Magyar Pszichológiai Szemle 29. (1972)

1972 / 3-4. szám - ELKONYIN, D. B.: A gyermekkori pszichikus fejlődés periodizációjának problémája

A pszichikus fejlődésre vonatkozó naturalista elképzelések legyőzéséhez a gyermek és a társadalom kölcsönös kapcsolatára vonatkozó nézetek radikális megváltozása szükséges. E következtetésre a szerepjáték történelmi ki­alakulásának speciális kutatása alkalmával jutottunk. A szerepjátéknak, mint a gyermekkor örök, a historikus sajátosságának értelmezésével szemben fel­tételeztük, hogy a szerepjáték a társadalom fejlődésének bizonyos korszakában keletkezett, a gyermek benne elfoglalt helyének történelmi változása során. A játék keletkezése szerint szociális tevékenység és ezért tartalmában is szociális. A játék történelmi létrejöttének e hipotézisét számos antropológiai és etnog­ráfiai anyag támasztja alá. Ezek azt mutatják, hogy a szerepjáték keletkezését a gyermek társadalomban elfoglalt helyének megváltozása határozza meg. A történelmi fejlődés során a gyermek helye a társadalomban megváltozott, de a gyermek mindig és mindenütt a társadalom része volt. Az emberiség fejlődésének korai korszakában a gyermek és a társadalom kapcsolata egyenes és közvetlen volt, a gyermek legkoraibb életkorától kezdve a felnőttekkel közös életet élt. A gyermek fejlődése mint egységes, tagolatlan folyamat e közös életen belül történt. A gyermek a társadalom termelő erői összességének szerves része volt, és ebben való részvételét csak fizikai lehetőségei korlátozták. A termelőerők és társadalmi viszonyok bonyolultabbá válásával a gyermek­nek a társadalomhoz fűződő kapcsolata megváltozik, az oktatás és nevelés közvetlen folyamatából közvetetté válik. Eközben a „gyermek—társadalom” rendszer nem változik. Nem változik át „a gyermek és a társadalom” rendszerré (az „és” kötőszónak, mint ismeretes nemcsak összekapcsoló, hanem szembe­állító jelentése is van). Helyesebb „gyermek a társadalomban” rendszerről beszélni. A társadalmi fejlődés folyamatában a képzés és nevelés funkcióját mindinkább a család veszi át, amely önálló gazdasági egységgé válik, és a társadalomhoz fűződő kapcsolatai mindinkább közvetettekké válnak. Ezáltal a „gyermekek a társadalomban” relációk rendszere mindjobban elmosódottá válik, elfedi a „gyermek —család” relációk rendszere, és ezen belül pedig „a gyermek —az egyes felnőtt” rendszer. A személyiségátalakulásnak a „gyermek a társadalomban” rendszerben való vizsgálatakor radikálisan megváltozik a „gyermek —tárgy” és a „gyer­mek—egyes felnőtt” rendszerek kapcsolatának jellege. Két önálló rendszerből egyetlen egységes rendszerré változnak. Ezzel kapcsolatban lényegesen meg­változik mindegyikük tartalma. A „gyermek—tárgy” rendszer vizsgálatakor most az derül ki, hogy a meghatározott fizikai és téri tulajdonságokkal rendel­kező tárgyak a gyermek számára mint társadalmi tárgyak jelennek meg, s bennük előtérbe kerülnek a velük való cselekvések társadalmilag kidolgozott módjai. A „gyermek—tárgy” rendszer a valóságban „gyermek—társadalmi tárgy” rendszer. A tárgyakkal való cselekvések társadalmilag kidolgozott módjai nem közvetlenül adottak, mint a tárgy néhány fizikai sajátossága. A tárgyon nincs feltüntetve társadalmi eredete, a velük való cselekvések módjai, eszközei. Ezért az ilyen tárgy birtokba vétele lehetetlen adaptáció útján, fizikai tulajdonságaival való „egyensúlyba hozatala” egyszerű útján. Belsőleg szükségessé válik, hogy a gyermek külön folyamatban sajátítsa el a tárgyakkal való cselekvések társadalmi módjait. Eközben a tárgyak fizikai

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék