Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 8. (1882)
1882 / 5. szám - Ábrányi Emil: Petőfi
PETŐFI-ÓDÁK. I. PETŐFI. Miért nem élsz?! Lelkednek égő napja Az kellene, hogy e hülő hazán Az égi szikrát szellemünk megkapja S hevülni bírjunk hévvel, igazán ! Szükségünk volna lelked viharára, Ős bánatodnak zápor könnyire. Hogy minden foltot s mindent, a mi gyáva, Villámod csapja, könnyed mossa le ! Petőfi szíve ! Hajh ! ha most dobognál ! Hatalmas kéz, melyben a lant s a kard Ikrek valának, — új műbe ha fognál S még egyszer Írnád a Talpra magyart ! Szemünk nézhetne Atlás-homlokodra, Es ránk villogna vakmerő szemed ! Istenhez méltó eszméken borongva Köztünk ha járna óriás szellemed ! Hiába van kéz láb bilincsbe verve, Amíg a lélek szárnyal szabadon, Önérzetes, hős szívű rab keserve Győzelmi dallá válik egy napon ; De az, ki a szabadság drága kincsét Megkapja s mégis koldussá teszen : Az lelkén hordja a rabság bilincsét, S önsírját vájja, lassan, dicstelen.