Kritika 28. (1999)

1999 / 4. szám - Pogonyi Lajos: Vitatkoznak, de nem szakítanak. Beszélgetés Szabó Zoltánnal

Vitatkoznak, de nem szakítanak Beszélgetés Szabó Zoltánnal, az MSZP frakciójának helyettes vezetőjével Vitatkoznak, de nem szakadnak - ezzel a cím­mel jelent meg nemrég elemző, összefoglaló cikk az egyik napilapban, amely vezető szocia­lista politikusokkal folytatott háttérbeszélgeté­seket elemzett. Ön szerint milyen állapotban van ma az MSZP? Veszekedős vagy inkább összetartó párt? Vagy netán mindkettő egy­szerre? Azt hiszem, mindkettő. A Fidesz bűvész­­mutatványát, hogy tudniillik három ember gondosan megtervezi, kinek, mikor, mit kell mondania, szerintem csak akkor lehet előad­ni, ha mögötte nincs párt, csak néhány ember „eljátssza”. Egyfajta tudatos politikai marketing az MSZP-nek sem ártana. Valóban, és szeretném is, ha lenne ilyen. Úgy tűnik azonban, választani kell két dolog között. Vagy van pártom és akkor bizony meg kell békélnem azzal, hogy a tagok és a külön­böző szintű vezetők nem mindig gondolkod­nak egyformán, sőt eltérő véleményüknek időnként hangot is adnak. Ennek persze nem muszáj a nyilvánosság előtt zajlania, de a né­zeteltérések inkább előbb, mint utóbb úgyis nyilvánosságra kerülnek. A másik eset: pár­tom nincs, viszont van marketingcsapatom. Ekkor megoldható, hogy minden közszereplő az általuk kitalált három mondatot szajkózza. Én olyan arculatot szeretnék, amely egységet sugall ugyan, de láttatja mögötte a vitát, azt, hogy ez az álláspont nem valamilyen marke­tingszempont alapján született, hanem a párt kínlódta ki. Az előbbi, a tudatos és indokolt mértékű politikai marketing kialakítása is mintha lassabban menne a kelleténél az MSZP-ben. Nem mondhatjuk, hogy a párt elkapkodná a dolgot, inkább komótos. Nem hiszem. Talán csak nehezen találja meg azt a metódust, amely a ténylegesen léte­ző párttagság véleményét közvetíteni tudja. Az ellenzéki létet nehezen szokja az MSZP? De hiszen egyszer már volt oppozícióban, igaz, akkor más idők jártak. Kár lenne tagadni: az ellenzékben, bár­mennyire próbálja is ki-ki elnyomni magá­ban, mindig van bizonyos sértettség. Mi is joggal gondoljuk, hogy nem szolgáltunk rá a vereségre, hiszen 1994-98 között jót tettünk az országgal, jól kormányoztunk, lényegi kér­désekben helyesen döntöttünk akkor is, ha sok ostobaságot követtünk el. Akkor is így látja ezt, ha Nagy Sándornak az a vé­leménye, hogy az előző négy év kormányzati politikája az oka az 1998-as választási vereségnek? Nagy Sándor állítása úgy igaz, hogy az elő­ző négy év kormányzati gyakorlata egészében vezetett oda, hogy tavaly májusban vereséget szenvedtünk. Az viszont nem igaz, hogy a kormányzati politika elhibázott lett volna. Az a lényegi kérdésekben hasznos, jó és sikeres volt. Persze a viszonylag kisebb jelentőségű ügyekben hihetetlenül sok rögtönzést, osto­baságot, kétbalkezességet követtünk el. 1997 őszén pedig történt egy olyan fordulat, a föld­törvénnyel kapcsolatos népszavazás, ami na­gyon rosszat tett a győzelmi esélyeinknek. Egyetért azzal a Vitányi Iván-féle bon mot-val, amely szerint az MSZP még mindig Horn Gyula pártja Horn Gyula nélkül? Nem teljesen. Horn Gyula persze tovább­ra is a párt markáns, meghatározó személyisé­ge, és négy évig mégiscsak az ország minisz­terelnöke volt. Az ő személyiségjegyeiről már sok rosszat elmondtak, és én hajlok arra, hogy ebben nem kevés igazság van. