Kritika 27. (1998)

1998 / 2. szám - Lengyel László: Ezredvégi béke II.

LENGYEL LÁSZLÓ Ezredvégi Üzenet az orosz kontinensről „Szakadatlan itt a másodosztályú pályaud­vari várótermek lámpáinak sárga fénye alatt a könyvelői éj. Itt, akárcsak Puskin meséjében, »násztáncot jár a zsidóval a béka«, vagyis szüntelenül tart a színházi tüzet okádó, kecs­kelábú ficsúr lakodalma az ugyanazon közfürdőből való párjával, a tisztátalan moszk­vai koporsókészítő szerkesztővel, aki újságko­porsókat gyárt a hétfőnek, keddnek, szerdának és csütörtöknek. ” Oszip Mandelstam: Negyedik próza A kiterjesztett NATO és Európai Unió áll az egyik oldalon. A másikon a társadalmi-gazdasági konszolidálódásra váró Oroszország. Az 1994-es rubelválság után Oroszországban a Csubajsz- Nyemcov-féle stabilizációs politika javította a makrogazdasági mutatókat, megnövelte a külföl­di tőke érdeklődését és bizalmát, és leállította a tőke kimenekülését az országból. A rubelbe vetett hit megerősítése e stabilizáció létkérdése. Ha sikerül a valutastabilizáció, akkor friss pénzek ömlenek majd a gazdaságba, megin­dítva a gazdasági növekedést. (Az orosz gazda­ságpolitika fontos kérdése, hogyan fogják elke­rülni a spekulációs pénzek beáramlására épülő növekedés esetleges nemzetközi devizapiaci „visszavonását”.) Az orosz berendezkedés új állami centralizáci­óra épül. Az orosz hatalmi politikában részt vevő nagy érdekcsoportok­­ a pénzügyi és médiahatal­mat birtoklók, a nagy ipari monopóliumok és a katonai-ipari komplexum - valamennyien állam­építők és államhívők. Nemzetállami és nemzeti birodalmi szinten szeretnék konszolidálni Oro­szországot és befolyási övezetét.38 Az orosz fejlődés az állampárt és pártállami nagybirodalmi dikta­túra felbomlása után tekintélyelvű korporatív állam felé tart, amely­ben a parlamentáris rendszer paravánja mögött nagy érdek­­csoportok állam előtti versengése és egyezkedése a meg­határozó. Jelenleg­­ a vagyonok és jövedel­mek első felosztása után és a második újrafelosztás előtt és alatt - valamennyi nagy érdekcsoport abban érdekelt, hogy az állam megszilárduljon és helyreállítsa szuvereni­tását Oroszország felett. Mindenki központosított állampárti. Oroszor-­­szág decentralizálása, konföderalizálása egyetlen­­ politikai erő által sem fogadható el. Hiába fordít­ja meg Brzezinsky az ismert Kennan-tézist, hogy­­ a „Szovjetunió vagy növekszik, vagy széthull”, az „Oroszország vagy konföderalizálódik, vagy elbukik” tézis aligha győzi meg az orosz politikai erőket.39 A gorbacsovi politika sikertelenségéből inkább azt a következtetést vonták le, hogy csak a központi állam céltudatossága és ereje alkalmas bármiféle változtatásra. Az állampárti liberálisok és nacionalisták kö­zötti különbség csak az, hogy a pénzügyi és mé­diabefolyással rendelkező „liberális” érdekcso­port békés eszközökkel, mindenekelőtt pénzügyi stabilizáció és tulajdonszerzés révén szeretnék megerősíteni az orosz államot, az ipari és katonai érdekcsoportok erőszakkal és adminisztratív módszerekkel. Az előbbiek hangsúlya a nemzet­állam építésénél az államon, az utóbbiaké a nem­zeten van. A liberális állampárti „péterváriak” - Anatolij Csubajsz, Borisz Nyemcov, Jegor Gajdar - sze­rint ésszerű és hatékony bürokráciának kell álla­mi rendet teremtenie, kiegyeznie a pénzügyi tőkével, a nagy energiatermelő vállalatokkal és az erős kormányzóságokkal. „A nemzetállamnak ez az elképzelése hangsúlyozottan nem ideologikus, nem birodalmi jellegű, inkább izolacionista: »terjeszkedj, ha tudsz, de csak addig, amíg a pén­zed takarója ér!