Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 8. (1882)
1882 / 4. szám - Reviczky Gyula: Endrődi Sándor
REVICZKY , ENDRŐDI SÁNDOR. 3+5 melyek egyes kitűnő lírikusokra emlékeztetnek : kontemplációja Leopardira, gúnyja Mussetre, színezése Heinéra, szilajsága Petőfire; de az e vonásokból összetett lélek tisztán az Endrődié, senki másé. Jeles tulajdonságai közt első helyen áll a hangulatkeltés hatalma. A lantos költészet hatásának forrása nem az eszme, hanem a hangulat. Az az igazi lírikus, kinek hangulata rögtön visszazeng az olvasó szívében, aki másokat öntudatlanul belehajt, beleringat a maga hangulatába. Bánatos dalra elborulnia, vígra földerülnie kell az olvasónak is. Ezt a hatalmat Endrődi nagy mértékben bírja. Hangulatai oly élénkek, hogy csak az Endrődi csillogó, a, «regék ősvilágá»-nak rajzolására alkalmas nyelve képes azokat eléggé kiszínezni. És micsoda nyelv elég ragyogó, micsoda színek elég kápráztatók, hogy az emberi szívet ellenállhatatlanul magával ragadó édes, ábrándos vagy mélabús hangulatot, melyet nem lát, nem érez senki, mert csöndesen és magánosan halad «durch das Babyrinth der Brust,» kifejezzék: — Mily igaztalan vád volt Endrődi nyelvét sallangosnak, túlcifrázottnak, puffogónak nevezni! Ki mutathat nekem a Visszavárlak-ban, Miss Mary-ben, az Alvajáró-ban, vagyis Endrődi nyelvileg legragyogóbb költeményeiben csak egy szót is, mely fölösleges, mely nincs helyén vagy nem járul hozzá a hangulat élénkebb kiszínezéséhez ! — Nincs is fiatal lírikusunk (a régiebbek közül is csak Arany és Tompa említhetők , aki oly nagy gonddal, oly tökéletesen verselne, aki mindig annyira eltalálná a jellemző szót, mint Endrődi Sándor. Aranytól és Tompától, a magyar verstechnika e két nagymesterétől, abban különbözik, hogy , azokkal ellentétben, elhanyagolja a rímet s mint a magyar nyelv természetének megfelelőbbet s magyar versben jobban hangzót, sűrűen használja az asszonáncot. Az úgynevezett «népies»-nek, melyet öreg kritikusok