Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)
Dengi János: Petőfi és a csók
PETŐFI ÉS A CSÓK. Irta DENCI JÁND3 PETŐFIRŐL és a csókról beszélvén, lehetetlen a szerelmet szóba nem hoznom. A szerelem, mint minden nem-realista tudja, az ideális világ érzelmei között egyike a legmagasztosabbaknak; talán az egyetlen érzelem, melyet királyok és koldusok, költők és börzsánerek legtöbbet magyaráztak életükben s melyet mindezek dacára vagy talán épen ezért , mai nap is legkevésbbé tud megfejteni a világ. Lényegét talán leginkább megközelítő s célunkra legalkalmasabb meghatározását adjuk mindazáltal, ha vágynak nevezzük, hasonló vágy fölébresztése s illetve az avval való egyesülés iránt. Vágy, a tiszta, szeplőtelen szív önzetlen vágya azért, hogy ez a szív mást tevén boldoggá , önmaga is boldog lehessen. Szeplőtelen és önzetlen — hangsúlyozom, mint azok az apró, édes nyilatkozások, melyekben jelentkezni szokott. Ilyen apró, édes nyilatkozása a többi közt a csók is, illetve ennek óhajtása. Akinek szívében nem az említett tiszta és önzetlen szerelem él, annak lelke nem is keres és nem is talál élvezetet az ilyen apró, édes nyilatkozásokban, az nem is sokat bíbelődik a csókkal.