A Petőfi Társaság Lapja, 1877. január-június (1. kötet, 1-26. szám)
1877-04-01 / 14. szám
1. kötet. BUDAPEST, 1877. április 1. *14. szám. A PETŐFI-TÁRSASÁG LAPJA. DIVATKÉPEK. — Szatíra. — Akinek nem inge, ne vegye magára ! Közmondás. Szép kékszemüm, te sötétfürtü angyal, Kinek szivem szolgálatában áll, Kinek mosolya napfény a világra, Fényes könycseppje drága balzsamír : Én mosolyodból kérek csak ezúttal. Hisz sírni úgy is többször van okom ; Mosolygásodnak fényét add ma nékem — Múzsám, szerelmem, örök égi szépem ! Az az, bocsánat óh szép istenasszony ! Mosolyra engem kegyed ne fakaszszon : A napsugárban, mely felettünk játszik, Minden kis porszem élesebben látszik, S van sok dolog, mit látni nem is jó tán : Mint resz rímet a közönséges nótán, Vagy hogy egy bársony palotát-nak ára Mért van felírva Alter kontójára; Hogy asztalunknak illatozó sültje A mészárosnak rontja meg étvágyát; Hordónk, pincénkben tágas csapra ütve, A vincellérnek űzi édes álmát : Ezeket látni nem jó, tudni nem kell; A nagy csuporban uszszék fönn a tejjel, Mely szemeinket attól menten óvja, Hogy megláthassuk, mennyi a savója ! Titkos kamrába ajtót nem nyitok ; Legyen előttem fedve a titok, Viely a családok drága szentélyében Úgy szendereg, mint csecsemő az éjben, S ha fölsir olykor, kihallik sírása, Sok háznak falát könyye aláássa. Ily szörny-csecsemő nyugszik ok sok ágyon ! .. Én az utcára, a szabadba vágyom, Hol ha szemem mindennel bételek — Nevetni okom bőven van, elég ! . . . * * * Im Andor urli sétál fel s alá. Mondhatom, magát szépen kinyalá , sgy megtündöklik cipőjének csatja . Szép arcát benne maga megláthatja. Szűk pantalonja trombita-szabású . Fent szűk s bokáján bővül, mint a vályú. Arszlánosan lép, érzi önbecsét . Tekintetét oly büszkén hordja szét, mint ki tudja, hogy közfigyelem tárgya, Ha maga nem — hát Ménesi koff-kabátja. Szép Andor urfi betanult mosolylyal A kirakatok előtt ácsorog, Kifürtözött fejének minden szálán Peru balzsamos illatja csorog; Benéz a fénylő tükörüvegekbe, Tekintetét sokáig ott feledve — Gyönyörködik, mint Nárciss önmagában, De legkivált felfürtözött hajában. • S ki megműveld ezt a szép fejet: Ügyes fodrászát áldja szerfelett! . . . (Műveit egy fej, azt senki sem tagadja, Ha nem belül, legalább — külalakja!) Andort, ah ! Andort önök ismerik, ő még a művészetből is merít! Szinházba jár, kell-e ezt mondani: Csupán azért, hogy lássa : Náday Mikép köté meg nyakkendője csokrát, Vagy Fele kis Újházi inge fodrát Mikép illeszti, hogyha grófot játszik : Andoron minden kétszerezve látszik ! Az Erzsébet tér nagy köröndjén Ott van ő minden nyári estén, S hol legsűrűbben járnak-kelnek : Célpontul áll ki szép szemeknek. A Margitsziget lombjai alatt Oly büszkén, mint ő, senki sem halad, Vagy a corsón s a váci utcán, — Egyszóval: ahol asszony és lány Mint élő rózsák ingnak, lengnek : Tarka pillangóként jelen meg, S önérzetét az szörnyen emeli, Hogy nincs legény, ki mint ő oly deli, Kinek ha ékes, szép alakját A szabók üveg alá raknák, El lehetne felőle mondani: (Ezt bizonyítja velem Hrt Pali.) A journal-kép hozzá csak árnyék, Andor eredetinek is beválnék ! . . . Pedig utánoz ; — minden mozdulatja, Hogy csak majom, élénken azt mutatja : Megfigyeli a nyalka, szép Kricsit, — Kézelőm hogy ránt egy-egy kicsit, X. huszárhadnagy hogyan rakja lábát; De holnap ismét az éleszti vágyát, Hogy szép fejének legyen oly tartása, Hogy bárki őt akárhol is meglássa , Konzervativnek nézze félszemérül, Melyen ügyesen monoclja kékül , Eltanulja, hogyan szól Sennyey, És minden hangot úgy tud ejteni, Hogy Kricsi, Karcsi, Lui, Pepi, Zsáni, — Vagy ha úgy tetszik : Netti, Betti, Háni, E nyalka, bájos nőnemű pincérek, Reá mint első gavallérra néznek. A szalonokban, a bálrendezésben Unicum pláne, vagy ha nem is épen, De hangadó, és sok a követője, Aki igyekszik, hogy magát kinője, Hogy egykor ő is Andorrá beváljék ....