Szociológia 1978
3. szám - Tanulmányok - Papp Zsolt: Konszenzus eszmény és „tervezetttömegdemokrácia”
nek társadalmi körülményei annak belső felépítésébe beépülnek: a mindenkori gondolati- és világképek egyszerű struktúraelemzése kiderítheti, hogy azok az atomizált konkurrencia, a konszenzus, vagy a monopolszituáció talaján jöttek létre. Ezek a típusok persze komplikálódnak és kereszteződnek. Mégis, — mondja Mannheim —, mindig van egy domináló típus. Ekkor beszélhetünk a domináló értelmezési struktúra uralmáról. Röviden az egyes típusokról. Az első típus, a konszenzuson alapuló gondolkodás „szociálisan homogén rétegekben vagy társadalmakban található fel, amelyeknek tapasztalati tere és tapasztalati bázisa egységes, s amelyekben a gondolkodás serkentő alapakarat minden inviduumnál hasonló irányultságú”. Ehhez — mondja Mannheim — előfeltétel a viszonyok statikus jellege, a biztonság és a stabilitás. E típus ismérvei leolvashatók a népi bölcsességek, a mítoszok, a jogi vélemények, a közmondások képződményein. Bennük az általános alany, az „és” uralja a világot. A második típus egy réteg — többnyire rendileg zárt réteg — monopolhelyzetén alapul. Ide tartozik például a középkori egyházi világértelmezés, vagy a kínai írástudók bölcsessége. Mi garantálja a monopolhelyzetet? Vagy tisztán intellektuális eszközök, vagy azon kívüli hatalmi eszközök, vagy mind a kettő. A középkorban csak egyházi férfiak tudtak olvasni és írni, a latin volt a képzési nyelv, s csak aki mindkettőt leírta, volt abban a helyzetben, hogy az igazság forrásaihoz (a bibliához és a hagyományhoz) hozzáférjen. Ennek mély rokonsága van a konszenzuson alapuló tudással: itt is a társadalmi építmény strukturális mozdulatlansága az előfeltétel. Közös a gondolkodói bázis homogenitása és a szenzibilitási kör lezártsága. Ám míg az elsőnek organikus garanciái vannak az egység, a homogenitás és belső zártság megőrzésére, a másiknak ehhez mesterséges eszközökre van szüksége. A monopolszituációban eleve adott gondolkodói bázisok a szent könyvek. Szövegértelmezés és nem létértelmezés folyik, illetve a létértelmezésnek szövegértelmezés jellege van. A középkorban a konszenzuson és a monopolszituáción alapuló gondolkodás egyaránt előfordult. Dualizmus alakult ki, az egyik oldalon a laikusok reális-szellemi demokráciája fellépett azzal a szándékkal, hogy a hivatalos létértelmezést elfojtsa. A harmadik típus az atomizált konkurrencia. Az egyházi világnézet monopolhelyzete megrendül, izolált életkorok arra vállalkoznak, hogy átveszik az értelmezést. A protestáns szekták bibliaértelmezése éppen úgy ide tartozik, mint az udvari és városi nemesség, a nagypolgárság, az haute finance, később a közép- és kispolgárság, amely saját érvényesülését sürgetve egy sajátos lelki tartást alakított ki. Gondolkodásuk sajátossága: „Semmilyen hit és semmiféle autoritás nem lehet mérvadó a dolgok megítélésénél”.7 Descartes magatartása paradigmatikus itt — mondja Mannheim —: mindenben kételkedni kell, ami nem áll meg az ész ítélőszéke előtt, a saját gondolkodást is a legutolsó előfeltevésekig elmenően világosan áttekinthetővé kell tenni. Ez az eszme, ami hirtelen az ismeretelméletnek engedi át az elsőbbséget. „Az ember előfeltevés nélkül akar gondolkodni, ami azt akarja mondani, hogy csak az elkerülhetetlen előfeltevéseket akarta elfogadni, azokat, amelyeket, az ész egyáltalán tételez.” E program lassan valósult meg, ám eközben egyre világosabb lett, hogy ezt de facto nem ugyanabban a formában gondolták. „Kiderült, hogy Manchesterben egészen másképpen gondolkodnak, mint a német pietista körökben, a francia szalonokban megintcsak másként, mint a német egyetemeken. Minden egyes életkor egyúttal más nézőszöget jelentett.” Mindenütt más létterületnek adtak „ontológiai méltóságot”, ez a jelenség azonban — ismétli Mannheim — a szellem demokratizálódásának folyamatához tartozott: minden partikuláris nézet aspirálhatott arra, hogy 3131*