Szépirodalmi Figyelő, 1860. november-december - 1861. január-október (1. évfolyam, 1-52. szám)
1861-03-20 / 20. szám
310 KÜLIRODALOM. A GÖRÖG EPOSZ NZOMÉR ELŐTT. Egy igen derék könyv megjelentét üdvözöljük. Ez Müllernek, Európa egyik első rendű tudósának (Donaldson által befejezett) „Régi görög irodalom története,“ melylyel Récsi Emil, fordító és Emich Gusztáv, kiadó, ajándékozók meg irodalmunkat. A három vastag kötetre terjedő műből még ugyan csak az első k. jelent meg (nagyv-ad, 445 l.), de a hátralevő két kötet is sajtó alatt van s félbeszakítás nélkül nyomatik. Valóban, nem tudjuk, a forditó fáradhatlan szorgalmát, tudománynyal párosult nemes buzgóságát dicsérjük-e inkább, vagy a kiadó áldozatkészségét, hogy ezen, ily vállalatokra nem kedvező korban, amaz kedvet, kitartást bírt meríteni, ez nem riadt vissza a költségtől. A munka, ez első kötetben, rövid bevezetés után, tárgyalja a görög irodalom történetét a legrégibb kortól kezdve a tragoedia-írókig, bezárólag. A fordító és a kiadó tulajdonos meg fognak bocsátni, olvasóink pedig, úgy hiszszük, kedvesen veendik, ha a jeles munkából e rovatban mutatványt közlünk. Nem választjuk ki a ragyogóbb helyeket, ama fejezetet (IV.) igtatjuk ide, melynek homlokirata ismertetésünk fölött olvasható, s mely minden lehető sugárt összeszed, hogy a görög költészet Homér előtti korára némi világot derítsen. A szakasz így következik. ,,Szándékunk e fejezetben a görög költészetet, a mennyire csak nyomait fürkészni bírjuk, lekisérni vándorlásában az Olymp és Helikon magányos völgyeiből ama népségekhez, melyek a hős korban Görögországban uralkodtak, s az istenek szent ligeteiből ama számos fejedelem asztalaihoz, kik akkor a különböző görög álladalmakat kormányozták. Czélunk egyszermind, a mennyire a kútfők állapotja engedi, nyomozni az eposzköltészet fejlődését, migten eléré a tökély ama fokát, melyen feltűnik Homér költeményeiben. Ismeretünk fő forrásai e részben maga Homér költeményei, miután különösen ezeknek köszönjük a hősnek nevezett kor tiszta s fővonásaiban kétségkívül helyes képét. E kép legjellemzőbb vonása az, hogy a nemesek 1), közönséges szabad emberek 2) s szolgák 3) három osztálya közöl csak az első brit tekintélylyel harcz és béke idején;csak ők visznek véghez nagy tetteket a harczban, s a nép csak a végre látszik létezni, hogy azok rajta véghez vitessenek. Népgyűlésen s törvényszéken csak a nemesek szólnak, tanácsolnak s végeznek, holott a nép csak hallgat rendeleteik s végzéseikre, hogy azokhoz alkalmaztassa magaviseletét; legfölebb tetszését s nemtetszését nyilváníthatja bizonyos pontig a felsőbbek irányában, de minden törvényes eszköz nélkül véleménye érvényesítésére. E harczias vitézsége, nagy kiterjedésű birtoka s számos szolgái által jeleskedő nemesség mellett még némely más személyek s osztályok is részesülnek bizonyos tekintélyben szellemi befolyásuk, ismereteik s ügyességüknél fogva, t. i. a papok, kiket a nép istenek gyanánt tiszteletben tartott (Odyss. XIV, 205) jósok, kik nemzetek és egyesek sorsát hirdették, néha babonás képzetek szerint, de gyakran örök gondviselés mély sejtelmével; hírnökök, kik sokoldalú ismereteik s beszédbeli ügyességüknél fogva közben bejárók voltak különböző álladalmakhoz tartozó személyek közötti tárgyalásoknál; művészek, kiket egyik országból másba meghivtak, annyira keresettek voltak ritka tulajdonságaikért (Odyss. XVII, 383 s köv.), végre dalnokok (addor), kik kevesebb befolyás- és tekintélylyel birtak ugyan mint a papok, s egy sorban álltak a művészekkel, mindazonáltal, mint a múzsák szolgái, különös igényt tartottak becsültetésre, s nyájas és tisztes bánásmódra. így Odysseus megkíméli a kérők öldöklésénél Phémiost, dalnokukat (Odyss. XXII, 344; VIII, 479), s osztályuk a királyi családoknál is tisztes állást foglal el, mint például, a hű dalnok, kire Agamemnon trójai hadjárata idejére bizá nejét. A Homér leírta hőskorban a dalnokok kivált ünnepélyes lakomáknál játsznak fontos szerepet, mint a múzsák Zeus olympi palotájában, hol éneküket Apolló czitherával kiséri, így a phaeákoknál Démodokos, ki sok mindenféle komoly s víg éneket tud; Phémios, Odysseus palotájában, kit Penelope tizenkét kérője hoza magával ithakai palotáiból (Odyss. XVI, 252). Ének és táncz a lakoma főékessége s e kor fiai legfőbb mulatsága (Odyss. XVII, 518). Az eposz-költészet emez összeköttetése az urak lakomáival alkalmasint sokáig tartott Görögországban. Az Iliass Odyssea rendeltetése is eredetileg alkalmasint az volt, hogy oly alkalmakkal énekeljék, mint Démodokos éneklé az Achilles és Odysseus közötti versengésről szóló híres költeményt (Od. VIII, 74), vagy Trója bevételét a faló segedelmével (Od. VIII, 500). Az is világos, hogy Homér költeményei fejedelmek, nem pedig köztársasági közönségek kedvéért voltak szerezve, melyek számára nem lehetett költve azon példabeszéd, hogy „sok uralom nem ér semmit, legyen egy ur, egy király“ (Ilias II, 204). S bár Homér néhány századdal virágzott a hőskor után, mely Ezek a£10-701, ct£to-Tr,íc, «fSov7£, s több utas nevek alatt fordulnak elő. 7) SísfíOí, 8>]/K0V «vSfSí. ’’) Spalt.