Kritika 31. (2002)
2002 / 4. szám - Lengyel László: Királyi halászat
Királyi halászat Fortinbras: A hosszú béke nemcsak puhányságot szül, hanem lehetővé teszi egy csomó szánalmas, szorongásos, nyomorult alak megjelenését, akik a béke nélkül nem is lennének, de most aztán nagy hűhót csapnak valamiféle jogok körül, hogy valamiképpen megkapaszkodjanak az életben. Az ilyen aztán elveszik a teret az igazi erősektől, elszívják előlük a levegőt, és egészében véve elkorcsosítják a nemzet vérét. A háború ismét visszaállítja a valódi erők becsületét. Ezeket a nyomorultakat pedig legalább elhallgattatja. Ambrus apát, Uram, e nyomorultak királya is vagy. Fortinbras: Elég baj az. Ambrus apát: Thükididész a peloponésszoszi háborúról írja, hogy e háború lehetőséget adott a pártoknak arra, hogy külső erőket hívjanak be. Fortinbras: Nálunk nem fog. Ambrus apát: Honnan tudhatod? Az egyes pártok és embereik a háborúskodást személyes bosszújuk betöltésére használták fel. Fortinbras: A bosszú az erős eszköze a gyenge felett. Hogyan állhatna a gyönge bosszút az erősön. Ambrus apát: Még a nyelvben is megváltozott az egyes kifejezések megszokott jelentése. Az esztelen vakmerőséget bajtársias férfiasságnak nevezték, a megfontolt óvatosságot viszont önmagát jól palástoló gyávaságnak, a bölcs megfontolást álcázott pipogyaságnak. Aki sikeresen tőrbe csalta a másikat, azt hívták okosnak. Fortinbras: így helyes! Ez az igazak nyelve! Ambrus apát: Ki-ki igyekezett megelőzni a másikat a gazságban, titkos csoportokba és csapatokba szerveződtek, hogy saját ügyeiket érvényesítsék a törvényekkel szemben. Fortinbras: Nem gazságban atyám, hanem ügyességben versengtek. S aki győz, azé a törvény. Az szabja és vámja önmagára és nem másra. Ambrus apát: Az eskü alatt kötött egyezségeket semmibe vették, a furfangot, a másik becsapását tisztelték, úgyhogy mindenki inkább akart ügyes és bajkeverő lenni, mint jámbor és ügyetlen balek. Fortinbras: Éppen erről beszéltem: az erősek és ravaszak, az élni és harcolni tudók kiválasztódásáról, az ostobák kisepréséről. Ambrus apát: Mindent uralomvágy, önzés és nagyravágyás mozgatott - emlékezik Thükididész, az elemi tisztességet kigúnyolták, ezért el is tűnt a színről. Pimasz szavak, és nyilvános verekedések uralták a közéletet. Fortinbras: De győztek és győztek. Spárta nem tartotta magát szabályhoz, s legyűrte a szabályos Athént. Ambrus apát: Milyen áron? Fortinbras: Gyerekesség, apát uram. Emlékezz, milyen nagyot néztek a német urak, amikor szakadatlan ostoba kis viszálykodásuk után szemben találták magukat a huszitákkal, akik komolyan vették a háborút. Micsoda tisztogatást jelentett mindaz német földön! Vagy amikor a parasztjaik vetették rájuk magukat farkasokként, s meg kellett tanulniuk, hogy mi az igazi harc! A győzelemért semmilyen ár se sok. Ambrus apát: Nagy Sándor talán hasonlóképpen gondolkodott. Fortinbras: Bizonyosan. Ambrus apát: Érzékeny volt az országok illatára. Orra megérezte a rendkívüli lehetőségeket. Azok közé tartozott, akiknek arcán álmukban Isten tenyere simított végig, így hát tudják, hogy mit nem tudnak. Fortinbras: Mindent tudott. Megérezte, hogy épp annyi élet kell a