Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)

Teleki Sándor gr.: Petőfi mint koma Koltón

* * * GR. TELEKI S. : PETŐFI SÁNDOR MINT ROMA KÖLTŐN. 459 — Tudod mi, költözz be ide a műhelylyel. — Hát aztán, ha én itt vagyok, ki néz utánok ! — Hát Béla. — Az is beteg , beteg nálunk minden ember. Asztalos Imre nagyot sóhajtott, én is elhallgattam. Asztalos Imre példánya a falusi becsületes mesterem­bernek; nem árt senkinek, használ, a kinek használhat. Mikor behozza hozzám a kontót s végignézem, rendesen azt mondja : — Azt hiszem , ez itt ne egy kicsit drága, de ezt meg amazt ingyen reperáltam. Mint árva gyermeket a múltkor, — ezelőtt negyven­­három évvel — apámnak akkori gazdatisztje örökbe fogadta, s ott lábatlankodott a konyhán , meg az istállóban , együtt játszottunk, s néha-néha együtt kaptunk egy-egy nyak­levest. Szenvedélye volt a fúrás és faragás. Mikor csak lehe­tett, faricskált,­­ sündisznót csinált fogvájókból, pillangót falevélből, eltanulta Pila cigánytól a tojásra patkót és sar­kantyút verni ; házakat építettünk agyagból, födelét takács­­mételő kóróból, s befedtük fa­mohával, hómentekor malmot csináltunk a kis csermelyekre, olaj­törő­vel , zúzdával vagy ványolóval; összegyűjtöttük a Magyar Kurir-t s csináltunk belőle repülő sárkányt, hosszú, lombos farkkal, madár­fogó­kat csaptatóra vagy billenőre, kalickákat stiglicnek vonó­­kúttal, mókusnak forgatóval, cserebogárból szélmalmot, szarvasbogárnak jármot kis szánkó elébe, s főleg a tilinkók­­nak volt nagy mestere. Apám beküldte Kolozsvárra asztalosságra. Nagyon jó legény vált belőle s roppant szen­ved­élylyel dolgozott. — Már felszabadulóban volt, mikor Kossuth azt szente, hogy nincsen elég regimentje, felcsapott ő is önkénytesnek .

Next