Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)

1940 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE

szai tájakról jött verejtékező kubikusok között a közös bogrács közelségéig, majd aztán éli az erdélyi sors minden meg­próbáltatását, végül küzdelmes özvegy­sorsban a kolozsvári Bánffy-palota ne­héz ívei alatt egészen eltelik a műki­mondásának hivatásával, ő lesz a tör­ténelem ajka. — Íme a sors, amely az íróművészet tehetségét ráruházta, egyszersmind gon­doskodott róla, hogy végigvigye őt az egész magyar élet internorán, az erdélyi purgatorion, s szemét megnyitotta a nagy magyar múlt s a diadalmas pa­raszti örök magyar élet paradiso-láto­­másai számára is, hogy mindezeket a mana szenvedésein, könnyein és moso­lyain keresztül tolmácsolhassa szá­munkra.­­­ A gyermekkori tanyavilág és a kultikus­ élet szívszakasztó földreform­vágyaiból lelkezi Förgeteg című regé­nyének meleg realizmusát és rajongó megújhodás-látomásait. A Hamueső­ben az embertelenül és förtelmekkel is megpróbáló erdélyi sors pokoljárását és megigazulásának emelkedni induló útját írja meg. A Fekete vőlegények­ben a legmélyebbre elhanyatlott nem­zet és ország sorsát megváltani képes önfeláldozás példáját és erre Erdély lel­kének útmutató rendeltetését. A Pax Vobis egy szépségekre és boldogságra szánt női léleknek szótlan hősi önfel­áldozását az ő nemzete örökkévalóbb üdvéért. A Kallói kapitány­ban a ma­gyar élet legmélyebbre hanyatlott kor­szakában egy hősi lelkű jegyespárnak egyéni boldogságáról való áldozatos le­mondását , mindeneket legyőző küzdel­mét, míg a jobbsors küszöbéig elérkez­hetnek. Nagy Lajosról szóló regény még hősibb emberi küzdelmet mutat meg: azt a hőst, aki a sírba is magával vi­szi önfeláldozásának emberelőtti iga­zolását, lemondva még a földi szerelem és részvét visszhangjáról is, csak nem­zete történelmének és Istene rendelésé­nek üdvösségéért. E legnagyobb regény­alkotásában meg tudja mutatni még a legkisebb olvasó előtt is a legnagyobb látnivalót, a Nagy Embert, aki a nagy­ságot a legnagyobb szenvedések és állandó lemondások fegyelme árán szerzi meg Isten kezéből. Megmutatja úgy, ahogy valaha is kevés költőnek adatott megmutatnia és megmutatja úgy, hogy a legkisebbek, a betegek, az ügyefogyottak és a gyermekek is erő­södhetnek, szépülhetnek és növeked­hetnek általa.­­— Íme, rendkívüli változatossága mel­lett is, rendszerinti példájaként a ma­gyar sorsnak, minden regényalkotásában rendszerint emberfelettire hívó küzdel­met rajzol és hőse az, aki ezt a küz­delmet nemzetéért Istenbe vetett hittel vállalja, benne fölmagasztosul és üd­vözülésének földi osztálya az, hogy pél­dájává tud válni a nemzet fiainak, az időnek és legközelebbről a mai magya­roknak. És nem mesevégző nagy földi jutaloméletet oszt végül küzdő hősei­nek: csak odáig vezeti őket, míg meg­pillanthatják jó példájuk elindulását. E sorsban hősei legrokonabbak a Zrínyiász eposzi hősével. — És mi, írásművek lel­kének kutatói, amint a minden írások legmélyén rejtezett lírát kutatjuk, úgy érezzük, hogy ez az író akaratlan lírá­ban, öntudatánál is mélyebbről jövőn, az önnön maga áldozatos, hősi lelkét rajzolja meg, ahogy a maga életsorsa is ennek megbizonyítója lett. És az ő hő­seinek boldogsága adatott meg neki is: megláthatja áldozatos élete árában, hogy jó példája az új magyar szívekben mindenütt elindult. Azért mi is hálás örömmel látjuk mindenfelé hőseinek lelkét fellobogni a legtisztább magyar szívekben, a legmagyarabbakban, az ifjúságban, a jövendőkben. — És mi most itten, az ihlető már­cius tizenötödike és a legszebb áldozat­tétellel Erdélybe temetkezett szívű költő közelében, Petőfi nevének díszével Tár­ 187­8

Next