Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1847-05-09 / 19. szám

2. Petőfi Sándor összes költeményei egy kötetben. A költő aczélba metszett arczképével. Pest, Emich Guszt. sajáta. Nyom. Beimérnél, 1847. 537 l. Ára 4 ft. p. (Vége). Azon gyöngédség, mely Petőfi szerelem dalait jellemzi, el­hagyja őt csaknem minden bordalaiban, melyeket bizonyára sem a hét bölcsnek, sem Platónak ebédjénél nem énekelhetni el, mert némelyikének egészen prosai sőt néha még aljas hangja is, kelle­metlenül érinti az olvasót. Ilyenek már „Gazdálkodási nézeteim 196. 1. Vizet iszom. 197. 1. Carmen lugubre. 200. 1. Mi lett. 241. I. Petőfi, ki oly szép költeményeket irt, legjobban tudja hogy a rí­mek még nem elégségesek egy költeményhez, hanem hogy ahoz még a gondolat is szükséges, hogy továbbá ezen gondolatnak is legalább némileg el kell térni attól, a­mit minden nap hallunk. De lehetetlen ez alkalommal Petőfit nem figyelmeztetni arra, hogy a kor költői tárgy ugyan, de nem a részegség, s azért roszul hat reánk még azon dala is, melyben (Dáridó után 242. 1.) az el­múlt részegséget festi. Még sértőbb azonban néhány verseinek hangja (Deákpályám 195.1. Apám mestersége s az enyim 281. 1. A világ és én 315 1. Rész verseimről 326. 1. A nap házasélete 239.1.) melyek a szép belüt s hófejér papirost meg nem érdem­lik, mert ezeken még nem is nevethetünk jó izűen,mint Blumauer piszkos pajkosságain, s aljasságuk nincsen elmésség által neme­sítve, mint Heinénak néhány aljasabb költeményeiben, hol a ge­nius szárnyalását még akkor is érezzük, mikor az sárral dobálja azon tárgyakat és személyeket, melyekről kegyelettel szoktunk szólani. Vagy talán nem érezné Petőfi, hogy abban semmi elmés­ség nem rejlik, ha criticusait ökrökhöz hasonlítja, s szánakozva megemlékezik arról,hogy ők is emberek; ha sok professorát sza­márnak nevezi s elbeszéli hogy őket kutyaliter inifestálta, vagy ha a világ szolgafogát ki akarja rúgni, s a napot a kocsmában képzeli magának, a­hol iszik mint a kefekötő. Mi ilyenekben csak ízlés nélküli durvaságot látunk, milyenhez épen nem szükséges Petőfi gazdag képzelődése, megírja ezeket bármely iskolás gye­rek is. — Mit mondjunk továbbá azon sületlenségekről, melyekkel a vastag kötet vége felé találkozunk? (A nap 325. 1. Magyaror­szág 340. 1. Hogy van, hogy azt a sok gazembert 423. 1. Elván­dorol a madár 442. 1. Annyit sem ér az élet 443 ! Mögöttem a

Next