Kritika 23. (1994)
1994 / 9. szám - Gombár Csaba: Micsoda tíz év! Lengyel László könyveiről
19 GOMBÁR CSABA: Micsoda tíz év! Lengyel László könyveiről 1537 számozott oldal. Lengyel László tíz év alatt hét kötetet adott közre. Nézzük sorban! 1985. Vállalkozás, állam, társadalom. Lengyel László, Csillag Istvánnal közösen, a Közgazdasági és Jogi Kiadónál jelenteti meg első kötetét. A kemény borítónak ronda szürke-barna színe van. 18 oldal hiányzik a könyvből. A vállalati szervezeti formák történeti és logikai elemzését tartalmazza. A szöveg is szürke és fárasztó. Sorban megismerkedhetünk az angol, amerikai, olasz, szovjet, jugoszláv és magyar vállalati formációkkal, az állam és a vállalkozó, az állampolgár, a fogyasztó, a lakosság, valamint közösségeik, szervezeteik társadalmi feltételt képező szerepével. Angol, francia, olasz, orosz szakirodalom. Több száz lábjegyzet. Két jogászból lett közgazda disszertációja. Sok okosság és kellő unalom. De a Jogtudományi Intézetben valóságos vita kerekedett a kéziratról. Sárközy Tamás elnéző mosollyal elnökölt. Engedékenyen szót adott a „filozófusoknak” is, ahogy ő nevezte a szakmán kívülieket. Később Lengyel László felölti érettségire vásárolt sötét ruháját, hogy a Pénzügyminisztérium „Tacitus”-termében celebrált kandidátusi védésnek a maga részéről megadja a módját. A szerzők ugyanis a minisztérium Pénzügykutatási Intézetének munkatársai. Meglett a kandidátusi cím. Megjelent a disszertáció. Ki lehet pipálni. A könyv nem keltett jelentős visszhangot. Azóta se hallottam róla. Mehetünk tovább. Bár ma olvasva mégis van egy paradox érdekessége. A VI. fejezet, ami miatt a könyv íródott, az akkori magyar kisvállalkozási formákkal foglalkozik. Kisvállalat, kisszövetkezet, vállalati gazdasági munkaközösség. Ezek magukban is kicsik, de a taglalt koncepcionális történelmi keretben szánalmasra törpülnek. De mégis, 1981-től ezek a már elfeledett szervezeti téblábolások százezreket késztettek kalkulációra, jogi tájékozódásra, önszerveződésre. Az 1989 körüli változások látszólag minden akkor fontosnak tetsző mocorgást maguk alá temettek, de a mai sikerekben és kudarcokban tetten érhetők az akkori tapasztalatok. A kisvállalkozások és kisszükségletek akkori kicsinységét mostani kisszerűségeink közepette sincs okunk lemosolyogni. A mai, földön kúszó pártpolitikák sem tették még szárnyasévá a vállalkozásokat Pannóniában. Igaz, nagyobbak lettek és rútabbak, de a könyvben vázolt koncepció fényében nem kevésbé vergődőek. E könyv nem önálló kötete Lengyel Lászlónak. De a nemzetközi kitekintés és tájékozódás írásainak azóta is jellegzetes sajátja. Különösen az az Olaszország iránti érdeklődés. Többnyire csak Vásárhelyi Miklós és ő az, akik fontosnak tartják társadalmi viszonyainkat az olaszországival összevetni, és időről időre emlékeztetnek bennünket az olaszországi történések olyan kínos vonásaira, amelyekből kényelmetlenül ismerünk államunkra, vállalkozásainkra és magunkra. 1989. Végkifejlet. Szűcs Jenő emlékének ajánlva. Ez is a fenti kiadónál jelent meg, egy ígéretes és szebb küllemű sorozatban. Ez már önálló kötet. Nagyívű vállalkozás. „Egy rendszer végkifejletében ismerhető meg leginkább.” A szocializmuskori Magyarország gazdasági és politikai rendszeréről van szó, amint „egy modernizációs zsákutca utolsó házaihoz érkezett”. Az időzítés tökéletes. Nagyívű vállalkozás - mondtuk. A szerző négy elméleti modell keretében egymásra vonatkoztatja hazai közgazdászok, szociológusok, történészek és a politikát társadalomtudományi igénnyel elemzők munkát. Olyanokét, akik lehet, hogy hallottak már egymásról, de ezt a koncepcionális és tudományközi egymásra vonatkoztatást soha el nem végezték. Lengyel László közvetít. Emberek között, diszciplínák között, kutatóműhelyek és irányzatok között. Ekkoriban ezt teszi a bontakozó politikai áramlatok között is. Jön-megy, tesz-vesz. Szerző-mozgó ember. 