A Petőfi Társaság Lapja, 1877. július-december (2. kötet, 1-23. szám)
1877-08-05 / 6. szám
A PETŐFI-TÁRSASÁG LAPJA 92 is ennek megfelelők. Vendéglője és étkezőhelyiségei ellen méltányosan panaszkodni nem lehet. Ami a szórakozásokat és társas mulatságokat illeti, Füred azokban sem szenved hiányt. Nyári színházában naponként tartanak előadásokat. (Ez évben a székesfehérvári jó társulat játszik benne, s úgy drámai mint meglepőleg jeles operai előadásaival teljesen kielégíti a közönséget.) A Balaton legkellemetesebb vízi kirándulásokra nyújt alkalmat, sétányain naponkint háromszor van zene, s a vendéglő és kávéház előtti térség állandó nyílt terméül szolgál az itt összpontosuló közönségnek. A kaszt és kotteria-szellem teljesen megszűntnek még ugyan nem mondható, de nem nyilatkozik oly boszantó és visszariasztó modorban, mint azt a legtöbb más fürdőben tapasztalhatni, és némi családias, patriarchális jellemet ad az itteni életnek. Szóval Balaton-Füreden kellemetes és vidám napokat élhet mindenki, ki nem táplál túlságos igényeket, s nem követeli mindazon fényt és pompát, mit a legelső és legkeresettebb világfürdők is csak akkor képesek nyújtani, mikor vendégeiknek száma már legalább is tízszer-húszszor akkorára növekszik, mint amennyi e kies, de még mindig nem európai rangú és igényű fürdőt látogatja. Nem zárhatom be rövid tudósításomat a nélkül, hogy ne ismételjem és ne visszhangozzam azon elismerést, melyet a fürdő jeles igazgatója Ecsy iránt mindenki érez, ki valaha Füreden megfordult, s alkalma volt e derék és közszeretetben álló férfiú előzékenységét, figyelmességét és udvariasságát tapasztalhatni. BALÁZS SÁNDOR: IRODALOM. »EGY AZ ISTEN.« (Regény, irta: Jókai Mór. Budapest, az »Athenaeum« kiadása. A 6 kötet ára 6 forint.) Jókai Mór legújabb regényének szinhelyéül újra a testvérházát választotta, e természeti szépségekben gazdag földet, melynek festésében már annyiszor ragyogtatta költészetét. A torockói sziklavölgybe, az egyistenvallók közé vezet bennünket s e tan egyik apostola , Adorján Manassé a regény hőse, egy minden szép és nemes tulajdonságban kiváló férfiú, minőt csak Jókai páratlan bőkezűsége szokott elénk állítani. A regény e kimagasodó alakja körül csoportosulnak az egyistenvallók, kik szép jelmondatukkal: »Egy az isten!« bátran néznek szemébe minden veszélynek, s végül győzedelmeskednek, mert van bizalmuk hitükben és úgy, mint saját erejükben. A regény tulajdonképeni tárgya Adorján Manassé élettörténete, vagy még inkább: ama megkapóan poetikus szerelmi viszony, melyet közte és Zborói Blanka közt teremt két, egyaránt nemes szív benső rokonsága. E szép viszony egyes mozzanataiból szövi Jókai a regény meséjét, melybe ép úgy belejátszanak az olaszországi zavargások, mint szabadságharcunk megrázóan véres eseményei. E mesét minden phasisában követni, nem lehet feladatunk, már csak azért sem, mert leírása hasábokat venne igénybe s ekkor is csak szárazon tudnák visszatükröztetni ama mozzanatokat, melyeket a regényben oly érdekfeszitőkké s vonzókká tudott tenni Jókai leleményessége és költészete. E mese olvasása közben a szigorú kritika bizonyára ezúttal is hangoztatni fogja régi vádjait, hogy Jókai jellemeinek alkotásában úgy, mint tárgyának feldogozásában keresi a szélsőségeket, s nem gondol azzal, ha alakjai inkább bámulatos képzelődésének speciális alkotásai, mint köztünk élő és mozgó lények, kikben közeli ismerőseinkre találunk; de az olvasó aligha gondol e sok tekintetben alapos vádra, míg végére nem ér a ragyogó költészettel s bámulatos leleményességgel írt történetnek, melynek egyes tündöklő lapjai előtt még a legszigorúbb kritikus is elragadtatással és csodálkozással kénytelen megállani. Igaz ugyan, hogy a személyek, kik e történetben főtényezők gyanánt szerepelnek, inkább ördögök és félistenek, mint köznapi emberek, de Jókai tetteik és sorsuk iránt oly mély és tartós érdeklődést tud kelteni, hogy képzelődésünkben hozzájuk emelkedünk, s a költőt még akkor is bátran követjük, ha olykor-olykor a valószínűtlenségeknek homályos ösvényére vezet. Követjük, mert a a géniusz égi fénye kalauzol bennünket. Mint Jókainak minden regénye, úgy az »Egy az isten« is gazdag megkapóan költői leírásokban, festői részletekben. A nagy hét Rómában aligha találhatott volna Jókainál ragyogóbb tollú rajzolóra. Ama lapokról, melyeket e napok leírásának szentel, egy mélyen vallásos kedély ihlettsége s a költő ragyogó képzelődése szól hozzánk. S mit szóljunk ama helyről, midőn Manassé és Blanka, Rómából menekülve, a kétes jövőre bízzák sorsukat, nem élve másnak, mint csupán szerelmüknek? Jókain kívül — a múltban és jelenben — melyik hazai írónknál találunk ily megkapóan szép és igaz gyöngédséget ? Idézhetnénk e regényéből még több kiválóan szép helyet is, ha meg nem volnánk győződve arról, hogy Jókai minden újabb munkája oly irodalmi kincs, melyet minden művelt magyar ember siet megszerezni vagy legalább elolvasni. Jókainak vannak hibái, tévedései, — mert hiszen melyik ízó az, kinek munkái kivétel nélkül a tökély példány képei—de az is tény, hogy e hibákat és tévedéseket neki inkább megbocsáthatjuk, mint másnak, mert azokat nála ritka előnyök ellensúlyozzák, s emellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Jókai