Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 1. (1883)
1883 / 9. szám - Vutkovich Sándor: Petőfi Pozsonyban - Csiky legujabb szinmüve
KÖSZÖRŰ jelenetek magukban véve jók, de az, amin épülnek, rossz; végre a harmadik mód az, mely csak az igazi mesternek szokott sikerülni, mikor való az alap, és ez alapból természetszerűleg folynak az effectust keltő mozzanatok is. E három mód közül legroszszabb kétségkívül az első, minthogy itt a jelenetek önmagukban véve valószínűtlenek, s ép ezért nem is hathatnak a nézőre; a második már jobb, minthogy a néző akkor, mikor előtte a cselekvény idegrázó momentumai lefolynak, már nem gondol, sőt nem is gondolhat arra, hogy ezek a következmények helytelen tételből vannak vonva. Az író magával ragadja — ő megindul, lelkesedik, tapsol, s mikor a hatás közvetlenségének vége, kedvetlenül látja be, hogy az, ami annyira megkapta, igaztalan, hamis, beteg dolog. De a kritika kénytelen konstatálni, hogy a szerzőt ennyiszer meg ennyiszer hitta ki a publikum, hogy „rengett a ház a tapstól“ , és ennek a ténynek konstatálása jelenti a fényes külső sikert. Legnépszerűbb drámaírónk sikerei többnyire e fajtájuak. Ne higgje azonban senki, hogy midőn azt mondjuk, fitymáljuk ama művészetet, mely ilyenre képes. Nem. Olyan jelenetek hallatára, amineket Csiky teremtett a „Bozóti Márta“ második felvonásában, teljesen értjük és méltányoljuk azt a kritikust, ki a darabon való elragadtatásában így kiáltott fel: „Uraim, le a kalappal!“ Igenis, le a kalappal, mert azok a jelenetek becsületére válnának magának Sardounak is! De ime, mily áron jutunk hozzájuk. Bozóti Mártát férje azzal gyanúsította, hogy „teljes mérvben“ viszonozza Villányi Adolf szerelmét. A gyanú túlzott volt, de azért a férj mégis párbajra hívja Villányit, ki őt aztán lelövi. Az asszonytól a férj rokonai elveszik gyermekét Kálmánt, s föl is nevelik körülbelől 20 éves koráig. (Mikor a darab megindul, Kálmán hivatalnok, ki ép nősülni akar; azt hiszem, joggal föltehetem, hogy van már akkor 25—26 éves. Nagybátyjától megtudjuk, hogy Kálmán a darab kezdete előtt körülbelől 5 — 6 évvel maradt magára, s e szerint számításom helyes.) Az anya mind ez ideig (tehát legalább 15 évig) nem közelített gyermekéhez; tegyük fel, hogy szégyellett előtte megjelenni, mivel tudta, hogy Kálmán csak rosszat hallhatott felőle. Mikor a fiú 20 éves korában magára marad, véghetetlen anyai szerelmében megtehetné ugyan, hogy elmenne fiához s megmondaná neki: „Hidd el, én ártatlan vagyok !“ — s a fiú, aki ezt a darab végén pár szóra úgy is elhiszi, akkor is elhitte volna. De Bozóti Márta nem igy tesz. Látja, hogy fiának rosszul folynak dolgai, és elhatározza, hogy majd segélyezi valahogy. Egy 20 éves műveit fiatalember, hacsak nem valami ügyetlen fickó, megélhet ugyan már a maga emberségéből is , hanem azért teljesen értjük, hogy a szerető, nemeslelkű anya mégis „havi pénzt“ akar neki juttatni. De azt már épen nem értjük, hogy a szerető, nemeslelkű anya ezért a kis „havipénzért“ olyan aljas bűnre adja magát, aminőt a darabban csakugyan elkövet. Ha valaki fiát éhhalállal látja küzdeni , értjük, ha lopni megy kenyeret; de ha az a fiú egy kis tarka cukrot kér, nem fog az apa e miatt egy boltot kifosztogatni, vagy embert ölni! Különben Bozóti Márta már csak azért sem lehet cinkosa egy vérszopó uzsorásnak, — ezzé lesz a darabban — mert reszketnie kell attól, hogy ha az anynyira bálványozott fiú megtudja, undorodni fog majd tőle. De a nő erre nem gondolt, mert nem is tudta, mit tesz, midőn kötelezte magát arra, hogy Villányi Adolf uzsoraüzleteire odadja cégérül a saját maga becsületes nevét. Kimondja maga is: „Tudtam is én akkor, mit csinálok!“ Tehát Bozóti Mártának nem volt annyi esze, hogy megértse, miféle gazságra akarják őt eszközül felhasználni. Nem értette meg akkor, mikor megkötötték az alkut, s akkor, mikor már érti, egyetlen lépést sem tesz, hogy ketté szakítsa az előtte is utálatossá vált bilincseket. Hisz mikor az első szegény ember, kinek Villányi elárvereztette mindenét, odajött hozzája könyörületet eldeni: e jelleméből kifolyólag rohannia kellett volna arról a csúf ösvényről, melyre, mondjuk, meggondolatlansága rávitte. Bozóti Márta, az a Bozóti Márta, kit Csiky elénk vezet, nem létezhetik. Ilyen charakter nincs. De nincs olyan sem, aminőnek Csiky Villányi Adolfot festette. Egy megrögzött vén gazember, ki az anyát saját fia ellen akarja felhasználni, ki nem irtóznék vissza még a gyilkosságtól sem, a legtisztább, a legönzetlenebb szerelemmel rajong egy fiatal leányért. De ha elfogadjuk, hogy van ilyen Villányi Adolf, s hogy van ilyen Bozóti Márta is, akkor — hogy visszatérjek föntebbi hasonlatomhoz — beléphetünk a salonba.