Ethno-Lore 32. (Az MTA Néprajzi Kutató Intézetének Évkönyve, 2015)

Várkonyi-Nickel Réka: Rimaiként élni, rimainak látszani. A salgótarjáni acélgyári kolónia önmeghatározásának vizuális elemei az 1930-as, 1940-es években

Rimaiként élni, rimainak látszani Báró Hatvany Lili a Pesti Napló kiadásában megjelent divattanácsadó könyvben 1936-ban négy ruhadarabot tartott nélkülözhetetlennek egy hölgy ruhatárában: az angol kosztümöt, az egyenes, fekete kabátot, a sima szövetru­hát és a „kis feketét”. Bár Hatvany Lili az arisztokrácia tagja volt és azokról az estélyekről, amelyeken ő rendszeresen megfordult a polgárság kevésbé jómódú tagjai csak álmodhattak, idézett művét, szerzőtársaival együtt, szélesebb kör­nek írták és számos praktikus tanácsot adtak olcsó, de elegáns ruhadarabokkal, illetve apróbb átalakításokkal kapcsolatban. Coco Chanel, a 20. század egyik korszakalkotó divattervezője 1926-ban kreálta az ún. „kis feketét”. Ezt az alap­ruhát a kiegészítők, díszítések segítségével éveken keresztül mindig újszerű darabként lehetett ünnepélyes alkalmakra viselni (F. Dózsa, 2014­, 395.). In­terjúalanyaim visszaemlékezése szerint az elegáns, fekete „báli ruha” része volt az acélgyári asszonyok ruhatárának is. Ahhoz azonban további kutatások szükségesek, hogy kimutatható legyen, ez a fekete ruha, vajon az a „kis fekete” volt-e, amelyikről az idézetben szó volt. A szakmunkás feleségek számára véleményem szerint mindezekkel együtt is elérhetetlen volt az öltözködés jómódú polgári szintje, habár interjúalanyaim elbeszélése alapján úgy tűnik, hogy felfedezhetőek párhuzamok az acélgyári háziasszonyok ruhatára és a javasolt polgári öltözködés között. „ Édesanyám­nak otthon köténye volt. A főzéshez teljesen átalakult. Aztán amikor asztalhoz ültünk, megint átöltözött, mint ahogy akkor is, ha elmentek otthonról. Az Olva­sóba fekete, báli ruhába mentek, elegáns kabátba, kalapba. ”42 A kutatás továb­bi részében feltétlenül meg kell vizsgálni minél több hagyatéki leltárt. Egy Jászberényből beköltöző, első generációs munkáscsalád ruhatára kap­csán említettek egyedül rakott szoknyát. Egyben ez a szoknya az egyetlen nép­viselethez kapcsolható ruhadarab, amely az interjúk során felbukkant. Falun a rakott szoknya az 1920-as és 1930-as években átmenetet jelentett a népviselet és a városias viselet között (Fülemile, 1991, 61-62.). Az imagológiai kutatásokat fontosnak és hiánypótlónak tartom az életmódku­tatásokon belül, a munkásság körében sajnos már kissé megkésettnek is. A közös­ség saját magáról kialakított képe a legtöbb munkáskolónia esetében összetett folyamat eredménye. Ugyanúgy szerepe van benne a vállalat rendtartásának, a felülről diktált elvárásoknak, mint a mindennapi tapasztalatnak, a család és a közösség szabályozó erejének, illetve a normák és szimbólumok rendszerének. Mindezek feltérképezése összetett és hosszú kutatást igényel, de e nélkül egy kö­zösség története csonka marad, éppúgy, mintha bármelyik alakot kiemelnénk Brueghel Gyermekjátékok című festményéről és megpróbálnánk azt a háttér nélkül értelmezni. 42 Részlet az R. Endrével készült interjúból (2015).

Next