Társadalomkutatás 1985 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata
1985 / 2. sz. - Tanulmányok - Lengyel László: Állapotunkról
nikációs hallgatásban lebegnek, de a mindennapi élet kommunikációinak sem részei. Nem válnak életélménnyé, így érdemtelenné válnak a tudásra is. Minek tudni róla, mások csinálják, mi közünk hozzá. Éppen ezért nem arról szólhatunk, hogy a „nép" néz eleve hit nélkül a reformok elébe, mert az nem is tud róla, hogy bárhogyan viszonyulnia kellene hozzá, hanem értelmiségi csoportok bizonytalanodnak el rendre az államigazgatási apparátusok gyakran kiszámíthatatlan politikai mozgása kapcsán. És itt jutunk el a harmadik kérdéshez. Valószínűsíthető, hogy a népi politikai tudattól messze álló, azt csak számítgató politikus sem tehet egyebet, mint feltételezi, hogy a társadalom így vagy úgy fog reagálni a hatalom lépéseire. Ezért többet hallani a magyar társadalom tűrőképességéről, vállalkozói készségéről, arról a képességéről, hogy meg tudja különböztetni országunk viszonylagos jólétét mások abszolút rosszullététől, hogy tanulva 56-ból a „népi historizmus" feldolgozta már geopolitikai helyzetünkből adódó problémáinkat stb. A politikus tényként számol azzal, hogy ismeri a népi tudatot, feltételezéseivel helyettesíti az intézményes csatornákat. Ezért van az, hogy centiméterrel, majd milliméterrel méregetjük — helyesebben méregeti a politikai hatalom — a társadalom tűrőképességét, akcióképességét stb.. Itt már szükségszerű, hogy a mítosz eszközével éljenek, hogy „napi élményeket" vezessenek át általános síkra. A politikatudós, ha nem akar „szürke eminenciás", „súgó” lenni, hanem „tanulmányozni" akar, el kell fogadja követelményként, „hogy a népi érzelmeket úgy kell megismerni és tanulmányozni, ahogyan objektíve megjelennek, s nem szabad őket a történeti mozgásban elhanyagolható és mozdulatlan valaminek tekinteni".5 Tézisem összefoglalva a következő: a politikai kultúra a hiányzó önálló és független politikai és társadalmi szervezetek alapján politikai mitológiákat tartalmaz (vélekedéseket, hiteket, vágyakat, benyomásokat, elfogultságokat, előítéleteket a társadalom különböző rétegeiről, azok politikai viselkedéséről, lehetséges politikai szerepéről). Ez a mitologikus értékelés egyszerre történetileg rögzült és mindennaposan felszínes. Válságok idején egy „értelmiségi spiritualizmus" eszmekörében a népesség, a társadalom, a munkásság, a szfinx politikai tudatáról és mozgatórugóiról szóló vélekedésben jelennek meg, amelynek csak részben van köze ahhoz a „népi historizmushoz", ami a politikai mélytudatban lerakódott. Ez a spiritualizmus — valóságos érdekképviseletek, érdeknyilvánítás híján, a politikai paternalizmus feltételei között — jelentős részévé, időnként meghatározójává válik a politikai hatalom gondolkodásának és viselkedésének is. Kitérő a nyelvi megértésről A társadalmi nyilvánosság hiánya és a társadalmi szerkezet széttagoltsága következtében joggal merül fel a kérdés: azonos nyelven beszélünk-e? Nem élnek-e egymástól független nyelvi kifejezési formák szétparcellázott társadalmunkban? Nem kell-e más nyelvre lefordítanunk a reformállításokat ahhoz, hogy a kinyilatkozások értelmezhető nyelvi forrásként jelenjenek meg?