1983 óta szervezi intézetében a szerdai vitákat, ahová boldog-boldogtalant meghívnak, s a legkülönfélébb elméleteket és elgondolásokat taglalják. Ezeknek közvetlenül alig van köze a financiális viszonyokhoz, annál inkább a hatalom problémáihoz. Ezek a szerdák a nagy összegzés forrásai. Lengyel László esszének minősíti könyvét. Szubjektív válogatásnak. A könyvben 80 nyomtatott oldalt tesz ki a jegyzetapparátus. A 20. oldalon megjegyzi, hogy az etnográfiai, szociálpszichológiai, műszaki tudományok újabb eredményeinek modelljeibe való beépítésével nem foglalkozik. „Ennek hozzá nem értésem az oka” - írja. Nocsak! Ezt nem gondoltuk volna! Aztán az építészeti, képzőművészeti és irodalomtörténeti fejlemények beépítésére szólít föl másokat. (Magunk elé képzeljük Hagelmayer igazgató úr rémületét e sorok olvastán, aki szeretné, ha munkatársai a financiális diszciplínákban mélyednének el.) A szépirodalom azonban már átszövi a textust. Ez már az ismert, Lengyel László-féle esszé. A Végkifejlet a ’80-as évek magyar társadalomtudományának nagy összegzése. Nagyobb, mint ezen munkálkodások egyenkénti bármelyike. Azáltal persze, hogy egymást erősítik, s annak következtében, hogy a szerző „egymásra vonatkoztatja” őket a rendszer végkifejlete szempontjából. Ezt csak Lengyel László tette meg. Munkája egyedülálló. A könyvnek azonban vélhetően nagyon kevés olvasója volt. 1988-ban, amikor írni kezdte, talán még sokan olvastak könyveket Magyarországon. „Az utolsó könyveket olvasták” - írja majd a Tépelődésben. A megjelenés évében azonban az érintettek, akikhez a könyv szól, a hazai értelmiség már politikai lázban égett, s inkább az elszaporodó újságokat olvasta. Az 1989 táján megjelenő könyvek közös sorsa - értéküktől függetlenül -, hogy éppen akkor a semmibe hullanak. Néhánynak ezek közül azonban még lehet sorsa. A Végkifejlet méltán számíthat erre. 1990. Benedek Elek emlékkönyve jelenik meg a Móra Ferenc Könyvkiadónál. Lengyel László szerkesztette és a képeket is ő válogatta. Szép, karcsú, 94 oldalas képeskönyv. Lengyel László, Benedek Elek dédunokája, gyermekkora nyarait a kisbaconi kúriában töltötte. Erről rajongó sorokat legutóbb Karinthy Ferenc nemrég megjelent naplójában olvashattunk. Egy ilyen nagy és híres család tagjának lenni szerencse is, teher is. A budai gyermekkor a szegénység és a félreállítottság. Kontrasztjaként pedig szerzőnket Kisbaconban úrfinak szólítják. Ez interjúiban, vallomásaiban vissza-visszatér. (A Kizárt a párt, Bihari Mihállyal, Bíró Zoltánnal és Király Zoltánnal közös interjúkötetben például. E fontos kötetet, amely a filmrendező, a riporter és a kérdezettek közös munkája, nem soroltam be Lengyel László könyvei közé.) A körülmények, a történelem, a legendák és a valóság, az egy nemzet és két ország egymást kuszáló kontrasztjai. Ha valaki a tudás és irodalom ezüstkanalával a szájában születik, az nagy lehetőség, de nyomasztó teherré válik, ha tollforgatásra adva fejét — nem állja az összehasonlítgatásokat. Lengyel László feldolgozta magában a kontrasztokat, „egymásra vonatkoztatta” őket, s hovatovább majd őhozzá hasonlítgatják a nagy család írástudóit. 1991. Micsoda év! Kötetben gyűjtve megjelenik a Szépirodalmi Kiadónál a fordulat évéről írott esszék gyűjteménye. Az írások már első megjelenésükkor nagy visszhangot keltettek. A legsúlyosabbak és a legmaradandóbbnak látszók a politikai pártokról festett képek. Lényegre törő és kiveséző elemzések. A legkevesebb, ami elmondható róluk, hogy nem hízelgőek. S nem hízelgőt írni akkor, amikor a politikai pártoknak még rajongóik vannak, nem akármilyen teljesítmény. Meg is van az ára - sokan megneheztelnek a szerzőre. Ennél nagyobb egyéni kockázat majd csak a politikusokról vázolt portrék közzétételénél lesz. De az eredmény kárpótol, mert szinte hallható a közvélemény felsóhajtása: a nyelvemen volt, csak nem tudtam kimondani. Ilyesmit érezhetett az olvasó, amikor a szabaddemokraták pártját olyan ötórai tea hangulatával jellemzi, ahová betéved egy, a nagyokosok láttán kisebbrendűségi érzés szorongatta vendég, s feszeng, hogy kilöttyenti a teát, összemorzsázza az abroszt. S a napszakok hangulatos címével ellátva sorozatban festi meg Lengyel László a többi pártot is, s tárja elénk a saját, emberszabású és fogyasztható, gazdasági és társadalmi tranzitológiáját. A jövő történészének, aki majd kénytelen lesz a nagy társadalmi átmenet tudományos irodalmának fűrészporát rágni, kellemes felüdülés lesz ezeket az írásokat olvasni. Nem teheti meg, hogy ne olvassa el majd őket. A mindennapok sodrában született tanulmányokat a kötet végén egy önkritikus utószó zárja, téve ■ : Rédei Ferenc felvétele KRITIKA