megtartásra, mint a hódításra. Folyton-folyvást bajban és veszedelemben vagyunk, az összeomlás szélén, s csupán a leleményesség és bátorság menthet meg. Ambrus apát: Ezért volt tele kételylyel és föltevéssel. Lévén a tettek embere, vagyis lelkiekben szegény, úgy értelmezte küldetését, mint világhódító missziót. Szívét telhetetlen érzés töltötte el, gyűjtő szenvedély, látóhatárról látóhatárra, tájról tájra bolyongott. Senki se akadt, aki figyelmeztette volna a tévedésére. Még Arisztotelész se érezte. Noha meghódította a világot, csalódottan halt meg, kételkedve az előle örökösen eltűnő Istenben és csodáiban. Önmagát kerítette be.1 Fortinbras: A meséd csak azt bizonyítja, hogy a magadfajták, Arisztotelész és a többi lelkiekben gazdag, nem érthettek semmit belőlünk, akik a tettek világát választották. Ambrus apát: Engem nyugtalanítana, ha ennyien nem értenének. Fortinbras:- Nyugodtan nyugtalankodj helyettem is. Történetedre történet a válaszom. Gyermekkoromban gyakran néztem a heringhalászok hajóit. Nem értettem, hogy miért tömörül a legtöbb hajó csoportba, miért csak egy-két hajó halászik külön, egyedül. Miért van így, kérdeztem először magamtól, majd apámtól is. Apám nem válaszolt. De később láttam, hogy ő is figyelni kezdi a tengeren a halászbárkákat. Ő se értette a halászokat. Vajon közösen vagy egyedül jobb-e a heringre menni? S ha az egyik a jobb mód, miért választják mások a roszszabb megoldást? Nem beszélnek egymással? Ostobábbak? Valami régi szokást követnek? A hitük parancsolja? Mit gondolsz, atyám? Ambrus apát.- Nem értek a halászathoz, királyom. Fortinbras: Akkor csak imádkozz! Gesdorf számvevő: Egy hajó esélyei, hogy heringet találjon nagyobbak, ha egyedül halászik, mintha a többiekkel együtt. A hering útja kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, hogy mikor érnek a partjainkhoz, és csak az Isten a megmondhatója, hogy mikor úsznak fel a halászhálók magasságáig. Ha szerencséd van, akkor gazdagon jössz viszsza. Ha nincs szerencséd, akkor üres hálóval vagy akár háló nélkül. Fortinbras: Hagyjuk a szerencsét, Gesdorf uram. A szerencse azé, aki üstökön ragadja. De minden másban igazad van. Valamirevaló kapitány tudja, hogy egyedül hajózva nagyobb a zsákmány esélye. De mégis, legtöbben együtt hajóznak. Nem buták, nem ellenkezők... Gesdorf számvevő: De nem is kockáztatok... Fortinbras: Inkább egymást figyelik, mintsem a halat. Nem merik kockáztatni, hogy egymagukban pórul járnak. A kapitányok jobban félnek a saját matrózaiktól, az asszonyoktól a faluban, a magányos kudarctól, mint a tengertől és a zsákmány elmaradásától. Ha mindannyian fogunk, jut nekünk is, ha egyikünk se fog, nem kell szégyenkezni. Nem is halakra, de bizalomra halásznak. Ambrus apát: Arte di arrangarsi - mondják Rómában, a csávából kimászás művészete. Fortinbras: Látjátok, uraim, a vörös szalagosok éppen így járnak el. Egy rajban hajóznak, egymáshoz tapadnak, és úgy figyelik a tengert. Úgy bíznak egymásban, hogy nem bíznak egymásban. Fontosabbak egymásnak, mint egymaguknak. Fara de sé ez a jelszavuk. Majd csak LENGYEL LÁSZLÓ * Részlet a Fortinbras-ügy című, a Helikonnál, a 2002-es könyvhétre megjelenő kötetből.