Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 1. (1934-1935)

1935 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE

künk, barátaidnak az örömünk, Te újra­ tagja lettél a magyar ország­­gyűlésnek. Nagy öröm ez is nekünk, sokszorosan az: örülünk, mert tud­juk, hogy Te egész lelkeddel csüngsz a törvényhozó nemes munkáján; nagy megnyugvás, mert Téged úgy ismerünk, hogy utolsó pillanatodig, az élet minden körülményei között sziklaszilárdan kitartasz a nemzeti ügy és a keresztény erkölcs mel­lett; nagy büszkeség, mert egy né­met nemzetiségi jelöltet győzve le, nemzeti történetünk egy régi ka­tasztrófáját toroltad meg. Vagy más­fél évezred előtt egy germán nő le­szúrta a Túrán egyik legnagyobb hő­sét, a hún király Attilát: most ugyan nem maga Attila, hanem an­nak dalnoka leszúrta a német hid­rát. Megválasztásodban a Túrán győ­zelmét látjuk a germánságon. — Elnökünket, jutalmazottunkat, szeretett barátunkat éltesse Isten a nemzet javára, a Petőfi Társaság di­csőségére és — a mi örömünkre. HALOTTAINK Szávay Gyula, társaságunknak 1902 óta rendes tagja, 1920—1925-ig fő­titkára, ez évi május 2-án Bu­dapesten meghalt. Temetése a far­kasréti temetőben május 4 én folyt le, nagy részvét mellett. Társaságunk nevében Havas István főtitkár bú­csúztatta el; jelen volt még Pintér Jenő, Móricz Pál és Géczy István. Ravatalára koszorút tettünk. Főtitkári működésének kiemelkedő ténye az a tevékenység, melyet a Petőfi-centenárium idején, 1923-ban fejtett ki, s mellyel a Petőfi-kultusz szolgálatában hervadhatatlan érde­met szerzett. Szávay Gyula írói munkásságának területe a dráma, az útleírás és a líra. Maradandót főképpen a líra terüle­tén alkotott. Közvetlen hangulatú, egyéni zamatú dalai népszerűek, s nevét túlélve, beleolvadnak abba a végtelen szellemi áramba, amit ma­gyar irodalomnak nevezünk. A szá­zadvégi és a századeleji lírikusok közt költészete, melynek uralkodó eleme a vidámság derűje volt, épp ezzel a tu­­lajdonsággal vívta ki népszerűségét. A Besámoló című verse, melyben egy szalmaözvegység hattyúdalát zengi el, a játszi humor ritka szivá­rvány­­színeit csillogtatja felénk; de van sok hasonló társa is, s ezek együtt­véve nemcsak megkülönböztették kora költőtársaitól, de némileg ki is emel­ték. Virágzó költészetünk ezen a té­ren még gazdagodásra vár. A haza­fias líra melegsége, majd az össze­omlás utáni fájdalom­ hangja szintén felcsendült eleven lantján­ ,de már kezdetben is, a millenium táján, a szociális érzések jövőt sejtető egy­két éneke. A munka c. kisebb drámai költeménye a századfordulós mun­kásmozgalmak eszményeit érinti, nem a későbben jövő Ady tendenciózus, hanem a tradiciók fokozatos hala­dása és megértése szellemében. Ezzel a költeménnyel nyitotta meg kapuit­­ az 1897 október 17-én felavatott Ma­­­­gyar Színház, Relle Iván igazgatása alatt, aki Szávay ifjúkorának benső­­ barátai közé tartozott. Rövid megemlékezésemet e költe­mény pár sorával végzem be, melyek költőerejére és világfelfogására egy- s­­ránt világot vetnek.

Next