Szociológia 1974
4. szám - Tanulmányok - Papp Zsolt: Magánérdek, osztályérdek és közvetítő mechanizmusaik
minőségeinek megfelelően tárgyiasult munkák. A közvetlen termelő termékének használati értéke, azaz a benne tételezett szükséglet minőség azonban nem számára létezik. Nem létfenntartási eszköz, hanem közvetlen csereérték, amely „létfenntartási eszközzé csak azután lesz, hogy a pénzben az általános társadalmi termék formáját öltötte, és most bármilyen formájú idegen, minőségileg különböző munkában realizálható. Ezért csak azáltal termelek a magam számára, hogy a társadalom számára termelek, melynek mindegyik tagja egy másik körben megint csak az én számomra dolgozik.”2 Szükségletnek és termelésnek, illetve szükségletnek és kielégítésének a különbözősége és elvárása az előfeltétele annak a vonatkozásnak, amelybe az emberek mint termelők lépnek egymással. X egyén csak annyiban és azért szolgálja terméke (áruja) révén Y egyén szükségletét, amennyiben Y saját áruja révén X egyén szükségletét szolgálja. A másik ember szolgálatának célja önmaga szolgálata. Egymást kölcsönösen mint eszközt használják fel. Eszköz mivoltuknak, éppúgy mint sajátos céljaiknak kölcsönösen tudatában vannak. Ily módon a tevékenységek cseréjének olyan rendszere alakul ki, amely a kölcsönös függőségen és a mindenoldalú közvetítés kényszerén nyugszik. A kölcsönös közvetítések és függőségek rendszerében minden termelő egyszerre eszköz és cél. Csak annyiban éri el célját, amennyiben eszközzé válik, és csak annyiban válik eszközzé, „amennyiben magát mint öncélt tételezi, hogy tehát mindegyik magát mint másért-való-létet tételezi, amennyiben ő magáért-való-lét.” Egyfelől tehát a termelők nem közömbösek egymással szemben. Ellenkezőleg: szükségük van egymásra, tevékenységük integrációjára. Hiszen kölcsönösen úgy állnak szemben egymással, mint a másik termelő szükséglete objektumának tulajdonosai. A termelő tevékenységek integrációja megköveteli, hogy minden termelő túlnyúljon saját különös szükségletén. E „túlnyúlásra” s ezzel önmaguk többoldalú respektáltságának megteremtésére — Marx kifejezésével — kényszerítve vannak. A termelő csak egy másik termelő célkitűzéseinek eszközévé válva képes annak „tudomására hozni” saját céljait és szükségleteit. Marx másutt így ír erről: „Az egyén minden lényegi tevékenysége és tulajdonsága, minden törekvése szükségletté, szükséggé válik, amely önösségét (Lebstsucht) más, rajta kívül fekvő dolgok és emberek iránti vággyá (Sucht nach anderen) teszi. Minthogy pedig az egyik egyén szükségletének nincs önmagától értetődő értelme a másik önző egyén számára, aki ama szükséglet kielégítésének eszközével rendelkezik, tehát a szükségletnek nincs közvetlen összefüggése a kielégítéssel, ezért minden egyénnek meg kell teremtenie ezt az összefüggést, azáltal, hogy szintúgy kért tővé válik az idegen szükséglet és e szükséglet tárgyai között. Tehát — folytatja Marx — a természeti szükségszerűség, az ember lényegi tulajdonságai — bármily elidegenülten jelennek is meg — az érdek, ezek tartják össze a polgári társadalom tagjait, reális kötelékük a polgári, nem pedig a politikai élet.” Az elemzés szem előtt tartott síkján megjelenő érdek leírható, mint a „polgári társadalom”, az árutermelő tőkés gazdaság egyéneinek belső egységét és integrációját előidéző, kölcsönös függőségüket és mindenoldalú vonatkozásukat megteremtő — empirikus megjelenésében szubjektivizált, „önhasznú” — feltétel- és indítékrendszer. (Megjegyezzük, hogy érdeken most s a későbbiekben magánérdeket értünk. Jelentésének kifejtéséhez több lépcsőben kívánunk eljutni.) Olyan indíték, amelyben a szükségletek és a társadalmi munka megosztottságának és további megosztásának alapzatán nyugvó társadalmi termelés nélkülözhetetlen összekötő kapcsa tételeződik. Az érdek ennyiben a tévé-