Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)

Dengi János: Petőfi és a csók

PETŐFI ÉS A CSÓK. I­rta DENCI JÁND3 P­ETŐFIRŐL és a csókról beszélvén, lehetetlen a sze­relmet szóba nem hoznom. A szerelem, mint min­den nem-realista tudja, az ideális világ érzelmei között egyike a legmagasztosabbaknak; talán az egyetlen érzelem, melyet királyok és koldusok, költők és börzsánerek legtöbbet magyaráztak életükben s melyet mindezek dacára vagy talán épen ezért , mai nap is legkevésbbé tud meg­fejteni a világ. Lényegét talán leginkább megközelítő s célunkra leg­alkalmasabb meghatározását adjuk mindazáltal, ha vágynak nevezzük, hasonló vágy fölébresztése s illetve az avval való egyesülés iránt. Vágy, a tiszta, szeplőtelen szív önzetlen vágya azért, hogy ez a szív mást tevén boldoggá , önmaga is boldog lehessen. Szeplőtelen és önzetlen — hangsúlyo­zom, mint azok az apró, édes nyilatkozások, melyekben jelentkezni szokott. Ilyen apró, édes nyilatkozása a többi közt a csók is, illetve ennek óhajtása. A­kinek szívé­ben nem az említett tiszta és önzetlen szerelem él, annak lelke nem is keres és nem is talál élvezetet az ilyen apró, édes nyilatkozásokban, az nem is sokat bíbelődik a csókkal.

Next