Kritika 26. (1997)

1997 / 2. szám - Bródy András: Lengyel László: A rendszerváltó elit tündöklése és bukása

dzott­e­k Lengyel László: A rendszerváltó elit tündöklése és bukása Lehet, hogy már nem értem a fia­talabbakat. Hogyan képesek elszóra­kozni azon, amin kétségbe kellene esniök? Amikor a rendszerváltásra megválasztott Antall odapattog híve­inek: „Tetszettek volna forradalmat csinálni.” Váratlan fordulat ez Horthy, Bethlen és Teleki csodálójá­­tól, aki fiatalságát kibekkelte, közép­korát leszolgálta, s végül minden pártot egyformán szeretett, amíg őt szolgálta. Betegsége sem mentség ar­ra a tehetetlenségre és elvtelenségre, ami uralkodását kísérte. De akár for­radalmian, akár nem, kialakította az új rendszer politikai színpadát és erő­viszonyait. Az Egyetemi Színpad feláldozása a piaristák házioltárán szimbolikus jelentőségűvé vált. A piaristák a századfordulón, apám emlékei szerint, még haladó szelleműek voltak és új tudo­mányokra oktattak. Mire az én papírgaluskáimra került a sor a harmincas években, többnyire bi­gott, szenteskedő, tudományban elmaradó, szoci­álisan szemforgató és már-már nyíltan antiszemi­ta renddé váltak. De talán nem is azok voltak a legnagyobb hi­bák, amelyek úri indulataiból és dölyféből ered­tek. Igazán vészterhesnek gazdasági-pénzügyi tu­datlansága bizonyult. A Soros iránti gyűlölködés, Rabár leváltása (nem volt képes vele szót váltani, nem értette, nem is kívánta érteni miniszterét). Kupa kinevezése (aki védtelen a régi garnitúrával szemben). A sok-sok pénz, az nagyon kellett. Pártra, sajtóra, Lakitelekre, Bay Alapítványra, Magyar Házra és Borházra, meg az apparátus fel­pumpálására. Pénz igen, pénzügyminiszter nem. Ennek eredménye az állami monopóliumként fel­nevelt bankok és alapítványok ortopéd és inope­­rábilis összefonódása. Az avítt, versenyre, valódi kínálati piac kialakítására képtelen hálózat. Azóta a gazdaság a szocialista bürokrácia és a tőkés ha­­rácsolás összes hátrányos vonását magán viseli. A magas munkanélküliség, a gyors infláció, a visszatorlasztott növekedés, az életszínvonal ro­vására felhalmozott magántőkécskék, az új beru­házások mellőzése, ugyanakkor a hivatalok szá­mának és hatalmának szüntelen növelése jobban visszavetette az életet, mintsem azt az új fejesek tudásának és tapasztalatának hiányai indokolták volna. Eszmék, elvek, perspektíva és reális program nélkül nem lehet országot vezetni. S eszmék, el­vek, perspektíva és program nem varázsolható elő a semmiből. Semmilyen papír vagy fogalmaz­vány nem válik eszmévé, elvvé vagy programmá attól, hogy ezt írják rá, vagy ezt mondják róla. Ha célja a szavazók megnyerése vagy manipulálása, akkor éppen a legkevésbé. S Lengyel könyvének hatása itt válhat javunkra, ahol ki tudja lukasztani az üres handabandát, az eszmének öltözött szó­fordulatokat, az elvként hangoztatott kongó üres­séget, a perspektívának álcázott szemfényvesztést és a programnak hazudott közhelyeket. Van még néhány sorban álló, alapjában elvte­len vagy önérdekét elvvé emelő trónkövetelőnk mostanában. De jó volna elkerülni mindahányat, de nem adatik meg nekünk, mert vagy hülyeség­ből és takonyból vagyunk csinálva, vagy sikerült azzá változtatni magunkat. A pártok meg önelé­gülten tocsognak a monopóliumaikban, ahol nem a legtehetségesebb a nyerő, hanem az, aki kevés­bé otromba a többinél. Nem bánják, ha a szava­zók fele nem megy szavazni, csak ők meg legye­nek választva. Sokan. A mosott ruhás turkálók, a másodrendű frisseségű áruk és a lejárt szavatossá­gú eszmék demokráciájává lettünk. De talán a fiatalabbaknak van igazuk, s valóban nincs nagy jelentősége ennek az elvetélt hat év­nek. Hiszen a történelem mindennap újra kezdő­dik, új lehetőségekkel. A változás lehetősége, az kinyerődött még a nyolcvanas években. Továbbra is megvan, csak éppen egyre korlátozottabb. S megint Jónás kárál belőlem — itt már Leporello módján —, hogy nem lesz egyenes az, ami görbe. De akár igaza van Jónásnak, akár nem­­ ti vagy­tok a fiatalabbak. Szerbucc Laci, spongyát rá, ne­vessünk egy jót ezen a hánytató restauráción. Az­tán majd, máskor, egyszer, valamikor, gondolkod­ni fogunk arról is, hogyan és merre tovább. Vala­hogy eddig is mindig lett valami, miért is hagyná most abba az a valami, hogy lettjen. A jövő azé, aki éppen jön. De nekem inkább másfelé volna mehetnékem vagy töveszthetnékem. (Helikon) BRÓDY ANDRÁS :D + 21 Odeon Art Video 1997. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENÉSI TERV Werner Herzog: Woyzeck (1979), szí­ nes, német, szinkronizált, 82 perc, sz: Klaus Kinski, Eva Mattes, Wolfgang Reichmann, Willy Semmelrogge Volker Schlöndorff: Az ifjú Törless - Der Junge Törlesse (1965), fekete-fe­hér, német, szinkronizált, sz: Mathieu Carriere, Bernd Tischer, Marian Sie­­dowsky Volker Schlöndorff: Kegyelemdöfés - Der Fangschuss (1976), fekete-fehér, feliratos, német, 95 perc, sz: Matthias Habitch, Margarethe von Trotta, Rüdi­ger Kirschstein Werner Herzog: Aguirre isten haragja - Aguirre, Wrath of God (1972), szí­ nes, német, feliratos, 95 perc, sz: Klaus Kinski, Ruy Guerra Hal Hartley: Egyszerű emberek -Simple Man (1992) színes, amerikai, feliratos, 104 perc, sz: Robert Burke, William Sage, Karen Silas, Mari Mac­kenzie Jim Jarmusch: Halott ember - Dead Man (1995) fekete-fehér, amerikai, feliratos, 129 perc, sz: Johnny Depp, Gary Farmer, Lance Henriksen, James Coburne Slobodan Sijan: Ki énekel ott - Ko to tamo peva (1980) jugoszláv, szinkro­nizált, 87 perc, sz: Pavle Vuisic, Drá­gán Nikolic, Neda Americ Aleksandar Petrovic: Találkoztam bol­dog cigányokkal is - Skupljaci per­ja (1967), színes, szinkronizált, jugo­szláv, 83 perc, sz: Bekim Fehmin, Olivera Vuco, Bata Zikonovic 1967 Cannes - Nagydíj, Nemzetközi Kritika-díja, 1967 Pula - Arany Aréna KRITIKA

Next