A Petőfi Társaság Lapja, 1878. január-június (3. kötet, 1-26. szám)

1878-06-30 / 26. szám

ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „PETŐFI TÁRSASÁG LAPJA“ 1878. évi jul. — szeptemberi negyedére. Lapunk a Jókai Mór elnöksége alatt, »Petőfi társaság« címmel egyesült írók közlönye s tar­talmát kiválólag és első­sorban szép­ir­o­d­a­l­m­i m­ű­v­e­k, költemények, elbeszé­lések, rajzok képezik ugyan, de tanulmányok ismertető cikkek és bírálatok közlése által a tudo­mány és művészetek terén is igyek­szik tájékozást nyújtani mindazon kérdésekről és mozzanatokról, me­lyek európaszerte foglalkoztatják a művelt szellemeket. Lelkiismeretes vezetője lesz a közönségnek ezen­kívül olvasmányainak megválasztá­sában, sőt felkarolja ama társadalmi mozgalmakat is, melyek közelebbi té­nyezői lehetnek a közművelődésnek. A lap továbbra is eddigi alak­jában (két nagy ívén, jó lapon és színes borítékkal) jelenik meg, min­den héten egyszer, vasárnap. Előfizetési ára : egész évre 10 frt. fél évre 5 frt. negyed évre 2 frt 50 kr. A »Petőfi-társaság« pártoló rendes tag­jai e lapot valamint a társaság díszes kiállítású szépirodalmi évkönyvét is ingyen kapják. A »Petőfi-társaság« új alapszabályainak értel­mében pedig rendes tagok lehetnek mind­azon társulatok, lelkes honfiak és hon­leányok, kik az irodalomnak megked­­veltetésén fáradoznak s ekép a társaság céljainak: a szépirodalom fejlesztésé­nek és terjesztésének elérése körül a tényleg működő írók mellett szintén fontos té­­nyezők. Az ilyen tagok a tár­saságtól oklevelet kapnak s részt vesznek a működő ta­gok megválasztásában, kik a tisztviselőkkel együtt a társaság választmányát ké­pezik. A pártoló rendes tag, három évi kötelezettség mellett, évenkint 10 frtot, s az oklevélért egyszer min­denkorra 2 forintot fizet. Az évi dij egyszerre vagy két egyenlő részletben: december és junius hónapok folytán küldendő­ be a »Petőfi­­társaság lapja« szerkesztőségéhez vagy annak kiadó-hivatalához (Budapest, V., nádor-utca 14. szám alatt.) Budapest, 1878. junius hó közepén. Szana Tamás, szerkesztő. KIADÓI SZÓ: Balázs Sándor, szerkesztőtárs. Midőn a »Petőfi-társaság lapjá«-nak pártfogá­sára újólag fölhívjuk a t. olvasó­közönséget, nem mulaszthatjuk el fölemlíteni, miszerint minden tö­rekvésünk oda irányul, hogy e vállalatnak külső kiállítása is, a belső gazdag tartalomnak megfele­­leg díszes legyen, s a hazai iparnak előhaladása felől tanúskodjék. Az első évfolyam számai félévi kötetekben 5 forintjával néhány példányban még kaphatók.­­ A lap gyűjtői 10 előfizető után ingyen példányt kapnak. Az előfizetési pénzek (legcélszerűbben posta­­utalvány útján) a kiadókhoz küldendők. A Petőfi­ Társaság Lapjának kiadó­hivatala Budapest­, V., nádor­ utca 14. sz.

Next