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Horn Gyula történelmi feladatot hajtott végre a kormány és az MSZP élén, és ezt a szerepét én nem vagyok hajlan­dó elfelejteni neki. Azt hiszem, sokan vagyunk így a pártban, akik azt gondoljuk, Horn Gyu­lát ugyan komoly politikai felelősség terheli, amiért hetvenöt mandátumot elveszítettünk az 1998-as választáson, de legalább ilyen ér­demei vannak abban, hogy volt miből hetven­ötöt veszteni... Az ország előző négy évben szerzett esélyeit egyébként éppen most rom­bolja le az új kormány. A fizetési mérleg hiányára gondol? Arra is. Ez nagyon súlyos dolog, ha így folytatódik, jaj lesz mindannyiunknak. Sze­rencsére úgy látom, hogy a Chikán-Já­­rai-Surányi hármas vasmarokkal fogja a gyep­lőt. Másrészt az új kormány hihetetlen sebes­séggel és intenzitással küldi padlóra azt az országképet, amelyet az előző négy év óriási áldozatai árán sikerült kialakítanunk. És itt el­sősorban nem a Horn-kormány, hanem az or­szág erőfeszítéseire gondolok. A világért sem akarnám én tovább színesíteni az MSZP-re jellemző véleménypluralizmust, de emlékez­tetném egy Csintalan Sándor-interjúra. Ebben az MSZP volt elnökségi tagja, korábbi ügyvezető alelnöke egyenesen arról beszélt, hogy neki a Fidesz-kormány több lépése rokonszenves, továbbá, hogy a mostani MSZP-vezetésben sok a sértett ember. Ismeri ezt a vé­lekedést? Hogyne. Az, hogy neki mi rokonszenves és mi nem, az ő ügye. Nyilván ő is sértődött em­ber, amiért nem sikerült bejutnia a sértett em­berekből álló új elnökségbe. Természetesen, egy valamilyen okból háttérbe szorult politi­kus és a sajtó egy ideig mindig jó viszonyban van egymással. A lapoknak mindig kell valami érdekesség. Netán üveggyöngyöket kell dobni a sajtó elé, mint ahogyan azt az MSZP ifjúsági és modernizációs mun­kacsoportjának dolgozata is tartalmazza? A sajtónak érdekes, eladható dolgokra van szüksége. Az pedig mindig érdekes, ha valaki nagy vagányságot mond. Ha valakinek a poli­tikai tevékenysége kikerül az érdeklődés kö­zéppontjából, akkor egyre „olyanabbakat” kell mondania, hogy az újságírók foglalkozza­nak vele. Ezt én ugyan nem tartom követen­dőnek, de empatikus ember lévén meg tudom érteni. Nem tartozom azok közé, akik a választási vereség után rögtön hosszú távú, kidolgozott stratégiát kérnek számon önökön. Azt azonban meg merem kockáztatni, hogy az MSZP-ből hiányzik az offenzív politizálás, még mindig követő és a gyakran a Fidesz által te­­matizált közéleti diskurzusban alárendelt szerepet ját­szik. Tévedek? Időnként kicsússzam egy Gömbös-kor­­mányozás... Mikor várható majd az az időszak, ami­kor a Fidesz-nagyotmondásokra nem ellenkező előjelű MSZP-s nagyotmondásokat hallunk csupán? Türel­metlen és igazságtalan vagyok? Ha stratégiájuk még nincs is, de legalább vázlatos válaszféléik vannak-e az ezredvég nagy kihívásaira? A követő magatartás és a kor kihívásaira adandó válaszok kérdése­­ két különböző do­log. Az utóbbi hosszú, nehéz munka lesz, sze­rintem 2000-re nem is leszünk kész vele, hi­szen világszerte próbálkoznak ezzel - egyelő­re kevés sikerrel. Van már persze valamiféle körvonalazódó válasz, például arra, hogy mit jelent a baloldaliság a XXI. század hajnalán. Ez elméletileg a brit munkáspárti szimpati­záns teoretikus, Giddens által megfogalma­zott harmadik út, amely természetesen nem tévesztendő össze a nálunk ismert harmadik úttal. Gyakorlati válasz lehet a Clinton- és Blair-féle politika, amelynek irányába az utóbbi időben Jospin is elmozdulni látszik. Arról van szó, hogy a nemzetközi baloldalnak volt egy olyan korszaka, amikor a társadalmi igazságtalanságok kulcsát a magántulajdon­ban látta, ezért a megoldást a „kisajátítók ki­sajátításában” vélte megtalálni. Később már nem a tulajdont akarta kisajátítani, csak a pro­fit egy részét, amelyből állampolgári jogon jó­létet akart teremteni. De hát ennek is vége. Vége. A jóléti állam ugyan történelmi vív­mány volt, de mivel fenntartására a jelenlegi konstellációban egyetlen államnak sincs esé­lye, el kell gondolkodni... ...az esélyteremtésen... KRITIKA Velledits Éva felvétele

Next