Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 9. (1942-1943)
1942 / 1. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
egyik családi folyóiratunk között s így vette fel az akkor már 82 éves öregúrral családja az újabb érintkezést. Kalmár József díszes sírkő alatt nyugszik a pozsonyi temetőben, Petőfi pedig valószínűleg elporladt a segesvári tömegsírban. Ki tudná ma megmondani, hogy mi történt a csata hevében a költővel? Kolmár nem érhette meg, hogy hajdani hírneves barátja szobrát felállítsák Pozsonyban, azét a legnagyobb magyar költőét, aki éppen száz évvel ezelőtt a következő kedves sorokat írta Kolmár emlékkönyvébe: Magas trónján a Sors ül, titkos könyv kezében, Az életkönyv ez, benne PETŐFI ÉS Abból az alkalomból, hogy az idén éppen száz éve, hogy a pápai református főiskolának Petőfi Sándor és Jókai Mór együtt voltak diákjai, Szathmáry Lajos pápai gimnáziumi tanár érdekes ismertetőt írt a magyar irodalom két halhatatlanjának pápai esztendejéről. Petőfi szívében — mondja a többi közt a professzor — e kollégium egyik leghátsó padjában érlelődött meg a sejtelem, hogy belőle középszerű ember nem lesz. S az ő pályáját itt keresztezte a másik felragyogó csillagé, Jókai Móré, azé az akkor még lomboshajú, simaállú ifjoncé, akinek az innen nem messze fekvő Klára-ház utcai szobájában a mindennapos imája így hangzott: «Ó, Uram Isten, csak tíz esztendőt adj meg élnem; nem kérek én Tőled sem gyönyörűségeket, sem gazdagságot, csak azt, hogy engedj dolgoznom. Engedd meg, hogy azt a tengert, azt a ködöt, azt a káoszt, ami itt a lelkemben forr, hömpölyög, zsibong, napvilágra hozhassam». S itt sugárzott és melegített annak a tanárnak, Tarczy Lajosnak szelleme, akinek a két lap a mienk. Az egyiken borongó gyász vonul sötéten. A másik hajnalodva, rózsaként dereng. Óhajtom én! legyen hű kedveződ a Végzet, Hogy átolvasnod, ne kelljen a sötétet! Pápa, április 12. 1842. Petrovics Sándor: A régi idők így térnek vissza egyegy pillanatra a szerelem rózsaszín emlékéből, amelyet az öreg pozsonyi professzor soha nem felejtett el. Ez a szerelem őrizte meg azokat a hajdani relikviákat is, amelyek a nagy idők tanujeleiként maradtak az utódokra ...» JÓKAI PÁPÁN mint Jókai maga írja — előadásait nem muszájból hallgatták a diákjai, sőt néha a város közönsége is, hanem «a tud vágytól hevített ifjúi lélek vonzódásával.». Tarczy volt az, akit Petőfi, tanárai közül, egyedül szeretett s akitől vett is tényleges indításokat. Petőfi Pápán iskolai tanulmányaiban kitűnő diák volt. De emellett ismerőseinek és az iskola könyvtárának könyveit olvassa igen buzgón, a német és a latin történeti és költői műveket eredetiben, az angol és francia szerzőket német fordításban. Schiller és Horatius állandó olvasmánya. A magyar irodalomból Gvadányit szereti, Csokonait szinte kívülről tudja, Bajzát és Vörösmartyt példaképeinek vallja. A következő tanév elején ismét megjelenik Pápán, de ekkor nem tud keresethez jutni s elkeseredik. «Színésszé kell lennem — írja —, magasabbra törekszem s a célt szemem elől eltéveszteni soha nem fogom: Művész és Költő.» Útnak ered s ezzel befejezte végleg diákoskodását. Jókait 17 éves korában ide, a pápai * 50 *