Társadalomkutatás 1983 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata
1983 / 4. sz. - Tanulmányok - Varga Károly: Társadalmunk adaptációs képessége és az emberi erőforrás fejlettsége-fejleszthetősége
zetpszichológus feladatainak értelmességi foka, hordereje, termelési, illetve szolgáltatási értéke szempontjából. Egységnyi idő alatt és „egységnyi szakértelemre számítva" nagyságrendileg különböző értéket „termelhet" a szervezetben működő magatartástudományi szakember aszerint, hogy „a vezérigazgató vagy a portás" a munkapartnere. Az innováció prognózisa ezek után a következő: az „emberi tényező" divatossága, és egyéb erőforrások hiányában ezen erőforrás tanulmányozásának központi ösztönzése érdeklődést és piacot kezd generálni a szervezetpszichológiai szolgáltatásoknak. Ez a divat azonban a komoly elköteleződésre kevés, sőt — a tapasztalatok szerint — veszélyeket is rejt magában. Az emberi erőforrás-fejlesztés és a magatartástudományi szervezetfejlesztés látványos külsőségeit ui. nem nehéz utánozni.14 Az alkalmazott szociálpszichológia hasznos művelését egy másik veszély is fenyegeti az innováció e kezdeti szakaszában. Mivel a hagyományos hazai szervezési szakma is most kezd formába lendülni, ennek a művelői élénk érdeklődést mutatnak és esetenként illetékességet igényelnek a szervezetpszichológia egyes kérdései iránt, illetve területén. Ez a hazai színtéren többfelé tapasztalt jelenség az új alkalmazott tudományos diszciplína azonosságának, lényegi újdonságainak veszélyeztetését jelentheti. A gyümölcsöző együttműködés formáinak megtalálása és szellemére való ráhangolódása néhány szép példája kelt reményt ebben a konfliktusban.15 II. Az emberi erőforrás sorsa az erőforráskorlátos gazdaságban A szemléleti fejlődés áttekintése után nézzünk egy területet, ahol az alkalmazott szociálpszichológia országos gondjainkban is eligazodást, előrelépést ígér. Ilyen a szervezetek szociálpszichológusainak feladott lecke: erőforráskorlátos gazdaságunkban miért korlátos az emberi erőforrás is? Miért korlátos nemcsak az az emberi erőforrás, ami szakképzettségben, jártasságokban, iskolázottsági, gyakorlati, kulturális paraméterekben írható le, de az is, ami emezeket mozgósíthatná? Mivel itt önfenntartó szabályozási körökről van szó, már közgazdászaink is sok mindent elmondanak az emberi erőforrás ilyetén korlátairól a hiány output vagy következmény oldalának leírásakor. „A hiánynak nem csupán közvetlen (materiális) következményei vannak az üzemben — írja Komár — hanem — ha használhatjuk ezt a kifejezést — (lelki) következményei is ... A hiányhoz történő pillanatonkénti alkalmazkodás ... idegeskedéssel, kapkodással, feszültséggel jár. Veszekedés és stressz kíséri. S minél gyakoribb az erőforráskorlátba ütközés, annál teljesebbé válik ez a stressz, annál inkább elvonja az időt és a szellemi energiát a tulajdonképpen sokkal lényegesebb feladatoktól: a technológia és a termékminőség tartós javításától."17 De nemcsak az időt és szellemi energiát, hanem — és ez már a magatartástudományok asztala — a kedvet is. A munkakedv, az alkotókedv olyan erőforrás, aminek nem vagyunk bővében, de amit mégis nap mint nap pusztítunk, pocsékolunk. Az alkotókedvnek, ötletességnek, kreatív problémamegoldásnak ez a megcsappant szintje azután olyan erőforráskorláttá válik, amely visszahat 30