Kritika 27. (1998)
1998 / 2. szám - Lengyel László: Ezredvégi béke II.
1923-as stresemanni német teljesítési politikára (policy of fulfillment) emlékeztet.44 Oroszországonként 1923-ban Németország fölmérte, hogy szüksége van a nyugati segítségre, hogy magát pénzügyileg stabilizálhassa és megerősíthesse. A teljesítési politika lehetővé teszi nemcsak a nyugati segélyek megszerzését, hanem annak a „lélegzetvételnyi szünetnek” (perediskának) a megszerzését is, mely nélkül Oroszország aligha konszolidálódhat. „A Németország támogatásáról elhangzott korabeli brit érvek bizonyos hasonlóságot mutatnak a Jelcin-korszakban Oroszország megsegítését szorgalmazó amerikai javaslatokkal. Egyik esetben sem mérték fel azt, hogy mi történik, ha az éppen támogatott politika »sikerrel jár«. Ha a teljesítési politika sikerül, Németország fokozatosan megerősödik és abba a helyzetbe kerül, hogy ismét fenyegetheti az európai egyensúlyt. Hasonlóképpen, ha a hidegháború utáni Oroszországnak szánt nemzetközi segélyprogram eléri a célját, a növekvő orosz erőnek bizonyos geopolitikai következményei lesznek a korábbi orosz birodalom szomszédságában” - fejtegeti Henry Kissinger. Kissinger hozzáteszi: „Amerika előrelátóan cselekedett, amikor gazdasági segítséget ajánlott a hidegháború utáni Oroszországnak, mihelyt azonban Oroszország gazdaságilag talpra áll, bizonyosra vehető, hogy a szomszédaira nehezedő nyomása növekedni fog. Érdemes talán ezt az árat is megfizetni, de hiba lenne figyelmen kívül hagyni.”45 A jelenlegi orosz teljesítési politika alapelve: „előbb orosz gazdasági és politikai stabilizáció és csak utána foglalkozunk mindazzal, ami határainkon kívül került”. Az erőszakos terjeszkedés költséges és fölösleges. Politikailag nem stabilizálja Oroszországot és gazdaságilag sokba kerül. Politikailag és katonailag izolacionista, gazdaságilag a nyitás híve. A teljesítési politika két feltételezésen nyugszik: egyrészt szeretne a győztesek oldalára kerülni a vesztes pozíciójából, és kihasználni a győztesek - az Egyesült Államok, Japán és az európai hatalmak ellentéteit. Oroszország bízik az új Rapallóban, illetve Kínától tanulja, hogy kiválóan lehet manőverezni a nagyhatalmak és a versengő multinacionális vállalatok között. Az orosz és szovjet-orosz politikatörténetből is ismerjük az előképet: a „szocializmus egy országban” buharini és részben sztálini politikáját a húszas évek közepéről, szemben a „permanens forradalom” politikájával, és a „világforradalom perspektívájával”.46 A rapallói egyezmény után Szovjet-Oroszország felhagyott a „forradalom exportjával” és a szovjet konszolidáció védelmét tűzte célul. A Buharin—Rikov—Sztálin vezette gazdasági vonal az „állampolgári békét”, a „gazdagodjatok meg” jelszavait adta ki, és a stabilizációhoz felhasználta a nyugati államok - elsősorban Németország - és a vállalatok segítségét. „A szovjethatalom csak a nyugati segítség révén állíthatta helyre a húszas években az ország gazdaságát, a közlekedést, az összes ipari ágazatot, az ásványianyag-kitermelést.”47 A jelcinis még inkább a csubajszi-nyemcovi politika, a „kapitalizmus egy országban” szakított azzal a hittel, hogy Oroszország akár a Nyugat „demokratikus liberális segítségével”, akár erővel helyreállíthatja a szovjet birodalmat. De ha sikerül külföldi segítséggel stabilizálni és „felépíteni a sikeres orosz kapitalizmust”, kihasználni a nyugati országok, vállalatok és bankok versengését, akkor minden esély megvan ennek az orosz kapitalizmusnak a terjeszkedésére. A jelcini Oroszország számít arra, hogy hoszszabb távon az idő nem ellene, hanem neki dolgozik a vele szomszédos európai zónát illetően. A zónát az orosz tradíciók alapján „határországokként” (borderlands) fogja fel.48 Erre a zónára a Nyugat nem nyújtott be komoly igényt, és mind történetileg, mind mai gyakorlatával világossá tette, hogy nem kíván jelentős gazdasági, politikai és katonai erőforrásokat pazarolni a térségre.49 A térség országai pedig önmagukban képtelenek gazdasági és társadalmi gondjaikat megoldani. A gazdasági és együttműködés nagyobb haszonjjnal jár, mint az f.n. erőszakos beolvasztás kísérlete. (Hasonlóan szerezhet Oroszország szabad kezet a Kaukázusban és a közép-ázsiai köztársaságokban.) A nemzeti, a türelmetlenebb és támadóbb „moszkvai” orosz politika szerint a NATO-orosz