Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 7. (1940-1941)
1940 / 1. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
A PETŐFI-TÁRSASÁG ÉLETE PETŐFI KULTUSZA A Petőfi-Társaság esztendők óta irodalmi évadját mindig a Petőfi kultusz két fontos dátumának jegyében szokta kezdeni. Az egyik dátum Petőfi halálának évfordulója, a másik pedig az egyik legszebb magyar költemény, a Szeptember végén-nek születése. Az idei nyáron, július 31-én volt 91-ik évfordulója annak, hogy Petőfi a segesvári csatatéren örökre eltűnt a halandó szemek elől. Ezt az évfordulót ez idén is igen szép megemlékezésekkel ünnepelte meg az anyaországi és a megszállt területeken lévő magyar sajtó. A Petőfi Társaság az évfordulón koszorút helyezett el a költő dunaparti szobrán, este pedig egy óra hosszáig kivilágította a költőről elnevezett Bajza-utcai házat, a Petőfi- és Jókai-múzeumot. Kegyeletes megemlékezésről érkezett hozzánk hír Kiskőrösről is, a költő szülővárosából és Segesvárról, ahol minden esztendőben meg szoktak emlékezni a fehéregyházi csatasík nagy hősi halottjáról. A Szeptember végén-nek, amely 1847 szeptemberében Koltón született, most ünnepeljük 93-ik születési évfordulóját Mostani megemlékezésünket az öröm hangjai szövik át, mert az augusztus 30-iki bécsi döntés következtében visszajutott az anyaországhoz északkeleti Magyarország és Erdély egy része a Székelyfölddel. Csupa felejthetetlen magyar városnév bukkan fel egyszerre huszonkét esztendő borzalmas távolságából: Nagyszalonta, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagybánya, Erdőd, Koltó, Kolozsvár; csupa olyan hely, ahol a költő is megfordult s ahol életének legszebb és leggazdagabb idejét töltötte Szendrey Júlia közelségében és oldalán. Az emberi boldogság e ragyogó városnevei mellett visszakerültek a Székelyföld vármegyéinek örökké emlékezetes helye is: Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Bereck, Sepsiszentgyörgy, Kökös, ahol Bem oldalán a hős katona, a 48-as honvédsereg őrnagya tartózkodott, örökre megszentelve emlékével a városokat és az apró székely falvakat hosszú-hosszú sorban egész Székelykeresztúrig, ahol 1849 júliu 31-én reggel a vendéglátó ház lakóinak csodálatos megértéssel még elszavalta az «Egy gondolat bánt engemet» s elindult a fehéregyházi csatatérre, ahol alig 12 óra múlva örökre eltűnt. Most, hogy megértük ismét azt, amiről ő egyik legszebb költeményét, a két ország ölelkezését írta, örömtől duzzadó szívvel soroljuk fel azokat a helyeket, amelyek az ő lábanyomát őrzik és visszakerültek hozzánk, azzal a fogadalommal, hogy a Petőfi Társaság legszebb kötelességének tartja felkutatni a huszonkétéves megszállás alatt elkallódott Petőfiemlékműveket s azoknak újra felállítását szorgalmazza és szomorúan gondolunk arra, hogy az új határ mögött még sok olyan hely van, ahol Petőfi megfordult. De törhetetlen hittel hiszünk abban, hogy amint most huszonkét esz