Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)
Teleki Sándor gr.: Petőfi mint koma Koltón
* * * GR. TELEKI S. : PETŐFI SÁNDOR MINT ROMA KÖLTŐN. 459 — Tudod mi, költözz be ide a műhelylyel. — Hát aztán, ha én itt vagyok, ki néz utánok ! — Hát Béla. — Az is beteg , beteg nálunk minden ember. Asztalos Imre nagyot sóhajtott, én is elhallgattam. Asztalos Imre példánya a falusi becsületes mesterembernek; nem árt senkinek, használ, a kinek használhat. Mikor behozza hozzám a kontót s végignézem, rendesen azt mondja : — Azt hiszem , ez itt ne egy kicsit drága, de ezt meg amazt ingyen reperáltam. Mint árva gyermeket a múltkor, — ezelőtt negyvenhárom évvel — apámnak akkori gazdatisztje örökbe fogadta, s ott lábatlankodott a konyhán , meg az istállóban , együtt játszottunk, s néha-néha együtt kaptunk egy-egy nyaklevest. Szenvedélye volt a fúrás és faragás. Mikor csak lehetett, faricskált, sündisznót csinált fogvájókból, pillangót falevélből, eltanulta Pila cigánytól a tojásra patkót és sarkantyút verni ; házakat építettünk agyagból, födelét takácsmételő kóróból, s befedtük famohával, hómentekor malmot csináltunk a kis csermelyekre, olajtörővel , zúzdával vagy ványolóval; összegyűjtöttük a Magyar Kurir-t s csináltunk belőle repülő sárkányt, hosszú, lombos farkkal, madárfogókat csaptatóra vagy billenőre, kalickákat stiglicnek vonókúttal, mókusnak forgatóval, cserebogárból szélmalmot, szarvasbogárnak jármot kis szánkó elébe, s főleg a tilinkóknak volt nagy mestere. Apám beküldte Kolozsvárra asztalosságra. Nagyon jó legény vált belőle s roppant szenvedélylyel dolgozott. — Már felszabadulóban volt, mikor Kossuth azt szente, hogy nincsen elég regimentje, felcsapott ő is önkénytesnek .