Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 1. (1934-1935)

1935 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE

elnöki tevékenységét is méltatva. Ha­vas István az új tagokat köszöntötte fel. Kornis Gyula tiszteleti tagot, aki­nek hatalmas filozófiai tudása és tolla a Petőfi kultuszát is virágzóbbá teszi, ifj. Bókay János rendes tagot, aki finoman boncoló írótollával, meg­látásával és nagy életismeretével, Babay Józsefet, aki az eddig nem eléggé méltatott kistársadalmi réteg mély rajzára hódította meg a nagy olvasótábort. Nagy nyereséget je­lentenek ők, de azt képviseli az immár kiforrott egyéniségű Dutka Ákos, a vérbeli poéta, akit verseinek aranytisztasága, melege kísért el hozzánk is. Gáspár Jenő a nagygyű­lés szereplőit köszöntötte. Szász Ká­roly alelnök a vendégeket, Hegedűs Lóránt a jelenlevő hölgyeket üdvö­zölték nagy szellemességgel. Az új tagok nevében Dutka Ákos mondott köszönetet, megtoldva azt egy al­kalmi verssel, mondhatjuk, egy al­kalmi remekkel. Végül Jankovics Marcel szólalt fel. Szavaiból a hit ereje lángolt fel, a dolgozó és bízó magyar jövője, mikor az írók lelki­ségének magyar értékeit és ezeknek hatását érintette. HAVAS ISTVÁN FŐTITKÁRI BESZÁMOLÓJA Magyar életünk problémája, gondja és feladatai, hogyan szabaduljunk a trianoni nyomorúságból. Fegyverte­len­ségünkkel szemközt a szomszédok óriás fölfegyverkezése, a bizonyta­lan sors állandó érzete, aggodalmunk a mindennapiért, csüggesztően hat az ország közlelkületére. A lappangó nyugtalanság már-már kiütközik az arcokon, szinte megváltozott visel­kedésünk az utcán, a társaságban és otthon. Nem hazafias kötelesség-e, nem európai emberf­eladat-e­ egy többmilliós nemzetet ebből a meg­alázásból kiszabadítani? S ha igen, akkor itt az irodalom feladata, je­lentősége rendkívül előtérbe lép, mint mindenkor, mikor rossz időket élve, rossz csillagok jártak felet­tünk. Képzeljük el, hogy Petőfi ma toppan be az irodalom kapuján s ma kezdődik pályájának az a hét esz­­m­éje, melynek munkateljesítmé­­nyé­hez hasonlót íróélet még nem mutatott fel, nem­ írná-e meg újra azt ti Nemzeti dalt, mely minden im rangok szavánál erőteljesebben zúgott végig annak idején az or­szágon ! Revíziós törekvéseinkben a poli­tikai, társadalmi, gazdasági és szel­lemi kérdések egész tömege jelenik meg. Ma ez a magyar élet gerince. Megnyugtató érzés, hogy hivatalos politikánkban is ez a gondolat lük­tet a maga megengedhető szükség­­szerűségével. Az ország politikájá­nak tartalmát, megnyilatkozását valójában az a nemzetélet adja, melynek nemcsak szemtanúi és élve­zői, de szenvedői is vagyunk s mely­nek világos kialakulását, elérhető­sége módját a mindenkori hazai iro­dalom félreismerhetetlenül kell hogy elősegítse. Az irodalom az eszme- és eszmény­termelés szinte egyetlen útja. És ezért bármily nagy formaművészet­ben is keresi önönmagát, az élettől, a nyelvtisztaságtól, a nemzetlélek sóvárgó vágyaitól egy percre sem szakadhat el. Akaratlanul is befolyá­solja és előbbre viheti törekvéseinket, ha nemes, leronthatja, ha nemtelen. 179 12*

Next