Pszichológia 10. (1990)
1990 / 1. szám - TANULMÁNYOK - CSÍKSZENTMIHÁLYI MIHÁLY: Motiváció és kreativitás : Út a megismerés strukturális, illetve energetikai megközelítéseinek szintézise felé
Bizonyítandó, hogy a kreativitás csupán mennyiségileg különbözik a szokványos problémamegoldástól, Simon leírja, hogy az általa és a Carnegie Mellon Egyetemen dolgozó kollégái által kifejlesztett számítógépes program pár másodperc alatt képes Induktív módon újrafelfedezni Kepler Harmadik Törvényét, amennyiben el van látva a bolygóközi távolságok és a keringési idők megfelelő adataival. E program, mely — az empirizmus védőszentjének tiszteletére — a „Bacon” nevet viseli, el tudja végezni a kémiai anyagok alapvető osztályozását azok tulajdonságainak ismeretében, képes előhozakodni az égés flogisztron-elméletével, ha az oxidáció XVII. századi leírásait beletáplálják, és így tovább. E fegyvertények — így Simon — mutatják, hogy a tudományos felfedezés nem kíván meg olyan mentális folyamatokat, amelyek minőségileg különböznek a problémamegoldás folyamataitól. Ezen érvelés számos kérdéses láncszeméből — melyek némelyikét maga Simon is elismeri, például amikor megengedi, hogy a tudomány törvényei nem „valóságos” adatokon, hanem csak azok „reprezentációin” alapulnak — én csupán egyre koncentrálnék. Megkérdőjelezendő az az előfeltevés, hogy a tudományos felfedezés vagy bármi egyéb kreatív folyamat azután veszi kezdetét, hogy a releváns adatok már be vannak táplálva a „cél-eszköz elemző készülékbe”, ami Simonnál a számítógép, illetve az általánosítás révén a gondolkodó emberi értelem festői metaforája. A program működésének leírásakor Simon időről időre használ olyan kifejezéseket, mint: „Ha beadjuk a Baconnek azokat az adatokat, amik Dalton (vagy Kepler, vagy Glauber) rendelkezésére álltak...”, akkor a program ki fogja dobni az illető felfedezését. E mutatvány csupán akkor volna valóban meggyőző, ha jó előre hajlandók lennénk elfogadni azt, amit Simon bizonyítani kíván, nevezetesen, hogy a kreativitás nem egyéb, mint problémamegoldás. Ha a kreativitás csakugyan problémamegoldás, úgy a Bacon kreatív. Akik azonban nem osztják ezt az előfeltevést, azok számára Simon érve körbenforgó. Ha van alapunk kételkedni abban, hogy a kreatív folyamat csak akkor kezdődik, amikor már az összes releváns adat egybegyűlt, elkülönítve a versengő konfigurációk millióitól, akkor a Bacont nem felfedező tudósnak látjuk, csupán egy igen magas szintű problémamegoldónak. E konklúziót bárki hajlamos volna elfogadni, de ez semmivel sem juttat minket közelebb ahhoz a kérdéshez, vajon mi tesz lehetségessé egy tudományos felfedezést. A PROBLÉMÁRA VALÓ RÁTALÁLÁS MINT A KREATIVITÁS PRÓBAKÖVE A kreativitáskutatás egyik újabb elméleti fejleménye, melyre Simon is hivatkozik, anélkül, hogy vonatkoztatná azt saját munkájára (érthető módon, minthogy az aláásná saját előfeltevéseit), az a felismerés, hogy a tudományos felfedezés megkülönböztető jellegzetessége a problémákra való rábukkanás, nem pedig a problémamegoldás. Einstein csupán egy a számos kreatív tudós közül, akik emlékeztetnek rá.