Kritika 28. (1999)
1999 / 4. szám - Pogonyi Lajos: Vitatkoznak, de nem szakítanak. Beszélgetés Szabó Zoltánnal
Vitatkoznak, de nem szakítanak Beszélgetés Szabó Zoltánnal, az MSZP frakciójának helyettes vezetőjével Vitatkoznak, de nem szakadnak - ezzel a címmel jelent meg nemrég elemző, összefoglaló cikk az egyik napilapban, amely vezető szocialista politikusokkal folytatott háttérbeszélgetéseket elemzett. Ön szerint milyen állapotban van ma az MSZP? Veszekedős vagy inkább összetartó párt? Vagy netán mindkettő egyszerre? Azt hiszem, mindkettő. A Fidesz bűvészmutatványát, hogy tudniillik három ember gondosan megtervezi, kinek, mikor, mit kell mondania, szerintem csak akkor lehet előadni, ha mögötte nincs párt, csak néhány ember „eljátssza”. Egyfajta tudatos politikai marketing az MSZP-nek sem ártana. Valóban, és szeretném is, ha lenne ilyen. Úgy tűnik azonban, választani kell két dolog között. Vagy van pártom és akkor bizony meg kell békélnem azzal, hogy a tagok és a különböző szintű vezetők nem mindig gondolkodnak egyformán, sőt eltérő véleményüknek időnként hangot is adnak. Ennek persze nem muszáj a nyilvánosság előtt zajlania, de a nézeteltérések inkább előbb, mint utóbb úgyis nyilvánosságra kerülnek. A másik eset: pártom nincs, viszont van marketingcsapatom. Ekkor megoldható, hogy minden közszereplő az általuk kitalált három mondatot szajkózza. Én olyan arculatot szeretnék, amely egységet sugall ugyan, de láttatja mögötte a vitát, azt, hogy ez az álláspont nem valamilyen marketingszempont alapján született, hanem a párt kínlódta ki. Az előbbi, a tudatos és indokolt mértékű politikai marketing kialakítása is mintha lassabban menne a kelleténél az MSZP-ben. Nem mondhatjuk, hogy a párt elkapkodná a dolgot, inkább komótos. Nem hiszem. Talán csak nehezen találja meg azt a metódust, amely a ténylegesen létező párttagság véleményét közvetíteni tudja. Az ellenzéki létet nehezen szokja az MSZP? De hiszen egyszer már volt oppozícióban, igaz, akkor más idők jártak. Kár lenne tagadni: az ellenzékben, bármennyire próbálja is ki-ki elnyomni magában, mindig van bizonyos sértettség. Mi is joggal gondoljuk, hogy nem szolgáltunk rá a vereségre, hiszen 1994-98 között jót tettünk az országgal, jól kormányoztunk, lényegi kérdésekben helyesen döntöttünk akkor is, ha sok ostobaságot követtünk el. Akkor is így látja ezt, ha Nagy Sándornak az a véleménye, hogy az előző négy év kormányzati politikája az oka az 1998-as választási vereségnek? Nagy Sándor állítása úgy igaz, hogy az előző négy év kormányzati gyakorlata egészében vezetett oda, hogy tavaly májusban vereséget szenvedtünk. Az viszont nem igaz, hogy a kormányzati politika elhibázott lett volna. Az a lényegi kérdésekben hasznos, jó és sikeres volt. Persze a viszonylag kisebb jelentőségű ügyekben hihetetlenül sok rögtönzést, ostobaságot, kétbalkezességet követtünk el. 1997 őszén pedig történt egy olyan fordulat, a földtörvénnyel kapcsolatos népszavazás, ami nagyon rosszat tett a győzelmi esélyeinknek. Egyetért azzal a Vitányi Iván-féle bon mot-val, amely szerint az MSZP még mindig Horn Gyula pártja Horn Gyula nélkül? Nem teljesen. Horn Gyula persze továbbra is a párt markáns, meghatározó személyisége, és négy évig mégiscsak az ország miniszterelnöke volt. Az ő személyiségjegyeiről már sok rosszat elmondtak, és én hajlok arra, hogy ebben nem kevés igazság van. