Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 2. (1879)
Törs Kálmán: Nagyné-Benza Ida
NAGYNÉ BENZA IDA. Írta TORS KÁLMÁN. És csak hét éve, hogy a nemzeti színház operájának híres buffoját eltemettük, s ma már alig beszél felőle valaki. A színészek közös sorsa jutott osztályrészéül: a mának élő nemzedék napirendre tért a tegnap fölött. Pedig ereje virágjában nem csekély helyet töltött be a nemzeti színház művészei között. Nem volt nagy alkotó, nem mély tanulmányok útján kifejlett nagy művész, de volt rendkívül szerencsés naturalista, kiben a stúdiumot páratlannak mondható természetes őserő pótolta, ki az inspiráció pillanatában, a helyzet és hangulat benyomása alatt ritka leleményességgel alkotott, s kit ösztöne mindig a maga helyén, mindig a maga idejében bizarrnál bizarrabb ötletekre vezetett. Ritkán történt meg vele, hogy valami újat ne tudott volna fölvenni százszor meg százszor adott szerepeibe, sőt fiatalabb éveiben többször megcselekedte azt a «luxot», hogy többfélekép adta ugyanazt a szerepet, egészen más felfogással, különböző alakításban és a közönség nem tudott eligazodni rajta, melyik jobb és helyesebb. Nem igen válogatta az eszközöket, de mindig eltalálta azokat, melyekkel elérte célját, s bár olykor vastagabban színezett, nem csapott át az ízléstelenségbe, csak a hatást tette drastikusabbá.