Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 3. (1885)
1885 / 9. szám - Palágyi Menyhért: Az akademia és az önálló magyar tudományosság
VII-dik évfolyam 9. SZÁM Budapest, 1885. márczius 1 KOSZORÚS SZERKESZTŐSÉG 11. ker., Albrecht-út 8. szám A PETŐFI-TÁRSASÁG HETI KÖZLÖNYE KIADÓHIVATAL IV. ker., Váczi-utcza 1. szám Előfizetési ára: Negyedévre 2 forint, félévre 4 forint, egész évre 8 forint AZ AKADÉMIA ÉS AZ ÖNÁLLÓ MAGYAR TUDOMÁNYOSSÁG. (befejező czikk.) II. A külföld nem ismer bennünket, viszonyainkról fülületes, téves és elferdített informácziókat kap : ez a panasz alkalomadtával elégikus reframképen ismétlődik napisajtónkban. A bajnak okait azonban nem igen szokás szellőztetni. A külföld hanyagsága és rosszakarata joggal méltatlankodást kelthet, de kérdés, hogy nincs-e okunk magunkat is vádolni? Az önvádból — ami a hazafiassággal egyáltalán nem áll ellentétben, sőt inkább annak kifolyása — az akadémia is kivehetné a maga osztályrészét. Volna csak a külföldi professzor és akadémikus abban a kényszerhelyzetben, hogy számon kellene tartania, amit budapesti kollegája ír erről vagy arról a tudományos kérdésről: bizony csakhamar vége volna a rossz információknak és a félreismertetésnek. Legtöbb rosszakaratot árulnak el irántunk a németek. Csak nemrég egy hóbortos német professzor azt akarta bebizonyítani, hogy Magyarország a történelmi jog alapján Bajorországhoz tartozik. No de ne feledkezzünk meg arról, hogy ugyancsak egy bajor ember, Bit2, oly szép ismertetést irt hazánk gazdasági és főleg az alföld mezőgazdasági viszonyairól, hogy akármelyik magyar tudós becsületére válhatnék, ha ilyen munkát a magáénak vallhatna. Egy másik német ember, Beim Pál, pedig a «Dunakérdést» tárgyalván, Budapest jövendő nagyságáról oly képet tár elénk, hogy mi magunk hazafias ábrándjainkban nem tudnánk szebbet, merészebbet képzelni. Nem akarok példákat halmozni. Elég az hozzá, hogy amink van, azt tőlünk senki el nem tagadhatja. Petőfi, Jókai és Munkácsi nevei ünnepeltek egész Európában. Hátra volna tehát, hogy a külföld tudományos életünkre is kezdjen figyelmessé lenni. Vannak ugyan már most is egyes jelesebb tudósaink, kik tudományos munkálataikban európai színvonalon állanak, de ez még csak a kezdet kezdete. Az akadémia hivatása, hogy a magyar tudományosságot az egyetemes művelődés számbavehető tényezőjévé emelje. És ez nem ábrándkép, nem utópia, hanem a kor kérlelhetlen követelése, sőt mondhatnám : létfeltétel. Magából az akadémia ülésterméből hangzott ki az a nagy beszéd, mely a magyar faj közvetítő szerepéről a nyugat és kelet között oly ékes szólamokat tartalmazott. De ha közvetíteni akarunk a nyugat és kelet között, akkor közvetítenünk kell mindenekelőtt a nyugat és min magunk között. Nem új perspektívák megnyitásáról van tehát itt szó, mint abban a nagyszabású akadémiai szónoklatban, hanem egyszerűen csak az évtizedek óta folyó munkálkodás szervezéséről. A tudományok beolvasztásánál szem előtt kell tartani azt az elvet, hogy csak történetükkel együtt lehet őket más talajba átplántálni. Valamint a fát nem úgy ültetjük át, hogy azt törzsök alján lefűrészeljük, úgy a tudományokat sem lehet történelmi gyökerüktől elvágva más földön meghonosítani. Az akadémia azonban úgy látszik, ezt a magában világos elvet egészen tekinteten kívül hagyja. Pedig hiába fordítjuk le az újabb nevezetes jelenségeket, ha nem hozzuk át azt az életcsírát is, melyekből azok kifejlődtek. Miért ápoljuk a klasszikas filológiát? Azért, mert a görög-latin műveltség alapját képezi a jelen polgárosultságnak. De a mai czivilizácziónak még más alapjai is vannak, melyek körülbelül a tizenötödik század óta fejlődtek ki. A classica-filológiai állandó bizottság kiegészítéséül szükség van egy tudománytörténeti bizottságra, melynek feladata volna a tudomány epochális jelenségeit a Galilei, Descartes és Verulami Baco korszaka