A Petőfi Társaság Lapja, 1877. július-december (2. kötet, 1-23. szám)

1877-09-30 / 14. szám

II. kötet. BUDAPEST, 1877. szeptember 30.14. szám. A PETŐFI-TÁR­SA­SÁG L­APJA. APOTHEOSIS. Népaltató éj, csöndes és sötét Boronga Ozmán honján szerteszét . Bagoly huhog, a denevér sipog. »Beteg a hon, reggelre halni fog.« Vérszomju vad kibúvik berkiből S üvölt: »enyém lesz teste, ha kidől!« »Lelkét meg én viszem« szól a lidérc; S számolgatják: élsz még ? és meddig élsz ? Kisértetek undok csoportja kél, Táncolva bolygó tüzek fényinél, Sirásók várják már az üreget, S lélekharang halálhírt emleget. »Ejd, én meguntam várni, rajta most! Ordít a daemon, rohanj rá, taposd. Fel ördög! Kinek neve Légió! Ölj, pusztíts! s mondd, hogy ez Religio ! Lólábadat takarja szent palást, Magad után ne hagyj vigasztalást, Menj gyújtogatni várost, falvakat És mondd rá, hogy ez oltár­ áldozat! Irtsad ki a fajt, kezd az asszonyán, S végezd a gyermekén, — hiszen pogány ! S hirdesse vesztét, ha elhulla mind, Holttesthalom, emberfő-pyramid !« * * * Dicső hadjárat, hol asszonysirás S gyermekjajszó veri az »ébredőt!« Csak rózsaszín vér! — Hát nincs senki más, Ki homlokon üsse a kérkedőt ? Hah, a beteg fölébred álmibul! S segélyt kiált : — ki hallaná meg azt ? Ki kérdené, hogy kebliben mi dúl? Ki hozna néki oltalmat, vigaszt ? A szánalom csak könyekkel fizet, Az ígéret meg örökké adós. A lázbetegtől fél a környezet, Hogy a betegség talán ragadós. De még sem úgy ! Van egy nagy hatalom, Kinek segítsége mindenható, Ki nélkül fenn nem áll birodalom S kinek hadereje iszontató. Sergének száma csillagsokaság; Soha el nem fogy, újra megterem. Eldől a harc, hová ez odavág : — S zászlójának neve »a győzelem«, Ez tart meg és ez dönt meg trónokat, Nép­áliinek ez ad évezredet S sírból kihoz félig megholtakat. E hatalom neve »honszeretet«. S nem kell segítség, a kit ő segít : Vele van isten és együtt csatár , Annak a seb édes, nem égeti, — És a halál annak föltámadás. Isten csodái járnak ő vele, Lángoszlop a vezér, mint írva volt S elenti Mózes véres tengere — Saját hadának vére — Barnót. * * * Népfelvirasztó hajnal hogy derül ! A mélyen alvó fölkelt emberül. Prédaleső szörny térj odúdba már, Elmúlt az éj, megjött a napsugár ! Térj önmagadba s nyalogasd sebed, S a leckét, a­mit kaptál, jól bevedd. Egy isten él, kit minden nép imád, S ha jól imádja, annak éltet ád. Ez Istent másutt is jól ismerik A Kárpátoktól le a tengerig — Ez Isten, ki megtörte fegyvered, Nálunk is Isten. — a honszeretet. JÓKAI MÓR: A JÖVŐ SZÁZAD NOVELLÁI. 1. BRIGLI JIM »ÉRDEKES ESETE.« (Genrekép.) Alacsony ember ez a Brigii Jim: valóságos törpe fickó, ki a tenyereit egy óriástól kölcsönözte, fejét a medvétől, szemeit a hiúztól. A­mint hogy igazán is minden dolga kölcsön van kérve. A né­hány shilling, melyet a nadrágzsebében csörget, a szürke zubbony, mely vézna tagjainak netaláni terjeszkedési hajlamait tökéletesen meggátolja és a megkopott barna nadrág, melynek hosszadalmas­sága folytán fölhajtott két szára, akarva nem akarva abban az örökös hiedelemben kénytelen lenni, hogy a Cityben sár van az utcákon. A kis Brigit Jim ismeretes alak a Cityben. Zsebretett kezekkel, szörny fejét emelten hátra tartva jár-kél az utcákon, köszöngetve jobbra-balra az ismerősöknek. Csak néha állapodik meg kissé és arról gondolkozik, hogy váljon tulajdonképen miért is állott ő meg? . . . E találgatás közben lassan újra megindul, s a gondolkodásra késztő ok önmagától elenyészik. »Jim! dünyögi magában. Hallod-e Jim? te megint átkozottul szórakozott vagy Jim!«

Next