Társadalomkutatás 1983 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata

1983 / 4. sz. - Tanulmányok - Varga Károly: Társadalmunk adaptációs képessége és az emberi erőforrás fejlettsége-fejleszthetősége

zetpszichológus feladatainak értelmességi foka, hordereje, termelési, illetve szolgálta­tási értéke szempontjából. Egységnyi idő alatt és „egységnyi szakértelemre számít­va" nagyságrendileg különböző értéket „termelhet" a szervezetben működő maga­tartástudományi szakember aszerint, hogy „a vezérigazgató vagy a portás" a munka­partnere. Az innováció prognózisa ezek után a következő: az „emberi tényező" divatos­sága, és egyéb erőforrások hiányában ezen erőforrás tanulmányozásának központi ösz­tönzése érdeklődést és piacot kezd generálni a szervezetpszichológiai szolgáltatások­nak. Ez a divat azonban a komoly elköteleződésre kevés, sőt — a tapasztalatok sze­rint — veszélyeket is rejt magában. Az emberi erőforrás-fejlesztés és a magatartástu­dományi szervezetfejlesztés látványos külsőségeit ui. nem nehéz utánozni.14 Az alkalmazott szociálpszichológia hasznos művelését egy másik veszély is fe­nyegeti az innováció e kezdeti szakaszában. Mivel a hagyományos hazai szervezési szakma is most kezd formába lendülni, ennek a művelői élénk érdeklődést mutatnak és esetenként illetékességet igényelnek a szervezetpszichológia egyes kérdései iránt, illetve területén. Ez a hazai színtéren többfelé tapasztalt jelenség az új alkalmazott tudomá­nyos diszciplína azonosságának, lényegi újdonságainak veszélyeztetését jelentheti. A gyümölcsöző együttműködés formáinak megtalálása és szellemére való ráhangolódá­sa néhány szép példája kelt reményt ebben a konfliktusban.15 II. Az emberi erőforrás sorsa az erőforráskorlátos gazdaságban A szemléleti fejlődés áttekintése után nézzünk egy területet, ahol az alkalmazott szociálpszichológia országos gondjainkban is eligazodást, előrelépést ígér. Ilyen a szer­vezetek szociálpszichológusainak feladott lecke: erőforráskorlátos gazdaságunkban miért korlátos az emberi erőforrás is? Miért korlátos nemcsak az az emberi erőfor­rás, ami szakképzettségben, jártasságokban, iskolázottsági, gyakorlati, kulturális para­méterekben írható le, de az is, ami emezeket mozgósíthatná? Mivel itt önfenntartó szabályozási körökről van szó, már közgazdászaink is sok mindent elmondanak az em­beri erőforrás ilyetén korlátairól a hiány output vagy következmény oldalának leírása­kor. „A hiánynak nem csupán közvetlen (materiális) következményei vannak az üzem­ben — írja Komár — hanem — ha használhatjuk ezt a kifejezést — (lelki) következmé­nyei is ... A hiányhoz történő pillanatonkénti alkalmazkodás ... idegeskedéssel, kapko­dással, feszültséggel jár. Veszekedés és stressz kíséri. S minél gyakoribb az erőforrás­­korlátba ütközés, annál teljesebbé válik ez a stressz, annál inkább elvonja az időt és a szellemi energiát a tulajdonképpen sokkal lényegesebb feladatoktól: a technológia és a termékminőség tartós javításától."17 De nemcsak az időt és szellemi energiát, hanem — és ez már a magatartástudományok asztala — a kedvet is. A munkakedv, az alkotó­kedv olyan erőforrás, aminek nem vagyunk bővében, de amit mégis nap mint nap pusztítunk, pocsékolunk. Az alkotókedvnek, ötletességnek, kreatív problémamegol­dásnak ez a megcsappant szintje azután olyan erőforráskorláttá válik, amely visszahat 30

Next