Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)

Név nélkül: Petőfi István

PETŐFI ISTVÁN. 553 kiérdemelte a család bizalmát és szeretetét, úgy hogy nem­sokára nem annyira gazdatisztül, mint inkább családtagul tekintették. Petőfi István gazdálkodási ideje alatt is szentelt koron­­kint pár órát a múzsának s több apróbb költeménye látott napvilágot a Vasárnapi Újság hasábjain. Átalában művelt és szép képzettségű egyén volt s költeményeiben nem rit­kán valódi tehetség mutatkozott. A közte és Sándor bátyja közt uralkodott szeretetteljes viszonyt jellemzi a következő adat : Petőfi István igen jó lovas volt. Egyszer Jászberényben , a József nádor félszázados ünnepe alkalmával rendezett lóversenyen pályadíjt nyert, valami ezüst­érmet. Sándor elkérte tőle a medáliát, és évek során keresztül magával hordozta azt, büszkén mutogatva ismerőseinek, hogy micsoda jó lovas az ő öcscse ! Petőfi S. gyermekkorában nem szeretett lovagolni, pedig apjának Szabadszálláson laktában volt egy lengyel nevű híres paripája. Csak később, mikor a pusztai élet szeretete cultussá vált nála, tanúsított több kedvet a mulatság e­leme iránt; ekkor azonban már elkésett vele, s nem lett belőle többé jó lovas. István öcscse ezt több levelében megerősíti; 1849-ben Budán látta bátyját utoljára lovagolni s mint egy levelében maga irja, azt mondta neki akkor: «Látod, Sán­dor, csakugyan megülöd a lovat, — az igaz, hogy rosszul.» — Zoltán öcscsét, Petőfi Sándor korán elhalt fiát, gyöngéden­­ szerette. Általában szeretetreméltó ember volt. «Pista bácsi»­­nak nevezte mindenki. Szorgalma, munkássága nemcsak a kezelésére bízott javakat szaporította, de magának is annyit gyümölcsözött, hogy nem­rég csinos ötszáz holdnyi jószágot vehetett a csá­kói puszta szomszédságában. Petőfi István értékes kézirat-gy­üjteményét a nemzeti múzeumnak hagyományozta. Kiadatlan művek Petőfi Sán-

Next