Kritika 31. (2002)
2002 / 4. szám - Lengyel László: Királyi halászat
meglesz magától. El leszünk valahogy. Gesdorf számvevő: Éppen elegen vannak ahhoz, hogy megengedhessék maguknak. Fortinbras: Hát nem. Én egyedül vitorlázok. Oggi o mai, most vagy soha. Vagy-vagy. Mindent vagy semmit. Mindezt az apámtól tanultam. Ambrus apát: Apádtól? Fortinbras: Sohasem válaszolt a kérdésemre. De tudom, hogy tudta. - Neked soha nem fog sikerülni. - vágta a fejemhez. - Akkor is megteszem. - válaszoltam. Soha nem tűrte, hogy visszaszóljak. - Több tiszteletet! - és ütött. Azt akartam, hogy azért szeressen, mert vagyok. Azért fogadjon el, mert ilyen vagyok. Semmit se fogsz elérni! Gazember, csavargó leszel! Ambrus apát: Apád, uram, indula tos ember volt. Fortinbras: Teli volt izzó dühvel, féktelen indulattal. Minket hallgatásra, rendre oktatott, belénk öklelte a fegyelmet. Szégyellte, hogy maga is indulatos. Büntette magát is, ha a nyilvánosság előtt nekivadult. Saját természetét ütötte bennem. Gesdorf számvevő: És ha igaza volt? Fortinbras: Elkergetett hazulról. Mindenre magamnak kellett rájönnöm. Sokáig azt hittem, hogy úgy kell viselkednem, mint másoknak, hogy tessék. Ostobaság. Nem, légy erősebb és tetszeni fogsz. Vagy a halakra figyelsz, vagy a másik bizalmát lesed. Ha erősebb vagy, bíznak benned. Ha győztél, bíznak benned. Hinned és tudnod kell, hogy bíznak benned. De a halat nem is figyelni, hanem érezni kell. Bámulhatsz egész nap, vakíttathatod magadat a nappal, semmire se megy. Nemcsak magunkból álmodunk, érzünk, hanem abból a hatalmas lélekből is, ami rajtunk keresztül érez és álmodik. Légy hallá, suhanj velük a vízben - minden a tiéd lesz. Úgy bizony, apám, minden az enyém! Ambrus apát: Uram, atyád halott. Fortinbras: Annál jobb neki, s nekünk. Egyszer úgy elvert, hogy elszaladtam, s el is szöktem - hiába. Azok után sokáig nehezen tudott visszaszoktatni maga mellé. Ambrus apát: Ily verés után, hogyan szoktatsz vissza egy egész népet, uram? Fortinbras: Emlékszel, hogyan verseli az olasz: Come segue la lepre il cacciatore Al freddo, al caldo, alia montagna, al lito-, Ne piú l’estima poi ehe presa vede, Et sol dietro a chifugge affretta il piede. Ambrus apát: Téged, királyom, nem is a zsákmány, hanem a keresés, a kaland, az üldözés érdekel... Fortinbras: Jól ismersz. Ambrus apát: Nem téged, királyom, hanem az emberi természetet. Az a nyúl bizonyára nem védene meg a halál és nyomorúságaink gondolatától, de a vadászat - amely eltereli róluk a figyelmet -, megvéd bennünket tőle. Vadászol, harcba mész, embereknek parancsolsz, addig se gondolsz a halálra... Gesdorf számvevő: ...és apádra. Anselmus: Emlékszem rá, felséges úr, Ariosto írja ezt az Orlandoban: Vadász a nyúl után fut így a hegyen fel, völgybe le, nyárban, télben, és ha végre elejtve látja, nem becsüli, többre azt tartja, aki menekül előle. Fortinbras nem felejt Fortinbras: Jól van, fiú. Mást boldogítson a gazdag zsákmány. Engem az nem csikland. Nekem a felfedezés, a csillámló vízben a raj felismerése kell. Meglátni szeretem a gyanútlan nyulat, azután üldözni hegyen át, völgyön át. Gesdorf számvevő: Van elég embered, uram, akiket csak a zsákmány érdekel, akik összegyűjtik, amit te elejtettél, akik ezt az országot zsákmányként marcangolják... Fortinbras:- Hallottalak, vigyázz. A király megbocsát, de Fortinbras nem felejt. Gesdorf számvevő: Úgy szórod javainkat a lovagjaidnak, mintha a sajátoddal tennéd, holott az lenne kötelességed, hogy viszszaszerezd mindazt, amit széthordtak. Tűröd, hogy lopjanak és raboljanak, ne nézzenek törvényt. Fortinbras: Véneb, jól gondold meg, hogy kire morogsz! Ostoba vörösek rémítgetnek csak azzal, hogy az orange kézalatti hálózatot fon. Mikor kérdem, 2002. április