Szociológia 1978
1. szám - Tanulmányok - Papp Zsolt: A filozófiától a szociológiáig. Egy problémafelvetés a német polgári történet vetületében
már-már a nyugatnémet szellemi terep süketségére kezd gyanakodni? S ha netán az életművek folytathatatlanok, ha a „nagy filozófiai tradíció” szellemében írt munkák elvesztették inspiratív szellemi erejüket, miben rejlik ennek a körülménynek a magyarázata? Hogy a filozofálás egy nagy történeti típusa, éspedig alapvetően német lehorgonyzottságú típusa századunk hatvanas-hetvenes éveinek fordulóján nyugalomba vonul: ez a körülmény óhatatlanul a mai nyugatnémet szellemi és történeti terepre irányítja a figyelmet. Marxszal és a marxista szociológia szemszögéből szólva fel kell tennünk a kérdést: miben rejlenek ennek az eszmetörténeti körülménynek az evilági gyökerei? Milyen polgári társadalmi állapotok azok, amelyek kifejeződésükként és diagnózisukként nem folyamodnak a polgári filozófia hagyományos eszközeihez? Mi változott meg abban a társadalomtörténeti térben, amely szellemi önábrázolását az új- és legújabb korban példátlan makacssággal és masszivitással éppen a filozófia — éspedig egy bizonyos típusú filozófia — útján hajtotta végre, s ebben olyan szintre tett szert, hogy kivívta a szellemi klasszicitás összehasonlítást alig tűrő, ám viszonyításokat épp maga által lehetővé tevő minőségét? Jól ismert marxi gondolatot idézünk: a kapitalizmus egyenlőtlen európai fejlődésének körülményei folytán vált Anglia a gazdaságtan, Franciaország a politika és a jog, Németország a filozófia művelésének pregnáns színterévé. Hogy pedig Németország az újkorban domináns módon a filozófia nyelvén adott hangot a korproblémáknak, az éppen fejletlenségének és elmaradottságának történeti körülményeivel függött össze. Nem lehet kitérni a marxi gondolat megfordítása és folytatása elől: összefügg-e a német polgári filozófia századunk második felére bekövetkező hanyatlása a nyugatnémet társadalom kebelében bekövetkezett ökonómiai és társadalompolitikai változásokkal? Az egyenlőtlen fejlődés „kiegyenlítésével”? S ha figyelembe vesszük, hogy a mai nyugatnémet szellemi klímában a szociológiai iskolák és kutatások példátlan kiterjedtségnek és népszerűségnek örvendenek, feljogosíthat ez az egyszerű tapasztalati tény annak megfogalmazására, hogy a szociológia lépett a filozófia helyére? Arról lenne szó, hogy a szociológia a filozófia korábbi funkcióit látja el? Egyáltalán melyek ezek a funkciók mind a filozófiáé, mind a szociológiáé, úgy korábban, mint a mai magasan fejlett tőkés államokban? Melyek a két kordiagnosztizáló eszköz belső eltérései, sajátos lehetőségei és mennyiben billent ennek következtében a mérleg nyelve a szociológia felé? Elmondhatjuk, hogy napjaink nyugatnémet tőkés társadalma olyan állapotba érkezett, amely — némi túlzással — múló életű, használhatatlan relikviának tartja és múzeumi polcra utalja a filozofálás adta társadalmi eligazodási lehetőségeket? Beteljesedett volna Marx és Engels előrejelzése, miszerint a „valóság ábrázolásával az önálló filozófia elveszti létezési közegét”? Engels próféciája, amely szerint bizonyos körülmények bekövetkeztével a filozófiából nem marad más, mint filozófiatörténet, logika és ismeretelmélet? Hogy „ami marad”, az a helyzet „empirikus kifejeződése”? S ha ez volna a helyzet — hogy ez vagy sem, megpróbáljuk kideríteni —, akkor mikor következett ez be? Amihez meg kell tudnunk válaszolni: mikor és miért a filozófiában — mint reprezentatív és domináns nyelvezetben — fejeződött ki egy korszak problematikája, hogyan kérdőjeleződött meg elégtelenként ez a kifejezési mód még a filozófia, mint „domináns nyelvezet” korszakában, s hogy végül milyen feltételek léptek fel, amelyek úgyszólván semmissé tették az erre a nyelvezetre kiképződött társadalmi szükségletet. "