Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 3. (1936-1937)
1937 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
tóig megtisztítsa Szibériát a bolsevikektől. A japáni hadsereg védelme alá vette a távolkeleti hadifoglyokat, de nemcsak ruhával, élelemmel látta el őket, hanem a megszálló csapatok tisztjei bajtársilag közeledtek azokhoz, kiket azelőtt az oroszok (a fehérek épúgy, mint a vörösök) emberszámba sem vettek. A magyar hadifogoly tisztekkel élénk összeköttetésben álló japáni bajtársak érdeklődni kezdtek minden iránt, ami magyar. Így kerültek elő a duplafedelű katonaládákban féltve őrzött Petőfi „kéziratok“. A költő - katona típusa speciálisan japáni, — hát még az ifjú hős, ki feleségét és kisfiát a bizonytalanságban hagyva, a harctérre sietett, valóságos „busido“ — eszmény. Mikor pedig megtudták, hogy Petőfi éppen az oroszok elleni harcban esett el, nemcsak az életét akarták megismerni a hősnek, hanem költészetét is. Hevenyészett fordítások készültek ott Petőfi legismertebb költeményeiből, gyakran német, angol, vagy éppen orosz közvetítő fordításokon keresztül. Valóságos Petőfi-kultusz fejlődött ki a táborokban. Magam voltam a fültanúja, amikor egy japáni altiszt a tábortűz mellet a János vitéz meséjével szórakoztatta társait. Okubo lovassági főhadnagy pedig egyszer háromnapos felderítő útról kimerülten, éhesen egyenesen a barakunkba jött, mert a Szeptember végén két utolsó versszakát is le akarta még fordítani, mert Nipponban maradt feleségének születésnapjára ezt a Shiberija-omiage-rionot (szibériai emlék) akarta küldeni. A tankokra emlékeztető rövid leíró költeményekből egy-kettőt, gondos tusrajzzal selymen örökítették meg és ma bizonyára japán katonacsaládok legféltettebb kakemonói (japáni tekercskép) közé tartoznak ezek a Szibériában feljegyzett dalok. Így indult el Petőfi Sándor diadalmas Útjára Japánba. Valószínűleg a Szibériát járt japáni tisztek hívták fel Aibara Susumu figyelmét Petőfi költészetére, ki az első műfordításokat készítette és jelentette meg japáni napilapok és folyóiratok hasábjain. A világháború után Japánban megindult magyarbarát megmozdulások egyik legelső úttörője volt Aibara Susumu, ki többek között tervbe vette, hogy egy teljes japáni Petőfi-kötetet ad ki, — sajnos — ezt a tervét nem valósíthatta meg, mert 1931 december 28-án egészen fiatalon tüdőgyulladásban meghalt. Ha igaz az, hogy a japáni népnek kettős arca van, az egyik a világhódító mongol ősökre emlékeztetve, a vérrel és vassal való hódítás, a gazdasági és politikai imperializmus kifejezője, míg a másik a nap felkeltében gyönyörködő, a cseresznyefa virágjáért lelkesedő szívembert ábrázolja, akkor egészen biztos, hogy az oly fiatalon elhunyt Aibara Susumu az utóbbinak volt a megtestesítője. Élete és működése a világbékéért, a nemzetközi igazságtalanságok kiküszöböléséért, az erőszak, a hódítás elleni harc jegyében folyt le. A világháború befejezése után mint egészen fiatal újságíró az európai helyzet tanulmányozására adta magát. Elolvasott minden munkát, mely a háborús felelősség és a békeszerződések kérdésével foglalkozott. Anélkül, hogy életében valaha magyar emberrel találkozott volna, anélkül, hogy nyelvünket ismerte volna, csupán a kezébe került idegennyelvű könyvek és forrásmunkák alapján megállapította, hogy a háború és a békekötések igazságtalanságai között a legnagyobb volt az, 246