Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 4. (1937-1938)
1938 / 4. szám - Ifj. Hegedüs Sándor: Petőfi Sándor (Tanulmány)
menjen gyalog a fővárosba. Ez volt sok kóborlása között a legkeservesebb, de egyúttal utolsó vándorútja. Így írja le utazását: „Kopott ruhában gyalog, egypár húszassal s egy köteg verssel utaztam Pestre. E versekben volt minden reményem. Gondolom, ha eladom jó, ha el nem, adom, az is jó, mert vagy éhenhalok, vagy megfagyok s vége lesz minden földi szenvedésnek. Pesten a végső ponton megálltam. Kétségbeesett bátorság szállt meg. Elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez olyan érzéssel, mint amely kártyás utolsó pénzét teszi fel, hogy élet vagy halál.“ Petőfi Vörösmarty Mihályt kereste fel, az akkori kor legnagyobb magyar költőjét és a legnemesebb szívű emberek egyikét. Vörösmarty azonnal felismerte Petőfiben a költőt, magához ölelte őt, pénzt adott neki, verseit kiadatta. Ezzel megszűnt Petőfi bolyongó korszaka, szakított a színészettel és soha többet színpadra nem lépett és ezentúl csak a költészetnek élt. Ekkor 1844-et írtak. Emelkedése most már rohamos, valóságos rakétaszerű. Elérte azt, amit az iskolák padjaiban, a színpad dobogóján, a katonasorban áhított: a dicsőséget. Versei bejárták az országot, melyek a szerelmet és a szabadságot dicsőítették és ez volt jeligéje is: Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem! S ez nem puszta szó volt őnála, ebben a pár sorban él legtisztábban az ő lelke, az ő igazi lénye. Ezért hat olyan varázserővel az emberekre, mert mindenki érzi, hogy szavai úgy érzésekben, mint gondolatban az igazságot és csakis a színtiszta igazságot hirdetik. Igaz, hogy az a kor, melyben ő élt, naivabb és hiszékenyebb volt, mint a mai kétkedő, dekadens korszak, de az is bizonyos, hogy az akkori kor nagy emberei Kossuth, Jókai, Petőfi, gr. Széchenyi, akik a magyar renaissancet megteremtették, mind tisztalelkű emberek voltak. Tudatában voltak annak, hogy a tisztalelkűség szuggessztív erő, mely hat a tömegre. A tömeg ösztöne mindig helyes, becsapni nem lehet, de viszont meg lehet ragadni a tiszta érzés erejével. És Petőfi életét és minden tettét legjobban az érzések tisztasága jellemzi. Ő hitt a szerelemben, ő hitt a szabadságban, ő hitt a magyar faj halhatatlanságában. Az a dac, mely benne megnyilvánult, a magyar faj ereje volt. Anyja felvidéki parasztlány, Hruz Mária, aki csak később tanult meg magyarul. De éppen ez mutatja a magyar faj óriási erejét, hogy a szerb Petrovics István és a tót 230 * *