Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 2. (1935-1936)
1936 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
segítette célkitűzéseinek megvalósulását is. Az üléseken, kivált a nagygyűléseken, mindig megjelent, de az 1904-ik évig már nem tudott jelen lenni s betegen Nizzából küldte utolsó üzenetét: „Isten tűzoszlopa vezesse útjában a lelkemhez nőtt Petőfi Társaságot!“ Nemcsak nagy alapítója és útnak indítója társasági életünknek, hanemabban is érdeme van, hogy a nagyközönségnek irántunk egyre növekvőérdeklődését kezdettől fogva felkeltette. Utódja az elnöki székben Herczeg Ferenc lett. 1904-ben, december 28-án választották meg egyhangú lelkesedéssel. A következő év január 6-án megtartott elnöki megnyitójában a többi közt a következőket mondotta, amikben irányadó frappáns felfogását jelezte: „A Petőfi Társaság mindig feltétlenül hirdette és tisztelte a költői szabadságot. Irodalmi kérdésben elvi álláspontot csak akkor foglalt, midőn oly irányokkal találta magát szemben, amelyek jogtalanul bitorolják az irodalmi jelzőt. Ez azonban nem az irodalmi szabadság korlátozásának, hanem megvédésének kísérlete. A Petőfi Társaság a maga nemzeti ideáljait oly magasságokba helyezte, hová nem férkőzhetik a pártharcok ostroma. Ha azonban ezeket az ideális magaslatokat, amelyek az egész magyarság közös fellegvárai, valamikor veszedelem fenyegetné, akkor a nemzet egy szerény, de áldozatra kész csapatot találna a Társaságban, amely Petőfi nevét viseli és Jókai hagyományaiban nevelkedett.“ Herczeg Ferenc éles szeme belelátott az új idők szövevényébe s észrevette azt a merész kanyarodást is, mellyel a rohamosan fejlődő irodalom elhajlani kezd a nemzeti hagyományoktól. A század elején az írótársadalom helyzete már reálisan is kialakul, tekintélyes sajtóorgánumok keletkeztek, de a külföldi szellemáramlatok mohó felszívása már ekkor táplálta azokat a csirákat, melyek a világháború utáni szélsőséges forradalom kirobbantó tényezői lettek. Elnöki megnyitóiban többször is figyelmeztet a lappangó veszedelemre s a Petőfi- Társaság erőhatását a Petőfi-kultusz intenzív élesztésével, a tekintély növelésével s jeles írók beválasztásával igyekszik fokozni. Lendületes, eleven életet él a társaság, megcsinálja a Petőfi-házat, fölolvasó üléseire pedig tódul a közönség. Herczeg Ferenc őszintén szerette azt a közvetlen, friss magyar szellemet, mely valójában naggyá tette a Petőfi- Társaságot; ezt egy későbbi levelében (1933 szeptember 26-án kelt) maga így vallja meg: „A Petőfi-Társaság engem kezdő író koromban, inkább előlegezett bizalommal, mint érdemek elismeréséül, tagjai sorába emelt. Költői pályám első sikere döntő befolyással volt reám, hiszen minden író tudja, hogy az elismerés épp oly termékenyítő befolyással van a fejlődő költőre, mint a napfény az elvetett magra“. Herczeg Ferenc az 1920. esztendő elején vonult vissza az elnökségtől a tagok és a közvélemény őszinte sajnálatára. Tiszteletbeli elnökké választottuk , ő megígérte, hogy minden alkalommal, amikor szükség van rá, teljes erejével tovább is szolgálja céljainkat. Utóda Pekár Gyula, akkori alelnök lett, aki a forradalmakat követő nehéz időkön átvezette a Társaságot mai megállapodott helyzetébe. Irodalmiakban gazdag múltja, nagy nyelvismerete, külföldi összeköttetései, támogatják abban a hivatásos, nagy munkában, mely rá, mint a Társaság elnökére vár. Az ő elnöksége idejére, 1923-ra esett a Petőfi-centenárium, 173 * *