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Horn Gyula történelmi feladatot hajtott végre a kormány és az MSZP élén, és ezt a szerepét én nem vagyok hajlandó elfelejteni neki. Azt hiszem, sokan vagyunk így a pártban, akik azt gondoljuk, Horn Gyulát ugyan komoly politikai felelősség terheli, amiért hetvenöt mandátumot elveszítettünk az 1998-as választáson, de legalább ilyen érdemei vannak abban, hogy volt miből hetvenötöt veszteni... Az ország előző négy évben szerzett esélyeit egyébként éppen most rombolja le az új kormány. A fizetési mérleg hiányára gondol? Arra is. Ez nagyon súlyos dolog, ha így folytatódik, jaj lesz mindannyiunknak. Szerencsére úgy látom, hogy a Chikán-Járai-Surányi hármas vasmarokkal fogja a gyeplőt. Másrészt az új kormány hihetetlen sebességgel és intenzitással küldi padlóra azt az országképet, amelyet az előző négy év óriási áldozatai árán sikerült kialakítanunk. És itt elsősorban nem a Horn-kormány, hanem az ország erőfeszítéseire gondolok. A világért sem akarnám én tovább színesíteni az MSZP-re jellemző véleménypluralizmust, de emlékeztetném egy Csintalan Sándor-interjúra. Ebben az MSZP volt elnökségi tagja, korábbi ügyvezető alelnöke egyenesen arról beszélt, hogy neki a Fidesz-kormány több lépése rokonszenves, továbbá, hogy a mostani MSZP-vezetésben sok a sértett ember. Ismeri ezt a vélekedést? Hogyne. Az, hogy neki mi rokonszenves és mi nem, az ő ügye. Nyilván ő is sértődött ember, amiért nem sikerült bejutnia a sértett emberekből álló új elnökségbe. Természetesen, egy valamilyen okból háttérbe szorult politikus és a sajtó egy ideig mindig jó viszonyban van egymással. A lapoknak mindig kell valami érdekesség. Netán üveggyöngyöket kell dobni a sajtó elé, mint ahogyan azt az MSZP ifjúsági és modernizációs munkacsoportjának dolgozata is tartalmazza? A sajtónak érdekes, eladható dolgokra van szüksége. Az pedig mindig érdekes, ha valaki nagy vagányságot mond. Ha valakinek a politikai tevékenysége kikerül az érdeklődés középpontjából, akkor egyre „olyanabbakat” kell mondania, hogy az újságírók foglalkozzanak vele. Ezt én ugyan nem tartom követendőnek, de empatikus ember lévén meg tudom érteni. Nem tartozom azok közé, akik a választási vereség után rögtön hosszú távú, kidolgozott stratégiát kérnek számon önökön. Azt azonban meg merem kockáztatni, hogy az MSZP-ből hiányzik az offenzív politizálás, még mindig követő és a gyakran a Fidesz által tematizált közéleti diskurzusban alárendelt szerepet játszik. Tévedek? Időnként kicsússzam egy Gömbös-kormányozás... Mikor várható majd az az időszak, amikor a Fidesz-nagyotmondásokra nem ellenkező előjelű MSZP-s nagyotmondásokat hallunk csupán? Türelmetlen és igazságtalan vagyok? Ha stratégiájuk még nincs is, de legalább vázlatos válaszféléik vannak-e az ezredvég nagy kihívásaira? A követő magatartás és a kor kihívásaira adandó válaszok kérdése két különböző dolog. Az utóbbi hosszú, nehéz munka lesz, szerintem 2000-re nem is leszünk kész vele, hiszen világszerte próbálkoznak ezzel - egyelőre kevés sikerrel. Van már persze valamiféle körvonalazódó válasz, például arra, hogy mit jelent a baloldaliság a XXI. század hajnalán. Ez elméletileg a brit munkáspárti szimpatizáns teoretikus, Giddens által megfogalmazott harmadik út, amely természetesen nem tévesztendő össze a nálunk ismert harmadik úttal. Gyakorlati válasz lehet a Clinton- és Blair-féle politika, amelynek irányába az utóbbi időben Jospin is elmozdulni látszik. Arról van szó, hogy a nemzetközi baloldalnak volt egy olyan korszaka, amikor a társadalmi igazságtalanságok kulcsát a magántulajdonban látta, ezért a megoldást a „kisajátítók kisajátításában” vélte megtalálni. Később már nem a tulajdont akarta kisajátítani, csak a profit egy részét, amelyből állampolgári jogon jólétet akart teremteni. De hát ennek is vége. Vége. A jóléti állam ugyan történelmi vívmány volt, de mivel fenntartására a jelenlegi konstellációban egyetlen államnak sincs esélye, el kell gondolkodni... ...az esélyteremtésen... KRITIKA Velledits Éva felvétele