészek és a politikát társadalomtudományi igénnyel elem­zők munkát. Olyanokét, akik lehet, hogy hallottak már egymásról, de ezt a koncepcionális és tudo­mányközi egymásra vonatkoztatást soha el nem végezték. Lengyel László közvetít. Emberek kö­zött, diszciplínák között, kutatóműhelyek és irány­zatok között. Ekkoriban ezt teszi a bontakozó po­litikai áramlatok között is. Jön-megy, tesz-vesz. Szerző-mozgó ember. 1983 óta szervezi intézeté­ben a szerdai vitákat, ahová boldog-boldogtalant meghívnak, s a legkülönfélébb elméleteket és el­gondolásokat taglalják. Ezeknek közvetlenül alig van köze a financiális viszonyokhoz, annál inkább a hatalom problémáihoz. Ezek a szerdák a nagy összegzés forrásai. Lengyel László esszének minősíti könyvét. Szubjektív válogatásnak. A könyvben 80 nyomta­tott oldalt tesz ki a jegyzetapparátus. A 20. oldalon megjegyzi, hogy az etnográfiai, szociálpszicholó­giai, műszaki tudományok újabb eredményeinek modelljeibe való beépítésével nem foglalkozik. „Ennek hozzá nem értésem az oka” - írja. Nocsak! Ezt nem gondoltuk volna! Aztán az építészeti, kép­zőművészeti és irodalomtörténeti fejlemények be­építésére szólít föl másokat. (Magunk elé képzeljük Hagelmayer igazgató úr rémületét e sorok olvastán, aki szeretné, ha munkatársai a financiális diszciplí­nákban mélyednének el.) A szépirodalom azonban már átszövi a textust. Ez már az ismert, Lengyel László-féle esszé. A Végkifejlet a ’80-as évek magyar társadalom­­tudományának nagy összegzése. Nagyobb, mint ezen munkálkodások egyenkénti bármelyike. Azál­tal persze, hogy egymást erősítik, s annak következ­tében, hogy a szerző „egymásra vonatkoztatja” őket a rendszer végkifejlete szempontjából. Ezt csak Lengyel László tette meg. Munkája egyedülálló. A könyvnek azonban vélhetően nagyon kevés olvasó­ja volt. 1988-ban, amikor írni kezdte, talán még so­kan olvastak könyveket Magyarországon. „Az utol­só könyveket olvasták” - írja majd a Tépelődés­ben. A megjelenés évében azonban az érintettek, akikhez a könyv szól, a hazai értelmiség már politikai lázban égett, s inkább az elszaporodó újságokat olvasta. Az 1989 táján megjelenő könyvek közös sorsa - érté­küktől függetlenül -, hogy éppen akkor a semmibe hullanak. Néhánynak ezek közül azonban még lehet sorsa. A Végkifejlet méltán számíthat erre. 1990. Benedek Elek emlékkönyve jelenik meg a Móra Ferenc Könyvkiadónál. Lengyel László szerkesztette és a képeket is ő válogatta. Szép, kar­csú, 94 oldalas képeskönyv. Lengyel László, Be­nedek Elek dédunokája, gyermekkora nyarait a kisbaconi kúriában töltötte. Erről rajongó sorokat legutóbb Karinthy Ferenc nemrég megjelent nap­lójában olvashattunk. Egy ilyen nagy és híres csa­lád tagjának lenni szerencse is, teher is. A budai gyermekkor a szegénység és a félreállítottság. Kontrasztjaként pedig szerzőnket Kisbaconban úr­­finak szólítják. Ez interjúiban, vallomásaiban vissza-visszatér. (A Kizárt a párt, Bihari Mi­hállyal, Bíró Zoltánnal és Király Zoltánnal közös interjúkötetben például. E fontos kötetet, amely a filmrendező, a riporter és a kérdezettek közös munkája, nem soroltam be Lengyel László köny­vei közé.) A körülmények, a történelem, a legen­dák és a valóság, az egy nemzet és két ország egy­mást kuszáló kontrasztjai. Ha valaki a tudás és iro­dalom ezüstkanalával a szájában születik, az nagy lehetőség, de nyomasztó teherré válik, ha­­ tollfor­gatásra adva fejét — nem állja az összehasonlítga­­tásokat. Lengyel László feldolgozta magában a kontrasztokat, „egymásra vonatkoztatta” őket, s hovatovább majd őhozzá hasonlítgatják a nagy család írástudóit. 1991. Micsoda év! Kötetben gyűjtve megjele­nik a Szépirodalmi Kiadónál a fordulat évéről írott esszék gyűjteménye. Az írások már első megjele­nésükkor nagy visszhangot keltettek. A legsúlyo­sabbak és a legmaradandóbbnak látszók a politikai pártokról festett képek. Lényegre törő és kiveséző elemzések. A legkevesebb, ami elmondható róluk, hogy nem hízelgőek. S nem hízelgőt írni akkor, amikor a politikai pártoknak még rajongóik van­nak, nem akármilyen teljesítmény. Meg is van az ára - sokan megneheztelnek a szerzőre. Ennél na­gyobb egyéni kockázat majd csak a politikusokról vázolt portrék közzétételénél lesz. De az eredmény kárpótol, mert szinte hallható a közvélemény fel­sóhajtása: a nyelvemen volt, csak nem tudtam ki­mondani. Ilyesmit érezhetett az olvasó, amikor a szabaddemokraták pártját olyan ötórai tea hangu­latával jellemzi, ahová betéved egy, a nagyokosok láttán kisebbrendűségi érzés szorongatta vendég, s feszeng, hogy kilöttyenti a teát, összemorzsázza az abroszt. S a napszakok hangulatos címével ellátva sorozatban festi meg Lengyel László a többi pártot is, s tárja elénk a saját, emberszabású és fogyaszt­ható, gazdasági és társadalmi tranzitológiáját. A jövő történészének, aki majd kénytelen lesz a nagy társadalmi átmenet tudományos irodalmának fű­részporát rágni, kellemes felüdülés lesz ezeket az írásokat olvasni. Nem teheti meg, hogy ne olvassa el majd őket. A mindennapok sodrában született tanulmányo­kat a kötet végén egy önkritikus utószó zárja, téve­ ■ : Rédei Ferenc felvétele KRITIKA

Next