Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)
1884 / 10. szám - ifj. Nagy György: Petőfi Sándor életéből
KOSZORÚ — Most jut eszembe, — szólt Senozan — még némi végezni való dolgom van. A fiatal nő kezét nyújtotta. — Nos, akkor, sok szerencsét. A ma esti viszontlátásig. Senozan közeledett a fürdőtársaság köréhez, mely épen Mérielnek a magasztalásával foglalkozott. (Folyt. köv.) PETŐFI SÁNDOR ÉLETÉBŐL, 1848 nyarán Bathó Ignác, Jász Ladány akkori főjegyzője, ki Petőfivel rokonságban állott, hivatalos kiküldetésben Pesten járván, azzal a szándékkal kereste fel Petőfiéket, hogy őket meglátogatva, állapotukról tudomást szerezzen; másrészt pedig, hogy ismerve Petőfi heves természetét és soha nyugodni nem tudó szellemét, őt az akkor kitörőben volt nemzeti mozgalomtól legalább egy időre visszatartsa s nejével együtt magához Jász Ladányra nyaralni levigye. Petőfiné, Szendrey Júlia és Bathóné Sismis Fanni, ki Jászberényben most is él, közel rokonok voltak. A Petőfiné apja, Szendrey Ignác, a Bathóné anyjának Szendrey Fanninak testvérbátyja volt. Tehát Petőfi sógorsági viszonyban állott Bathóval. — Innen a rokonsági kötelék és a közelebbi érdeklődés Petőfiék sorsa iránt. Bathó Ignác felmenve Pestre, egyenesen Petőfiéknek kerepesi uti lakására ment. Lakásukra érve, mely az első emeleten volt, a konyhában egy 14 15 éves szőke leánykát talált — Hallod-e hugocskára, itt laknak-e Petőfiék ? — Igenis kérem alásan, — felelt zavartan a leány, ki ép a konyhát seperte. — Ki van idehaza? — Mindketten itthon vannak. — Hát aztán felkeltek-e már? — Igenis, csakhogy még nincsenek felöltözködve. Ez reggeli 7 és 8 óra között történt. — Na eredj be szaporán húgom és mondd meg, hogy a sógor van itt Jász-Ladányról és okvetlen beszélni akar velek. E párbeszédre Petőfiné kijött a konyhába. Öltözete reggeli fehér pongyola volt, fején széles hímzésű, fodros fehér fejkötővel. — Isten hozta sógor, hát egyedül? — Amint látod. Kívántalak benneteket látni, hogy hogy vagytok és élhettek-e bú nélkül. — Csak megvagyunk elég jól. — Arcod pedig Juliskám az ellenkezőt mutatja: nagyon pápista színben vagy. — Tudja sógor, Pesten nem élünk úgy, mint falun. — De Juliskám, nem néznél te most ki jobban falun sem ! Erre Petőfiné elmosolyodott. — Hát Sándor felkelt-e már ? — Fel. — Hol van ? — Itt a belső szobában. Jöjjönbe sógor. — Megyek. Hohó! most jut eszembe, valamit hoztam is én neked, Fannika küldte. Pakoltasd ki, vagy ne bántsd, hadd maradjon a kosárral együtt. E közben Bathó átadta Petőimnének az elébb egy lócára tett jó nagy füleskosarat, mely különböző élelmiszerekkel, vajjal, tojással, szalonnával volt megrakva. — Vigyázzon sógor ! Halkabban beszéljen, mert ha Sándor megtudja, hogy valamit hozott, kidobja az ablakon. Ő nem fogad el senkitől semmit, — szólt lassabb hangon Petőfiné, átvéve a kosarat. Köszönöm sógor a Fannika szíves megemlékezését, mondja meg neki. De aztán el ne felejtse ! — Jó, jó, csak dugd el hát valahova, hogy Sándor észre ne vegye, aztán gyerünk be hozzá. A kis keskeny szobán, mely a még vetetlen ágyról ítélve, hálószobájuk lehetett, átmenve a másikba, mely még keskenyebb volt az előbbinél, Petőfit íróasztala mellett ülve találták. Nyúlánk tagjait hosszú reggeli öltöny fedte, melynek alapszíne piros volt, sárga és kék virágokkal. Székéről felkelve, kölcsönös rokoni üdvözlések után beszédbe eredtek. — Hogy vagytok Sándor ebben a zavaros nagyvárosban? — Hát csak megvagyunk sógor, ügygyel-bajjal, zaklatások, közt. — Miféle zaklatások közt? — Hiszen sógor, majdnem mi vagyunk a policia. — Hogyhogy? — Ha valakinek baja van, csak mi hozzánk szalad, hogy beszéljünk a múzeum- 153