Ethno-Lore 32. (Az MTA Néprajzi Kutató Intézetének Évkönyve, 2015)

Várkonyi-Nickel Réka: Rimaiként élni, rimainak látszani. A salgótarjáni acélgyári kolónia önmeghatározásának vizuális elemei az 1930-as, 1940-es években

Várkonyi-Nickel Réka Egyetlen fiúunoka votam, nekem Bata cipőim voltak. Fekete alsórész, spicc rész, fehér felsőrész puha bőrből. Krómoxid bőr felsővel csinálták, nagyon puha bőr volt a talpa. Fehér és piros és szürke színben voltak. Goizer varrással volt a talpa, nem ragasztva. Volt hócipőm is. Azt utál­tam a legjobban. Nem volt egyszerű felhúzni a cipőre, mert a rendes cipőre kellett felvenni. Apám az ölébe vett, úgy rángattuk föl. Szandálom is volt. Volt tiroli nadrágom is. Puha szövet és bőrbetétek voltak az üle­­pén és kantár. Volt ünneplő Bocskai-ruhám. Volt hozzá prémes télikabát is. Szövetnadrág, szövet kiskabát, rövidnadrág, térdharisnya, egész cipő. Sapkám volt, de ma nincs ilyen már, később a koronaőrség tagjain láttam olyan sapkát, csak az árvalány haj­as volt. Az volt hétköznapra.39 Az acélgyári gyermekekről készült legjelentősebb fotósorozatot a Dombay Béla Múzeum fotótárában Gábler Vilmos hagyatékából származó üvegnega­tívok jelentik. E képek legnagyobb része azonban az első világháború előtt készült, így jelen tanulmányom időkeretén túlmutatnak. A nyári ruházkodást a minimumra csökkentették, amint véget ért az iskola. „Nyáron az volt az első, ha hazamentünk, mert vége volt az iskolának és nyári szünet volt, hogy levettük a cipőt és egész nyáron egy szál klottnadrágban meg egy pólóban, vagy ha nagy meleg volt félmeztelenül mezítláb voltunk. ”40 Bár nyári lábbeliként ismert volt a szandál a kisfiúk és a kislányok körében is, több­nyire mezítláb jártak a gyerekek, egyrészt a lábbeli kímélése miatt, másrészt azt tartották, hogy csak összepiszkolják játék közben, fölösleges rájuk adni. Édesanyjuk és idősebb nőrokonaik öltözködésére a túlnyomó többségben férfi interjúalanyaim nehezen emlékeztek vissza. A mozi, az újságok és a divat­lapok nyomán kialakuló tömegkultúra országosan átalakította a női öltözködést (Bódy, 2008, 95.). A polgári öltözködési előírások egyik része a napszakhoz és az alkalomhoz kötődött, a másik része az erkölcshöz kapcsolódott. A közép­­osztálybeli lányok nem hordhattak feltűnő színeket, mélyebben kivágott vagy túl rövid ruhát, nem festhették magukat erősen, nem viselhettek sok ékszert, mert mindezek illetlenek voltak egy tisztességes lányhoz. F. Dózsa Katalin viselet­történeti kutatásai szerint még szigorúbbak voltak az előírások a munkások kö­rében, ahol még a kalapviseletet is megszólták (F. Dózsa, 2014­, 394.). Ennek ellentmond, hogy az acélgyári szakmunkások családjában ,,a család nőtagjai is szívesen viseltek kalapokat. Édesanyámnak is volt vagy négy csinos kalapja. ”41 39 Részlet az N. Gézával készített interjúból (2014). 40 Részlet az A. Árpáddal készített interjúból (2009). 41 Részlet az R. Endrével készült interjúból (2015).

Next