« A menedzser típusú nemzetál­lam építői nem »népben-nemzetben«, hanem »pénzben-nemzetben« és »képben-nemzetben« gondolkodnak. Elleneznek mindenféle más - ideologikus vagy politikai logikát követő - államépítést vagy terjeszkedést. Ellenezték a csecsen háborút, ellen­zik a belorusz-orosz államegyesítést, nem érdek­li őket a Krím és a fekete-tengeri flotta sorsa és Szevasztopol, a NATO kiterjesztése, illetve min­den egyes-egyedül abból az önös gazdasági, ke­reskedelmi, pénzügyi szempontból érdekli őket, hogy miből milyen gazdasági haszon húzható.” A riválisok — Jurij Luzskov moszkvai polgár­­mester, a Barszukov-Korzsakov - Szoszkovec­­klán és a Zjuganov-féle kommunisták a „moszkvaiak”, az ipari katonai komplexum, a nagy gazdasá­gi termelő monopóliumok viszont a „rendteremtést és rendfenntartást el­sősorban katonai, kar­hatalmi eszközökkel képzelik el, új és egységes, etnokrati­­kus jellegű nagyha­talmi államideológia alapján, természetesen a nyomásgyakorláshoz, az elszakadt­ birodalomré­szek visszacsatolásához a pénz­ügyi és gazdasági nyomást is fölhasz­nálva. 1993 véres októbere, az 1995 végén kirob­bantott csecsen­földi háború vagy az elnökválasz­tás elhalasztásának kísérlete 1996 márciusában önmagukban is jól mutatják, miféle nemzetállam jöhet létre Oroszországban, ha ezek az erők hata­lomra vagy hatalomközelbe kerülnek” - írja Szil­ágyi Ákos.40 A középutas Csernomirgyin-féle érdekcsoport pedig manőverez a radikális és gyors eredmé­nyekre törő liberálisok, illetve az erőszakra és ter­jeszkedésre vágyó birodalmi csoportok között. De a fő egyeztető Borisz Jelcin, aki elnöki rend­szerével kiegyensúlyozza az egyes érdekcsopor­tok nyomását. Az elnökön és környezetén alap­szik a „reformerek” és a „keményvonalasok” ál­landó váltogatása a hatalomban. A nyugatos csoport alapját az 1996-os elnök­­választáson Jelcint támogató nagy pénzügyi-szol­gáltatói konglomerátumok jelentik. E konglome­rátumok mind szerveződésükben, mind a tekin­télyelvű államhoz való viszonyukban emlékeztet­nek a nagy japán kereskedőházakra, a zaibatsuk­­ra, illetve a koreai vállalatbirodalmakra, a chae­­fco­okra.41 Jelcin nekik köszönheti elnökségét, de ez nem jelenti azt, hogy az elnök bábu e csopor­tok kezében.42 A „liberális” csoport annyiban teljes mértékig „nyugatos” (zapadnyik), hogy nem fél a külföldi tőke behívásától, sőt, részben annak révén szeret­né a gazdaságot stabilizálni, illetve hazai tulajdo­nosi versenytársait legyőzni.43 Gazdasági terjesz­kedésének iránya egyértelműen az Európai Unió és nem a kelet-európai kis országok (az előbbire jut külkereskedelmének 40%-a, az utóbbiakra 14%) vagy Ázsia. A kis országok sokkal inkább a közvetítő szerepet töltik be, Ausztria és Finnor­szág mintájára. Az „ortodox”, szlavofil és eurázsiai csoportok számára viszont Belarusz, Ukrajna, Szlovákia és Kis-Jugoszlávián keresztül a Balkán a fő európai megközelítési pontok. Másrészt a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok, illetve a Távol-Kelet. Az 1996-97-es Oroszország kemény alkudo­zással belement a Nyugat által felkínált európai politikai megoldásba. Oroszország így is, úgy is elszenvedte már a Szovjetunió széthullásával a maga vereségét, és versailles-i , vagy helyeseb­ben breszt-litovszki - szerződését. Mint akkor, is­mét elveszítette a Baltikumot, Belaruszt, Ukrajnát és Moldáviát, a Kaukázust és a közép-ázsiai köz­társaságokat. A NATO-orosz megállapodás, a NATO három országra történő kiterjesztése vi­szont elvileg lehetővé teszi, hogy békés, várako­zó teljesítési politikával visszanyerjék nemcsak a posztszovjet köztársaságokat, hanem akár a Bal­kán jelentős részét is. A jelcini-primakovi „pétervári” politika az 28 KRITIKA

Next