Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 5. (1881)
1881 / 2. szám - Radó Antal: Egy uj olasz Petőfi-forditó
RADÓ ANTAL : EGY ÚJ OLASZ PETŐFI-FORDÍTÓ. 105 egész világon ; ez okok közé sorozza az addigi magyar irodalom elmaradottságát is, melyről kissé nagyon is túlzott fogalmai vannak. «Petőfi ifjú múzsája», így szól ezután, «nemes tűztől lángolva az igazi irodalomnak akkor még szűz tájékai felé fordult, s az élet viszhangjává tévén önmagát, népe érzületét a művészet prizmájában ragyogtatta, hogy előre űzze a magyart az erkölcsi és polgári haladás útján.» Petőfi múzsája nem bölcselkedik, nincs meg benne az a roppant szabályosság, mely a főnkért művészetnek kényes, és gyakran modoros köntösét képezi. Petőfi múzsája ifjú leány, aki nem tanult meg mélyen okoskodni, kinek türelmetlen lelke úgy örökíti meg eszméit, ábrándjait, amint azok megszületnek. Bolla ezért csodálja leginkább költőnket; csodálja azt az önmagától felbugyogó tiszta érzelmet, azt a nemes közvetlenséget, azt a természetes, egyszerű hangot, azt a suon di natúra-t, melylyel szemben, úgyszólván, eltörpülnek az érett, hideg gondolkodás bölcseséget hirdető lantosai. De azért akad helye az elmélkedő elemnek is Petőfi költeményeiben, — folytatja kritikusunk — csakhogy ilyenkor már nem tetszik neki olyan kedvesnek a dal; «a képek idegenszerűsége s az érzés élessége megfosztja attól a bájoló kellemtől, melylyel a költő nemes egyszerűsége annyira tudja gyönyörködtetni a lelket». Az ilyen versekben Bolla valami keresettet talál, de meglehet — így szól — hogy ebben nagy része van a nyelv szellemének és a magyar gondolkodásmód általános irányának is. Áttérve Petőfi eredetiségére, különösen azt hangsúlyozza, hogy már egyetlen dalából meg lehet érteni fiének sok vonását, s ha néhányat elolvas az ember belőlük, megérti azt egészen. «Bizvást elmondhatta volna Petőfi, amit Horatius mondott magáról, és talán még igazabban, mint Horatius mondta , hogy dalai mint a legtisztább tükör, úgy sugározzák vissza énjét.» «Ifjúi, lángoló lelkében — folytatja írónk — a szenve