Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)

1940 / 2. szám - Ifj. Hegedüs Sándor: Jókai (Tanulmány)

mája, egy peremét megnyert, de minthogy abban az időben az ügyvédnek magának kellett exekválni az alperest, ezt már nem tudta végrehajtani és végleg az irodalomra vetette magát. Sze­rencséje volt, hitvese, aki, mint a Nemzeti Színház nagy tragi­­kája, ismerte a világirodalom remekműveit, tanácsaival felemelte a magasabb irodalmi gondolatvilágba. Megvádolták néha azzal, hogy mint regényíró idealista volt. Ez ugyan vádnak nem megszégyenítő, de nem fogadható el. Hogy rendkívüli alakokat, szokatlan helyzeteket rajzolt, az nem teszi sem a tárgyat, sem az egyént lehetetlenné. Ő azokkal együtt élt, azokkal az alakokkal, akiket megörökített és ami exorbitáns fantáziának látszik, az visszaemlékező tapasztalat többnyire. Jókai tulajdonképen egy új műfajt teremtett, a meseregényt. Azt a regényt, amely Nyugatról jött, ő átalakította ezeregyéjbeli fan­táziájával úgy, mint ahogy kelet meséi szólnak. De az nem azt jelenti, hogy ő nem az életet adta,­­sőt azoknak az érdekes külön­leges alakoknak az értékét adta­, ő, akik ennek az érdekes ország­nak, melyet Magyarországnak hívunk, körötte éltek. Ötvenéves jubileuma alkalmával írott önleírásában nagyon jól mondja ő: „Én jártam a korszak legnagyobb hőseivel együtt diadalútjaikon és futottam vesztett csaták után futóbetyárok vezetése mellett úttalan mocsarakon,­­ pusztákon keresztül. Ott voltam Bécs vá­ros és Buda ostrománál, a bombák tűzijátéka közepett­e láttam egy rombadőlt világot fejemre szakadni Világosnál, mikor a Habsburgok az orosz cár segélyével leverték Kossuth forradalmá­t és Görgey tábornok negyvenezer magyarral letette a fegyvert, r­észt vettem egy elnyomott nemzet halálveszélyes konspirációi­ban és az 1867-es kiegyezés után, mikor Ferenc József kibékült a nemzettel és megkoronáztatta magát, akkor részesültem a koro­nás király legkegyelmesebb kitüntetéseiben. Voltam szegény ör­dög, aki gyerekeket tanít magyar nyelvre havi 2 forintért. Visel­tem a sors minden csapását s élveztem minden kedvezését. Volt a nyakamon kötélhurok, mikor a forradalom után halálraítéltek és érdemrend szalag, melyet királyom adott. Hullott a fejemre a dicsőités arany virágpora s a rágalo­massá foetidája. Voltam szeretve s voltam gyűlölve, mint talán senki más. Ezért a saját életem színének keresztül kell sugározni a munkáimon!“ Ez a legjobb meghatározás, amit ő önmagáról mond. Az ő életén át s ennek az országnak az életén át lehet csak megérteni azt a műfajt, amelyet ő nyugati mintára a kelet mesék fantázia 92­­.

Next