megállapodás és a NATO-kiterjesztés nem a „pozitív határországok” megegyezéses láncolatát hozta létre, hanem az 1918-as breszt-litovszki megcsonkító békét és az antant hatalmak intervencióját, illetve cordon sanitaire felállítását utánozza. A NATO Oroszország körül létrehozza a kisállamok barikádját, hogy Oroszországot tartósan távol tartsa nemcsak Európától, hanem a világgazdaság és világpolitika folyamataitól. Oroszország az elzárás, a gettósítás áldozatává válik - állítja a nacionalista, nemzeti-kommunista és szovjet kommunista vonal. De az orosz gazdaság konszolidációja és a különböző tőkecsoportok, illetve az állami új bürokrácia átmeneti konszenzusa az orosz külpolitikát a türelmesebb és ráérőbb, „pétervári” teljesítési politika felé fordította, amely joggal feltételezi, hogy a zónában magukra hagyott kisebb-nagyobb országok érett gyümölcsként hullanak a gazdaságilag konszolidálódó Oroszország markába. Miért kellene sietnünk? Miért kellene az erőszakkal elriasztani magunktól a Nyugatot? Miért kellene magunkra vállalni Belarusz és Ukrajna, Bulgária és Moldávia stabilizálásának költségeit? Fizesse a Nyugat a számlát, vagy gazdálkodják ki önmaguk! Szükségünk van-e rájuk gazdaságilag, vagy csak növelik gazdasági terheinket? Miért játsszuk az európai mumus, a félelmetes fenyegető szörny szerepét?50 Önként fognak minket választani. Nem nyert volna többet Szovjet-Oroszország, ha 1920-ban Tuhacsevszkij csapatai nem lépik át a lengyel határt, ha beérik azzal, ami békésen a kezükbe jutott? Nem lesz-e mindenképpen a miénk ez a puffer-zóna? Lesz-e más nagy gazdasági és katonai hatalom, amelyik a térségben biztosítja az energiaellátást és a késztermékek megvételét, amelyikkel hosszú távú katonai és titkosszolgálati szerződéseket lehet aláírni? Lesz-e olyan tőkeereje és ismeretsége bárkinek, mint az orosz vállalatoknak és bankoknak, hogy felvásárolják a puffer-országok vállalatait és bankjait?51 Csak stabilizáljuk Oroszországot a teljesítési politikával, építsük ki az erős kapitalizmus hálózatát, s Oroszország válik a Zóna országainak, a „határországok” reményévé - íme a liberális orosz politika irányvonala. Oroszország hányódni fog a nyugatos teljesítési politika és a nagyhatalmi, önállósított politika között. Ennek a hánykolódásnak ismerjük előképét az oroszjapán háború után folytatott cári orosz politikából éppúgy, mint a húszas évek szovjet-orosz politikájából. „1994. január 18-án a Magas-Tátra alatt fekvő Poprád városa hivatalosan bejelentette igényét a 2002- ben rendezendő téli olimpiára. Az olimpia potenciális városában, Poprádon van egy nagyobb szálloda, két templom, egy piactér, három ivó, egy cukrászda, egy kis kapacitású repülőtér, egy benzinkút, autópálya semmi, van egy ósdi vasútvonal, amelyen legfeljebb kilencven kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok, s van még egy autóparkoló is, amely jelenleg a bazár szerepét tölti be, ahol vietnami, lengyel, ukrán és albán »üzletemberek« kereskednek nyugatról behozott giccses portékával. Tíz óra felé itt már nem kapni levegőt, a nap a Magas-Tátra fölött áll, és a sötétbarna füstfelhők fölött, amelyek belepik a várost. ” Ota Filip: Andy Warhol Mezőlaborcon A kiterjesztett Nyugat-Európa és Oroszország között egy kettős Zóna, folyosó jön létre a Baltikumtól a Balkánig. A Zóna, a Korridor országai nem kapcsolódnak egymáshoz, nincs közöttük politikai, katonai és gazdasági egység, összhang. Ez a „se-se Zóna”, nem kell „se” a Nyugatnak, még nem tudja megszerezni Oroszország „se”. Egyik nagyhatalom se tud, akar gazdasági eszközöket áldozni a Zóna országai gazdasági felemelésére, a pozitív konszolidálásra. Az Európa és Oroszország közötti kettős, puffer-zónában a versailles-i béke utáni állapotok uralkodnak. Akkor, a húszas években - Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehszlovákiával együtt - tíz kis ország szorult Németország és Szovjet-Oroszország közé, anélkül, hogy akár a Népszövetség, akár a nagyhatalmak képesek lettek volna határaik garanciájára. A NATO- és EU- kiterjesztés után, Lengyelország, Csehország és Magyarország nélkül, 14 ország 131 millió lakossal helyezkedik el a kiterjesztett Európa és Oroszország között. A 14 ország számtalan, egymással versengő, sokszor ellenséges gazdasági és nemzetiségi belső régióra oszlik. A Zónában 29 KRITIKA