Kritika 33. (2004)
2004 / 1. szám - Pitti Zoltán: Európa kapujában - 2004 (?)
2004. január - 2004-?) felülírták a gazdasági célokat, változtattak az eszközrendszeren, mit sem törődve a pénzügyi következményekkel. A „húzd meg-ereszd meg” politikája ciklusokon belül is érvényesült, s a hazai gazdaság inkább sodródó, mint aktív szereplője lett a nemzetközi folyamatoknak. Utólag sajnálattal kell megállapítani, hogy a viszonylag bőséges pótlólagos források - az 1995. évi privatizációs bevételek adósságcsökkentő felhasználásának kivételével - elkényelmesítették a döntéshozókat, s a rosszul értelmezett társadalmi béke érdekében későbbre halasztották azokat a reformokat, amelyek segíthették volna a nagy elosztó rendszerek modernizálását (lásd: oktatás, egészségügy, szociális ellátás). Mára bebizonyosodott, hogy a korábbi halasztások behozhatatlan mulasztássá váltak. Atomizálódott gazdaság és társadalom Lebontani tudunk, de az építkezésben nem vagyunk élenjárók. Ezt igazolja, hogy mind a mai napig elmaradt az új társadalmi modell felvázolása (saját jövőkép hiányában új példákat másolunk), elmaradt a közszükségletek, a közfeladatok fogalmának újraértelmezése (nélküle az állami szerepkör aligha pontosítható, illetve a közteherviselés aligha modernizálható), s előzőek hiányában természetszerű a régi beidegződések - az atyai módon gondoskodó állam iránti nosztalgia - újraéledése. Mi másról, mint erről szólnak a 2004. évi költségvetési javaslat körüli viták, az állam újraelosztó szerepének növelését célzó javaslatok?! Pedig ha felidézzük a rendszerváltás követeléseit, akkor éppen az osztogató állam megszüntetése volt az egyik legfőbb közös törekvés. A mögöttünk hagyott másfél évtized alatt a politikai törekvés és a gazdasági racionalitás gyakorta ütközött. Magánosítani akartunk, ám a hazai fizetőképes kereslet hiányában a külföldiek jutottak tulajdonszerzési lehetőséghez. Kárpótlást hirdettünk, de a kártalanítási Mára bebizonyosodott, hogy a korábbi halasztások behozhatatlan mulasztássá váltak.A törekvéseknek nem volt valóságos fedezete. Jóléti társadalmat akartunk, de évekre volt szükség annak felismeréséhez, hogy a piaci racionalitások nem igazán kedveznek a fedezet nélküli programoknak. Legnagyobb tévedésünk azonban a társadalom ideológiai megosztása, illetve a hazai gazdaság atomizálása olyan időszakban, amikor a világgazdaság az erőforrások egyesítése felé mozdul. A mezőgazdasági szövetkezetek „kollektív bűnössé” nyilvánítása, a nagyüzemek gazdasági ellehetetlenítése, illetve a föld körüli viták elmérgesedése távol tartotta az ágazattól a pénzügyi befektetőket, az atomizálódott szereplők jövedelmezősége pedig az egyszerű szinten tartást sem biztosítja a jobb napokat megélt ágazat termelői számára. Ki gondolhatja komolyan, hogy bérelt földön és/vagy vásárolt takarmánnyal jövedelmező állattenyésztés folytatható, illetve a piaci kontingensek helyébe lépő minőségi követelmények (közegészségügyi előírások) pótlólagos források nélkül is teljesíthetők? A tét nem kicsi, hiszen arról az ágazatról beszélünk, amely a rendszerváltás előtt - alulértékelt áron - a magyar export majd felét adta, mai részesedése pedig nem éri el a 10 százalékot! A gazdasági szereplők száma alig néhány év alatt többszörösére ugrott, ám a négy és fél millió keresőképes korúhoz viszonyított egymillió feletti vállalkozás (minden ötödik aktív kereső vállalkozó!) eltúlzott szám. A gazdaság atomizálódása végzetes, nem önmagában, hanem azért, mert a vállalkozók jelentős része olyan munkahelyteremtésbe fektette szerény megtakarítását, amelyből képtelen biztonsággal megélni. Saját erő (fedezet) hiányában nincs kölcsönforrás, nyereség hiányában nincs felhalmozási lehetőség, fejlesztés nélkül nincs esély a piaci pozíciók javítására. További gond a gazdaság végletes szerveződése, melynek egyik oldalán vannak a gazdasági szereplők másfél százalékát kitevő, ám a teljesítmények majd kétharmadát nyújtó nagyvállalkozások, s a másik oldalon találhatók a gazdasági szereplők 90 százalékát meghaladó, ám a teljesítmények alig ötödét nyújtó mikro- és kisvállalkozások. A két véglet között hiányoznak a transzmissziót segítő gazdasági szereplők, márpedig a termeltető és értékesítő funkciót vállaló középvállalkozások nélkül a mikro- és kisvállalkozások nem lehetnek partnerei a nagyvállalkozásoknak, de 9